–

Sara győzelmét ünneplik: nemcsak hogy ő lett az első női önkormányzati képviselő a faluban, hanem toronymagasan rá szavaztak a legtöbben. Elindul a zene, a férfiak összekapaszkodva járnak körtáncot, Sara mosolyogva nézi őket, aztán odalép az ablakhoz. Az ablakon vasrácsok, bent fény, a szobából az ablaknyíláshoz tömörülnek a nők. Kezükben okostelefonokkal fotózzák Sarát, így tudják kivenni a részüket az ünneplésből – nekik ennyit szabad: materiális és szimbolikus falak sora választja el és korlátozza őket az élet valamennyi területén.

Sara odafordulása hozzájuk nemcsak az ünnepi pillanatnak szól, hanem ebben a gesztusban sűrűsödik a képviselői munkája lényege. A közösségi felhatalmazását arra használja, hogy valóban tegyen a nőkért – az emberi méltóságukért, a függetlenségükért – egy egyre ellenségesebb, a nőket a hagyományokra hivatkozva súlyosan elnyomó közegben.

De hogyan tudta Sara egyáltalán meggyőzni a falusiakat, a férfiak egy jó részét is, hogy rá szavazzanak? A film során fokozatosan megértjük, honnan ez az átütő akaraterő, dinamizmus és önazonosság, amivel Sara fáklyaként ragyog ki nőként a közösségéből – a kulcs egy mélyen szeretett és igazán különleges apa emléke.