A diéta, amiben egyáltalán nem lehet csalni – Gluténérzékeny lett a lányom

–

– Kedves anyuka, ez pozitív – fordult felém kicsit óvatosan a nővér.
– Hogy micsoda? – kérdeztem meglepetten.
– A teszt pozitív.
– De ez biztos? Mármint értem én, de nem lehet mégis, hogy a teszt téved? – faggattam, miközben pontosan tudtam, hogy itt nem lehet tévedés. Mint minden ilyen jellegű tesztnél: a pozitív az biztosan pozitív, a negatív az nem biztos, hogy negatív.
– Igazán sajnálom. A lánya gluténérzékeny. Hozzak önnek egy pohár vizet?
– Nem, köszönöm. Egy pálinkát kérek inkább.

Nem is szeretem a pálinkát, de annyira sokkolt az információ, hogy hirtelen nem tudtam vele mit kezdeni. Csak ültem a nővérszobában és bámultam magam elé. Volt némi fogalmam a gluténérzékenységről, esetenként beleolvastam egy-egy szembejövő cikkbe a neten, és emlékeztem, hogy a lányom egyik osztálytársának mindig külön csomagolnak uzsonnát, mert nem ehet akármit.

Hirtelen cikázni kezdtek a gondolataim: akkor ezért fájt ennyit a gyerek hasa, ezért ilyen sápadt! Miért nem gondoltam erre korábban, és most mégis mihez kezdek ezzel az egésszel?!

Közben visszajött az orvos, aki kedvesen elkezdte magyarázni, hogy mit jelent a cöliákia. Csak szófoszlányok jutottak el az agyamig: tönkrementek a bélbolyhok… felszívódási zavar… vérszegénység… szigorú diéta. Hallgattam az orvost, miközben néztem a lányomat, aki egész vidáman ült velem szemben. Bár már tízéves, nyilván halvány fogalma sem volt arról, hogy mit jelent ez rá – és a családra – nézve a továbbiakban. Gépiesen tettem fel a kérdéseimet az orvosnak, aki készségesen és nagy türelemmel világosított fel, hogy ne maradjanak kétségeim: a cöliákia egy autoimmun eredetű genetikai betegség, a tudomány jelenlegi állása szerint nem gyógyítható, és zéró tolerancia van érvényben.

Oké, nézzük sorban! Ha genetikai eredetű, akkor ez azt jelenti, hogy mindhárom testvérének csináltatnom kell egy tesztet, hátha ők is érintettek. Nem gyógyítható: azaz a lányomnak – aki ma reggel még az otthon sütött mézeskalácsot vitte az iskolába tízórainak, mert valami megmagyarázhatatlan okból szeptember elején rájött a karácsonyi feeling – ezentúl egész életében figyelnie kell arra, hogy mit ehet meg, és miben van glutén. Többek között a mézeskalácsban és a péksüteményekben, meg még néhány ételben. Gondoltam én. Azóta már látom, hogy szinte mindenben van. És a zéró toleranciát vajon mennyire kell komolyan venni? Azért egy kicsit biztos lehet csalni. Csak úgy, mint egy sima diétánál: ha minden kötél szakad, akkor egy kocka keserű csoki belefér. Hamar kiderült, hogy ez nem így van. Egy falat sima kenyér? Ó, dehogy! Ugyan.

A zéró tolerancián szó szerint és nagyon szigorúan azt kell érteni, hogy semmi, azaz egyáltalán semmi glutén nem kerülhet a szervezetébe.

Ha valamire rá van írva, hogy „nyomokban glutént tartalmazhat”, azt már nem szabad megennie, mert olyan gyártósoron készült a termék, ahol találkozhatott glutént tartalmazó más termékekkel. De tovább megyek: a szálló liszt is bajt okozhat, csakúgy, mint a család által eddig használt kenyérpirító, hiszen ott is akadnak kenyérmorzsák. Ez nehezebb lesz, mint gondoltam.  

Elköszöntem az orvostól és a nővértől, és legszívesebben kézen fogtam volna a lányomat, aki ezt tízévesként már nyilván nem hagyta, majd kibotorkáltam a rendelőből. 

– Megoldjuk – mondta otthon a párom. – Szabaddá teszünk neki egy fiókot a konyhában, és ott lesznek azok az ételek, amelyek biztosan gluténmentesek, ami csak az övé. 

Ez nagyon jó ötletnek tűnt, ki is pakoltunk egy fiókot, majd elmentünk együtt vásárolni. Másfél órán keresztül böngésztük a csomagolt termékeken a feliratokat. Eddig egyáltalán nem értettem, miért van egy csokira vagy egy felvágottra jó nagy betűkkel ráírva, hogy gluténmentes, most hálás voltam érte. Így is nagyon lassú és körülményes volt az első „gluténmentes” vásárlásunk, de sikerült megtölteni mindenfélével a fiókot. Hogy mennyire finomak ezek a rizsszeletek, müzlik, kekszek, nassolnivalók, az még a jövő titka. 

Ez alatt a néhány nap alatt, amióta tudom, hogy a lányom gluténérzékeny, rengeteg blogot, receptet, fórumot elolvastam.

Egy biztos: nem lesz könnyű, de nem is lehetetlen. Hatalmas szerencse, hogy 2021 van.

Minden elismerésem azoknak a szülőknek, akik sok évvel ezelőtt csinálták végig ugyanezt a gyerekükkel, amikor még nem volt internet, nem voltak gluténmentes termékek, nem lehetett speciális étkezést igényelni az iskolában… Ma már mindez elérhető, így némi odafigyeléssel sikerülni fog betartani még ezt a nagyon szigorú diétát is. Hosszú és nehéz út lesz, de megpróbálom a jó oldalát nézni. Egészségesebben fogunk étkezni: a fehér lisztet lecserélem, ahol tudom. A kisebbik fiam születésnapjára életem első gluténmentes tortáját fogom sütni, hogy a lányom is ugyanúgy ehessen belőle, mint a testvérei.

Végső soron pedig oda jutottam, hogy az a tény, hogy a gyerekeim közül az egyik gluténérzékeny, tulajdonképpen toleranciára, elfogadásra és empátiára tanítja az egész családot. Ez pedig mindannyiunkra ráfér.

Faragó Katalin

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Madhourse