Tizenhat évesen kezdett ismerkedni a drogokkal, a füvet gyorsan követte a speed, az MDMA és a heroin. Áron (nevét a saját kérésére megváltoztattuk – a szerk.) egy nagyon szigorú keresztény iskolába ment tanulni, ahol kibeszélték, ha egy lánnyal látták csókolózni az utcán, és szinte mindenért büntetést kapott. Mellette hetente kétszer járt egy gyülekezetbe a szüleivel. A rigorózus légkör nem tett jót a kreatív, művészi beállítottságú kamasznak, de komoly bűntudata volt az első alkalommal, amikor tudatmódosítóhoz nyúlt. Titkolta, bujkált, a szülei pedig semmit nem vettek észre. „Amikor fogytam 20 kilót, meg sápadt lettem, akkor már észrevették. Egy érzékeny pillanatban elmondtam, és anyám kiborult, zokogott. Már akkor szerettek volna terápiára küldeni, de én makacsul ellenálltam.”

Szembenézni magaddal

„Végül nagyon bejött a terápia, élveztem, hogy minden héten találkozunk. Azelőtt napi szinten toltam a spurit (speed – a szerk.), és ennek hatására szinte teljesen letettem. Hogy miért csináltam? A sok használat után már csak a szintentartás miatt. Az első dolgom volt reggel, hogy kihúzok egy csík spurit, és indulhat a nap. A felvételit is így nyomtam végig.

Az eufória után kívülről szemléltem magam, és rájöttem, hogy ez mennyire gáz. Ott jön be a hasadás: szeretnéd letenni, de nem tudod, és ettől létrejön egy skizoid állapot. Félelmetes, mert nem tudja az ember, hogy merre induljon."

Áron szeretett volna egyetemre járni, de minden pénze elment a drogokra, az ideje pedig arra, hogy szerezzen magának meg a haveroknak. „Egész nap a dealereket hívogattam. Ettől egyszer csak megijed az ember, és azt mondja: változtatni kell. Persze lehet, hogy csak a tizedik alkalom után változtat végül, mert akkor tud csak segítséget kérni.”

Azóta képes magát analizálni. „A szenvedélybetegség bárkit érinthet, teljesen független a háttértől. Én a neurotikus tüneteimre kerestem megoldást, és a heroin volt a tökéletes fájdalomcsillapítóm. Aztán magamtól oldottam meg a rejtvényt, hogy mitől is mentem rá ezekre a szerekre: mert vertek, konfliktusaim voltak anyámmal, és a kereszténység számomra brutál volt. A megbocsájtás pedig fokozatosan jött el.”

Elfogadás, elfogadás, elfogadás

Áron csak akkor tudott megbocsájtani, amikor azt érezte, hogy a szülei végre elfogadták a személyiségét. Ugyanis addig a Biblia alapján igyekezték formálni őt. „Ha az ember nem érintkezik senkivel, akkor torz világképe születik. Például, hogy nem lehet csaja, »mert az paráznaság«. Nekem az iskola volt a legnagyobb trauma az életemben, és a cuccozás segített feldolgozni ezt a traumát. Mondok egy példát: minket nem engedtek nyugati könyveket olvasni. Egyszer megpróbáltam elolvasni David Weisstől Rodin életrajzát, a »Meztelenül jöttem«-et, amit ötször vettek el tőlem a címe miatt.”

Áron végül átkerült egy másik iskolába, ahol elfogadták őt. Ettől minden könnyebb lett.Itthon hiányzik az egészséges tolerancia. Az emberek beszélnek a kábítószerről, de nem tudják, mi az, minden drogot egy kalap alá vesznek. Bár Zacher Gábor szerint nincs könnyű- meg keménydrog, szerintem ez hülyeség – a hatásfokát tekintve nem mindegy, mit ér el vele az ember.”

A terápia sikerét jelzi, hogy most már ritkán nyúl szer után, bár ha bulizik, a vágyódást nem tudja megszüntetni. Neki az segített, hogy leírta sokszor: „Áron egy junkie”. „Aztán kihúztuk a nevem, és egy másik nevet írtunk oda. Áron bárki lehet. A junkie pedig csak egy jelző, ami helyett bármit be lehet írni. Mondhatom helyette, hogy: Áron, kertész, Áron, kreatív, Áron jó ember. Olyan apró kis átállítása a személyiségnek, amit le kellett írni. Hálát éreztem, amiért más lehetek.

Sokáig azt hittem, drogozni menő dolog. Aztán rájöttem, hogy ezzel távolságot teremtesz. Igaz, együttérzést is, de azt a szerepet, amit így magadra veszel, nagyon nehéz lesz később lemosni.”

A kísértés mindig ott leselkedik

A siker még nem teljes, de Áron jól halad. „Azt kéne elérni, hogy ne zavarjon, ha más be van tépve, én meg nem. Fesztiválokon különösen nehéz megállni, hogy cuccozzak, mert ráadásul bármit könnyű beszerezni. Minden elérhető, és rengeteg a dealer. Még aki úgy megy oda, hogy nem szeretne, az is könnyen belecsúszik a haverok hatására. A dealereknél pedig nincs erkölcsi kontroll, hogy például 18 év alattiaknak nem adnak el. Ők csak keresni akarnak.”

Ezeken a helyeken nem is igen lehet tudni, mit kapsz a pénzedért. „Én mindig csak haveroktól és ismerősöktől vásároltam, megszagoltam, megnéztem a cuccot, és idegentől sosem vettem drogot. Ezek a tabletták rejtélyesek, nem tudod, mi van bennük. Pedig gyorstesztet lehetne venni a neten is, hogy meg tudd nézni, mit tolsz magadba.”

A civilek által működtetett gyorslabor is megoldás lehetne, vagy legalábbis némi biztonságot nyújthatna, de az sem mindegy, hová megy az ember: minden fesztiválnak megvan a maga slágerdrogja. Áron szerint megakadályozni nem lehet, hogy a kamasz vagy fiatal felnőtt kipróbálja, amit akar.

„Ha azt mondod a gyereknek, hogy ne csinálja, akkor végképp csinálni fogja. Főleg, mert a fesztiválon sokkal egyszerűbb droghoz jutni, még akkor is, ha az ember nincs benne ebben a szcénában.

A legnagyobb gond, hogy a fesztiválokon nem igazán vannak jelen olyan civil szervezetek, amelyek józansági programokat kínálnának, felvilágosítanának, vagy csak lehetőséget adnának a beszélgetésre, miközben Nyugat-Európában erre rengeteg energiát fordítanak. Ezek a programok a szülőknek is segíthetnének abban, hogy felvilágosítsák őket, mekkora a veszély.” Nem biztos ugyanis, hogy aki egyszer kipróbálja, az biztosan rácsúszik a drogokra. Van olyan is, aki megijed tőle, és szerencsére olyan is akad, akinek egyáltalán nem jön be. Már majdnem mennék, amikor Áron megállít. „Tudod, mit tesz tönkre a drog? Nem az életed. A sorsod.” Aztán elballag a napfényben. Egy új élet kezdetén.

Zimre Zsuzsa