–

– Mert ezek mind birkák, érted??!

– fröcsögi előttem a közért sorában állva egy középkorú nő. Van rajta maszk, egészen pontosan az állán, az orráról, szájáról lehúzta, hogy a pénztáros jobban értse a mondanivalóját.

– Én azonban nem. Én (bök büszkén a mellkasára) beleálltam a múltkor is, engem ne nézzenek hülyének. Be is szóltak a villamoson, miért nem viselek maszkot, de mindenkit szépen elküldtem a picsába. Belőlem nem csinálnak bohócot!

A pénztáros – szintén elegánsan áll alá ejtett, egyszer használatos, ám láthatólag már többször visszaforgatott maszkkal – csak helyeselni tud:

– Legszívesebben én sem hordanám. Csak hát, akkor tudod, mi van… – biccent a személyzeti iroda felé. – Jön a főnök, aztán már kapom is a letolást.

Azt hiszem, abban mind egyetérthetünk, hogy a tudomány jelenlegi állása szerint az egyetlen hatékony módszer a járvány elleni védekezésben, ha maszkot húzol, és rendszeresen kezet mosol. Nem túl bonyolult szerintem, a szabályok világosak és követhetőek. (Mármint sokkal nagyobb pácban lennénk, ha kétóránként kellene megoldani egy harmadfokú egyenletet, nem igaz? Valószínűleg már mind feldobtuk volna a pacskert, néhány tucat embert kivéve.)

„Utálom hordani. Azt hiszem, azért utálom, mert kötelező. És minél inkább erőltetik, annál kevésbé akarom.”

– nyilatkozta egy nő másik nő a BBC beszámolója szerint… ám a csavar a történetben, hogy az ő vallomása 2008-ban hangzott el, és a biztonsági öv viseléséről szólt (ami egyébként 1983 óta kötelező az Egyesült Királyságban).

Nem véletlen, hogy sokszor felbukkan a párhuzam a kötelező maszk, a biztonsági öv viselése és az ezzel kapcsolatos masszív tömegellenállás között. Hiába, ahogy öreg kutya sem tanul új trükköket, az emberek is nehezen tesznek magukévá új szokásokat – még akkor sem, ha ez valóban az életüket mentheti meg mindkét esetben.

(Amúgy körülbelül két hónapba, pontosabban 66 napba telik a legtöbb embernek, hogy beépítsen egy új szokást, legyen az a rendszeres kocogás, a több víz fogyasztása... vagy esetünkben a maszk használata.)

Persze, valahol megértem. Mivel az egész gyerekkoromat úgy töltöttem, hogy nem kellett az autóban beszíjaznom magamat – főleg, hogy a családi Daciában nem is volt hátul erre alkalmatosság – bizony nekem is beletelt egy kis időbe, amíg automatikussá vált a mozdulat, illetve a kamaszos, – szabályok elleni – lázadásomat is végre átvette a felelősségteljes felnőtt gondolkodás.

És ezzel távolról sem vagyok egyedül, hiszen már az öv bevezetése előtt heves viták folytak annak szükségességéről, hosszú ideig pedig egyáltalán nem volt biztos, hogy ez (az olcsóbbik megoldás) vagy a jóval költségesebb kötelező légzsák kerül ki a biztonsági versenyből (összehasonlításképp: a nyolcvanas évek Amerikájában egy darab légzsák 800 dollárt kóstált, míg a biztonsági öv csak pár dollárt).

Azaz, ha kötelezővé vált volna a beépített légzsák, az jelentősen megdobta volna az autók árait. Ennek ellenére ekkor még az amerikaiak 65 százaléka tiltakozott a biztonsági öv használata ellen – méghozzá ugyanabból az okból, amiért most sokan a maszk ellen rúgkapálnak: kényelmetlen. Egyébként a biztosítási cégek is inkább a légzsákra szavaztak, méghozzá az emberi tényező hiánya miatt: ezzel a módszerrel nem kellett azzal a kockázattal számolniuk, hogy hányan kötik be ténylegesen a biztonsági övet, és hányan hánynak rá fittyet.

Amerikában végül 1985. január 1-én vezették be a kötelező biztonsági öv használatát (elsőként New York államban) pár évvel az európai (német, angol, francia) bevezetés után, de így is évekbe telt, amíg általános érvényt szerzett. Ezek után talán mondanom sem kell: ugyanezek a nehézségek tapasztalhatók a bukósisak viselését illetően. Az Egyesült Államokban a mai napig van három olyan állam is, ahol ez nem kötelező.

Azért fizetünk a szülésért, hogy biztonságban érezzük magunkat – de tényleg ez kell hozzá?

WMN Egszsg – 2020. szeptember 30. – TF

Rendben, használom, de akkor direkt rosszul!

Ha belegondolsz, a biztonsági öv használata sem komoly ügy ahhoz képest, hogy milyen súlyos baleseteket lehet(ne) megelőzni vele. Ennek – és a bizonyítékok – ellenére mégis sokan berzenkednek a használatától. A nyolcvanas években például Európán belül Szerbiában volt az egyik legmagasabb a közúti balesetek száma, a biztonsági öv használatának elmulasztásárt ráadásul komoly pénzbírságot is kivetettek, de még ez sem győzött meg sokakat, ha magukra is kanyarították az övet, azt is csak ímmel-ámmal, azonnal megtalálva a kiskaput, mint a mesebeli bíró okos lánya – azaz átvetették ugyan a vállukon az övet, de nem kattintották a helyére. Ismét csak kínálja magát a maszkos párhuzam: egy 12 ezer fővel elvégzett Sao Paoló-i felmérés szerint az emberek 30 százaléka rosszul használja a maszkot – pedig az szintén nem tűnik bonyolultnak, hisz mégsem egy origami darut kell hajtogatnunk selyempapírból, majd azt az orrunkon egyensúlyozni. 

Míg mostanra mindenki kívülről fújja, hogy a vírus elleni küzdelem egyetlen – jelenleg ismert – hatékony védőeszköze a maszk és a gyakori kézmosás, kézfertőtlenítés, pár hónappal ezelőtt még azok voltak többségben, akik nem hordtak a közlekedési eszközökön maszkot.

Aki meg igen, azt vagy kinézte maga közül az utazóközönség mint fertőzött gyanús elemet, vagy megmosolyogták mint potenciális laposföldhívő, összeesküvés-gyártó paragépet. Arról nem is beszélve, hogy épp a minap szerveződött egy több száz fős maszkellenes nyilvános tüntetés – nem először a világon.

A maszkviseléssel kapcsolatos ellenállás sem új

Már az 1918-19-es spanyolnátha idején is – amiben a világ népességének harmada fertőződött meg, 50-100 millióan pedig meg is haltak – sokan voltak, akik megtagadták az egyetlen ismert védekezési módszert annak ellenére, hogy (akárcsak most) a csapból is az folyt: nemcsak állampolgári kötelességed a viselete, de a józan paraszti ész is ezt diktálja. (Igaz, akkoriban még azért nem sikerült ezzel a módszerrel megállítani a járványt, mert a maszkot főleg utcára viselték az emberek, közösségben, épületeken belül tartózkodva nem, az anyaga messze nem volt olyan jól szűrő, mint a ma ismert és használt verziók, nem megfelelően hordták, gyakran szabadon hagyva az orrlukakat például, arról nem is beszélve, hogy a mosásba sem került olyan sűrűn, mint illenék, ezen problémák miatt tehát valóban annyit ért, mint halottnak a csók). 

Az emberek nehezen változnak és vesznek fel új szokásokat, hacsak nincsenek rákényszerítve, így a maszktagadókat is rövid ideig tartó börtönbüntetéssel és/vagy öt dollártól 200 dollárig terjedő büntetéssel sújtották, hátha így meggyőzhetőbbek lesznek.

És hogy mi volt a dacos ellenállás oka? Nos, a kifogások között szerepeltek kényelmi szempontok, a szájkosaras kutyákkal való nem kívánt párhuzam és a nevetségességtől való félelem is.

Tudod mit? Inkább a halál!

Ennél a pontnál pedig eszembe jutott Al Ghaoui Hesna érdekes elmélete a Félj bátran! című könyvéből, amely a feje tetejére állítja Albrecht félelempiramisát. Az eredeti piramis alapján a haláltól való félelem áll, erre épül a csonkítástól, sebesüléstől való félelem, majd következik az autonómia elvesztésétől való rettegés (a lebénulástól a bezártságig sok minden tartozik ide), a negyedik szinten a szeparációs félelem (rettegés az elhagyatottságtól, a kiközösítéstől), végül a piramis legtetején foglal helyet a félelem az egó halálától, azaz a szégyentől, a megsemmisüléstől, a nevetségessé válástól. Hesna hosszas töprengés után azonban arra jut a tapasztalatai alapján, hogy a modern társadalmakban a feje tetejére állt a félelem piramisa, legnagyobb bevallott rettegésünk a saját szerethetőségünk, elfogadhatóságunk elveszítése áll.

Lehet ez az oka vajon annak, hogy jó páran úgy érezik, inkább „nem csinálnak magukból bohócot” a maszkkal, biztonsági övvel?

Ezzel együtt én azt tapasztalom, hogy egyre többen hordanak maszkot – és nem csak a törvény által rájuk erőltetett kényszerből, vagy a pénzbüntetés kockázata miatt, – ahogy egyébként egyre általánosabb a biztonsági öv használata is. Ezt az ELTE–PPK Szociálpszichológia Tanszék egyetemi docense, Kende Anna által vezetett négylépcsős vizsgálat is alátámasztja. Eszerint az emberek már nem a tekintélyelvűség miatt teszik meg a szükséges óvintézkedéseket, ha megteszik (mint történt az az első hullám idején), hanem inkább meggyőződésből.

Persze mindig lesznek dacoskodók, akikben erősebb lesz a lázadó gyermeki én hangja, mint a kockázatokat bölcsen felmérő felnőtt egó szigora. És ezzel tulajdonképpen el is érkeztünk Darwinhoz és a természetes szelekcióhoz.

Fiala Borcsa

Források: ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images