Önironikus történet magamról

Ahogy olvasom a friss kutatást arról, hogyan viszonyul a magyar társadalom az adalékanyagokhoz, eszembe jut egy erősen  ironikus történet magamról, és az eltökölt nagybevásárlásokról.

Jómagam azt a tábort erősítem, amelyik szeretne friss, finom, egészséges élelmiszert tenni az asztalra otthon. A jó szándékhoz lelkes, laikus címkeolvasó-késztetés is társul, éppen ezért órákat tudok eltölteni egy-egy boltban.  

A következőképp néz ki egy vásárlás nálam.

Állok a közértben a hűtőpult előtt, és lamentálok, hogy melyik felvágottat vegyem meg. Az élelmiszerek csomagolásán örömmel közlik velem, hogy az áru mi mindentől mentes.

A különböző címszavak melletti zöld pipák láttán átfut rajtam a kérdés: ha ezektől mentes az étel, és ez jó, akkor ezek szerint ezeket az anyagokat eddig nem kellett volna ennem? 

És mi történik akkor, ha van valami rejtett betegségem?

Mostanában egyre több ismerősömről derül ki, hogy laktózintoleranciája van, vagy gluténérzékeny. Az is lehet, hogy cukorbeteg vagyok – mindig is mondták a családban, hogy nálunk sok a cukros, vigyázzak a szénhidráttal.

Pánik. Még mindig a hűtőpult előtt állok, és semmit sem vettem.

A telefonom persze csöng, hogy mi a jó istent csinálok ennyi ideig. De én megfontolt vásárló vagyok! Magam és családom számára csakis a legjobb élelmet vadászom le és gyűjtöm be a szupermarket dzsungeléből. Semmi és senki nem tántoríthat el. Úgyhogy „kiguglizom”, mit tegyek, és ráírok a témában szakértő kollégára.

Amíg a válaszra várok, elmegyek a ruharészlegre, abból baj nem lehet.

A kosaram még mindig üres

Fejben persze folytatom a listaírást. Kell otthonra kenyér. De melyik a legjobb, a wellnesskenyér, a rozs-, a tönkölybúza-, a graham vagy a magos?

Csirkét vagy pulykát vegyek?

Na, és tojásból, zöldségből melyiket igen és melyiket nem?

Hosszú vadászatnak nézek elébe.

Közben találok egy ruhát, nem is egy ruhát, hanem „A ruhát”, tökéletesen áll – ezt égi jelnek veszem. Abbahagyom a lamentálást, döntök: a tojásból, csirkéből jöhet a szabad tartású, a kenyérből a rozsos, a zöldségből a minőség-ár arányban a legígéretesebb, felvágottat nem veszek: drága. Inkább eszem körözöttes kenyeret paradicsommal.

Ahogy olvasom a Coca-Cola kutatását a magyar társadalom adalékanyagokhoz való viszonyulásáról, rájövök, hogy én vagyok az átlagnő. Na, jó, a parázó átlag nő.

Irtózom az ízfokozóktól…

…a tartósítószerrel készült ételektől, az E-számoktól. Sütés-főzés során mégis használok ilyeneket. Mert sok közülük ott van a konyhámban, csak köznapi nevükön nem olyan riasztók számomra, így inkognitóban megbújnak a polcon. Másokat – hozzám hasonlóan – átvernek az elnevezések, ez derül ki a kutatásból.

A megkérdezettek 90 százaléka például azt állítja, nem használ térfogatnövelőt sütés, főzés során. De ha úgy kérdezzük: használnak-e sütőport (ami bizony egyfajta térfogatnövelő), akkor 80 százalék igennel felel. Ízfokozót a konyhatündérek 70 százaléka nem használ saját bevallása szerint, „csak” (60 százalékuk) „egy kis leveskockát, húspácot vagy ételízesítőt” vet be – márpedig ezek túlnyomó többsége ízfokozó hatású összetevőt is tartalmaz.

Tízből hat felnőtt egyébként nem olyan parás mint én – elolvassa ugyan a címkén, hogy a kiválasztott élelmiszerben milyen adalékanyagok vannak, de túlzottan nem tart ezektől az összetevőktől.

A leginkább elutasított adalékanyagnak az állományjavítók bizonyultak, míg a leginkább elfogadottnak az édesítőszerek.

E-szám

Csak a megkérdezettek 57 százaléka tudta, hogy az E betű az Európában engedélyezett, biztonságos adalékanyagot jelöli. Egy szintén a Coca-Cola megrendelésére készült tavalyi országos kutatás alapján a hazai fogyasztókat vásárláskor leginkább a kiválasztott élelmiszer tartósítószer-tartalma izgatja.

A válaszadók közel fele arra a kérdésre, hogy vajon mivel tartósítják a gyümölcsleveket – helytelenül – arra tippelt, hogy tartósítószerekkel. Tízből csak hárman tudták jól, hogy az aszeptikus, csíramentes csomagolástechnológiának – és a pasztőrözésnek – köszönhető a hosszú eltarthatóság.

Egy másik jellemző fogyasztói tévhit, hogy a fehérjének nincs kalóriatartalma.

A cukor különben a modern kor mumusa: a válaszadók harmada, ha teheti, cukormentes ételt fogyaszt.

Meglepő, de az élelmiszer címkéjét leginkább üdítő-, készétel- és alkoholvásárlásnál nézik meg az emberek, legkevésbé pedig akkor, ha bébiételt (!) és kekszet tesznek a kosárba, ezekről nem is feltételezik talán, hogy aggályos anyagok is kerülhetnek beléjük.

A kutatásból számomra az derül ki, hogy igyekszünk tudatosabbak lenni a táplálkozás terén, próbálunk informálódni a magunk módján – ezt jelzi az a szokás, hogy elolvassuk a címkén az összetevőket. Figyelünk a cukorbevitelre, a kalóriabevitelre és arra is, hogy van-e az ételben tartósítószer.

Jól láthatóan viszont – az idegen szavak tengerében, vegyészdiploma híján – csak kevesen képesek tájékozódni.

A saját tapasztalataim alapján is ki merem jelenteni, hogy szükség van olyan kezdeményezésekre, mint amilyen az okoscímke, ami segít a termékek összetevőit értelmezni. Talán akkor én sem menekülök a ruharészlegre hűtőfeltöltés helyett. 

Szőcs Lilla

Kiemelt kép: Bridget Jones naplója /Bridget Jones's Diary/ című film (2001)