–

Mindenekelőtt: a tikkelés nem betegség, habár egyik fajtája, a Tourette-szindróma szerepel a neurológiai rendellenességek felsorolásában. Laboratóriumi vérvizsgálatokkal nem mutatható ki. A képalkotó eljárások is csak ritkán jeleznek eltérést az agyban. A szakirodalomban zavarként, tünetegyüttesként emlegetik, igaz, az érintettek számára bizonyára mindegy, hogyan nevezik az életüket megkeserítő jelenséget, amely a hibás közvélekedéssel ellentétben nem rossz szokás, hanem akarattól független cselekvés, amelynek lehetnek motoros (mozgásos) illetve vokális (hangadással járó) illetve kevert formái. 

A motoros tik leggyakrabban a szem körüli izmokban jelentkezik, de előfordul az arc, a váll és a kar izmaiban is, olykor bizarr mozgásokat produkálva.

„Egyszerű” tik lehet például a hunyorítás, az ajakharapdálás, a grimaszolás, a sűrű pislogás, a váll rángatása, mások mozgásának akaratlan utánzása. A hanggal járó tikkek közül a leggyakoribb a sziszegés, a köhécselés, a torokköszörülés, a szipogás, a hümmögés, mormogás.  

Miért alakul ki? 

Röviden: nem tudni. Van olyan elmélet, miszerint az agyi ingerületátvivő anyagok egyensúlyának zavara felelős érte, de a méhen belüli fejlődés zavarát is feltételezték már. Annyit lehet tudni, hogy örökölhető, családi halmozódást mutat a felbukkanása, stresszhelyzetre jellemzően aktiválódik, időnként pszichés betegségekhez kapcsolódik, valamint különféle gyógyszerek mellékhatásaként kialakulhat, illetve alkohol- és droghasználattól, de az esetek többségében nincs ilyen összefüggés, már csak azért sem, mert jellemzően 18 éves kor alatt bukkan fel először.

Van a tikkelésnek átmeneti és krónikus típusa (utóbbi egy éven túl is fennáll), előfordul, hogy több fajtája is jelentkezik, akár naponta többször is, de meg is szűnhet egyik pillanatról a másikra – vagy előjöhet más formában. 

A tikkelés súlyossága is sokféle lehet, vannak nagyon enyhe, szinte észrevehetetlen jelek, és nagyon súlyos változatok, amelyek lehetetlenné teszik a normális kommunikációt. (Például, mert sokan értelmi sérültnek nézik a fel-felkiáltó Tourette-szindrómást vagy megijednek tőle.)

A leghétköznapibb tünet, a szemhéj rángatózása nem biztos, hogy tikkelés: magnéziumhiány és a szem túlerőltetése is okozhatja. Viszont, ha gyakran jelentkezik, akkor ki kell vizsgáltatni az okát, mert súlyos betegségek is okozhatják (idegrendszeri betegség, szemfertőzés, epilepszia, ritkán agydaganat).

A rémisztő Tourette-szindróma

A tikkelés legsúlyosabb fajtája: például trágár szavak, mondatok akaratlan ismétlésével jár. Gyakran társul valamilyen kényszerbetegség, figyelem-, magatartás- és tanulási zavarral. Gyermekkorban kezdődik, fiúknál sűrűbben előfordul, és fiatal felnőttkorban sokszor ritkulnak a tünetek. Kezelni nem igazán lehet, teljes tünetmentesség általában ritkán érhető el, de a pszichoterápia jó hatással lehet az érintettek állapotára. Gyógyszereket (antipszichotikumokat) csak akkor vetnek be, ha a tikkelés lehetetlenné teszi a mindennapi életet. 

A tikkek egy részét az érintettek (rövid időre) el tudják fojtani általában, de ez komoly koncentrációt igényel – összpontosítást igénylő helyzetekben legtöbbször nem is jelentkeznek a tünetek, ezért szokták ajánlani a rendszeres sportolást tikkelés ellen. Kísérleteztek már nikotintapasszal, botox-szal, és agyi stimulációval, de a problémát teljesen megszüntető gyógyszer még nincs. 

A pszichoterápia azért fontos, mert az érintettek megtanulják az önmonitorozást, ami önmagában is ritkíthatja a tikeket, és a kognitív terápia segíthet a késztetés kordában tartásában, esetleg egy nagyon zavaró tiket ki lehet váltani egy másikkal (például a nemi szervhez kapkodás helyett egy másik testrészhez nyúl a tikkelő). Ezek mellett jó hatású a csoportterápia, hiszen segít az izoláció csökkentésében a sorstársi közösség. 

Gyerekek esetében sokszor megterhelő pszichés helyzetek aktiválják a tikkelésre való hajlamot, például óvoda- iskolakezdés, stressz a közösségben, túlhajszoltság, szorongás, testvérszületés,valamilyen trauma, haláleset. 

Nagyon fontos, mondják a szakemberek, hogy a gyerekre ne szóljunk rá, ha tikkel, ne figyelmeztessük a „rossz szokásra”, főleg ne szidjuk meg érte, meg kell tanulnunk nem észrevenni a tüneteket. Tikkelő gyereket tilos büntetni vagy megszégyeníteni, mások előtt emlegetni a tüneteket. A lényeg ugyanis: nem tehet róla, nem tudja szabályozni.

Viszont esetükben is segíthet a viselkedésterápia, amelynek során finom módszerekkel rávezethetők a tikket megelőző érzet felismerésére, és a „kitörések” átcsatornázására más cselekvésbe. Fontos a stresszoldás, a relaxáció megtanulása is, jót tehet a mozgás is és valamely keleti sport.

Kurucz Adrienn

Forrás: ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images