–

Amikor kisgyerek voltál, és megkérdezték, mi leszel, ha nagy leszel, annyit mondtál: anyuka.

Amikor egy éve nem esel teherbe, kivizsgálnak, és minden modern betegséget megtalálnak: IR, pajzsmirigy, hormonok… A mindennapokat a gyógyszerek és vitaminok hálójában töltöd. 

Amikor az első IVF-et (in vitro fertilizáció, mesterséges megtermékenyítés – a szerk.) csinálod, agyban ellenállsz. Miért kell ennek így lennie? Miért nem tudsz természetes úton teherbe esni? Megtapad. Az érték nagyon alacsony. Három nap múlva lefekszel. Elkezdesz görcsölni. Elájulsz. Kiveti a szervezeted. 

Amikor egy ismerősöddel egyszerre csinálod az első IVF-et. Neki sikerül, neked nem. Amikor meglátogatjátok őket, mindig jó mérce, mekkora lehetne a gyereked.

Amikor már túl vagy a századik IVF-en, az asszisztens csak hadarja a temérdek gyógyszer és injekció sorrendjét, azt hiszed, tudod, mik a lépések, de kiderül, mégsem. Amikor felébredsz, megragadod az orvosod karját, sírva fakadsz. Nem jól adtad be az injekciót. Ezzel elbasztad az egész procedúrát. Közlik, nincs egyetlen értelmezhető sejt sem. A férjed faképnél hagy a kórházban. Összecsuklik a lábad a fájdalomtól, kifizetsz félmilliót, hazasétálsz a kórházból.

Amikor minden sikertelen beültetés után hangosan vesztek össze a férjeddel, de nem tudsz haragudni, mert tudod, hogy a frusztrációtokat adjátok így ki. Ő a férfi, mégis tehetetlen.

Amikor folyamatosan hibáztatod magad, hogy nem teszel meg mindent, hogy sikerrel járj, pedig diétázol és sportolsz, de mindig benned marad a kérdés, elég jól csinálod-e, vagy még ennél is szigorúbbnak kellene lenned. 

Amikor már annyi vitamint szedsz, hogy reggelente rosszul vagy, ha le kell őket nyelni, de ha nem veszed be, gyötör a bűntudat.

Amikor képtelen vagy megszervezni a nyaralást vagy egyéb utazást, mert nem lehet kiszámítani, mikor lesz, illetve lesz-e a következő beültetés. 

Amikor mindent egy lapra teszel fel. Nincs B-terv. Tanulhatnál, átképezhetnéd magad, de akkora erőt felemészt a procedúra, hogy nincs se erőd, se kedved szabadidődben máshoz, csak lenni.

Amikor kétszer is úgy váltasz munkát, hogy magadban röhögsz, a próbaidőd végét se húzod ki, mindjárt teherbe esel. Három és fél év után már megint mennél tovább, de nincs erőd a munkahelyi megfeleléshez, egy célod van, arra összpontosítod az energiáidat.

Amikor a legmélyebb pontodon vagy, de előre megbeszélt találkozó van a volt kollégáddal, szívesen lemondanád, de nem megoldás a menekülés. Megjelenik nagy pocakkal. Négy hónapos terhes. Kíméletlenül beszámol minden részletről. Szívből örülsz neki. Belepusztulsz. Egy szemhunyásnyit sem alszol. Másnap munka után családi találkozóra mész. Tesód megjelenik széles mosollyal. Azonnal tudod. Terhes. Szétcsúszol. Hazafelé felhívod a legjobb barátnődet, és csak sírsz. Nem tudsz megszólalni a telefonban. Majd gyötör a bűntudat, milyen testvér vagy.

Amikor évek óta nem tudsz teherbe esni, és az ismerősötöknél házavató van. A háziasszony érkezésedkor megjegyzi, reméli, nem vagy terhes, mert tatárbeefsteak lesz a vacsora.

Addig néz rád kérdően, míg nem válaszolsz: Nem, még mindig nem vagyok terhes. Nem tudod pontosan, hogy komplett idióta, vagy direkt csinálja. Aznap este leiszod magad.

Amikor minden egyes alkalommal dobogó szívvel, összeszorult gyomorral cammogsz a kórház felé. Mit fog az orvos mondani? Hányan lesznek aznap? Te mindig először érkezel. Tapasztalt vagy. Vastag a kartonod is. Akik későn jönnek, le sem tudnak ülni. Futószalag. Gyár. Népbetegség. Gyalázat.

Amikor elmész az endokrinológusodhoz, és elpanaszolod, hogy nagyon dobog a szíved, lehet-e az egyik gyógyszer mellékhatása. Kérdezi, miért csodálkozol, hogy dobog a szíved, milyen világban élünk már? Kifejti nézeteit erről az elkurvult világról, tíz perc alatt tizenötezer forintért. 

Amikor egy random natív IVF-en vagy túl, várod a vérvétel eredményét, brutál meetingen ülsz, és hív az orvosod. Egyből tudod, mit jelent.

Nem szól a telefonba, majd elcsukló hangon annyit mond: gratulálok. Elsírja magát. Hangosan nevetsz, hogy hagyja abba, mert vissza kell menned a meetingre, nem mehetsz vissza sírva.

Amikor öt év után, a legnagyobb munkahelyi stressz közepén beugrasz egy natív IVF-re, minden este megiszol egy pohár bort, hogy legalább ezzel próbáld a stressz-szintet csökkenteni, életedben először megtapad az icipici sejtecske. Azonnal magad mögött hagyod az elmúlt öt év fájdalmait, büszkén simogatod a hasad, nevezed már nevén a gyermeket, viseled a brutál reggeli rosszulléteket. Hatodik héten belibbensz az orvoshoz, röhögcsélve konstatáljátok a terhesség minden jelét.

Ő csak nézi-nézi az ultrahangot. Egy szót sem szól. Aztán elcsukló hangot annyit mond: nem látok szívhangot.

Hazamész üresen, összetörve, kapsz gyógyszert, hogy kijöjjön. Testileg-lelkileg belerokkansz, de nem hagyja el a szervezeted. Két nappal karácsony előtt művi úton kiszedik, végigiszod az ünnepet, hogy legalább a családod karácsonyát ne szedd szét. A gyermek máig veled él.

Amikor a testvéred egy nappal azután szül, hogy te megtudtad, nem él a gyereked. Képtelen vagy bemenni hozzá a kórházba, otthon fekszel, és megöl a lelkiismeret-furdalás. Csak sms-eztek. Ő bent sír, te otthon.

Másnap már nem kérdés, munka után indulsz a kórházba. Viszel virágot,  gyümölcsöt. A kicsi gyermek egy angyal, a legszebb a világon. 

Amikor ezek után elmentek vacsorázni, és a volt kollégád bejelenti, hathetes terhes. Majdnem felröhögsz, hogy miért mondja el, még bármi történhet, hiszen te pont két hete vesztetted el a hathetes gyerekedet. Szívből örülsz neki, nem kérdés.

Amikor eltelik elég idő, hogy az abortusz után újra próbálkozzatok, összeomlik a szervezeted. Nincs értékelhető vérérték, összevissza van ciklusod, jobb lenne hagyni, de te csak mész előre. Elmész egy natív IVF-re. Gyönyörű tüszők vannak. Nincs benne sejt. Elbocsátanak a kórházból, keress alternatív utat. Hangosan zokogsz. A mai napig nem tudod, hogyan jutottál haza.

Amikor az élet összesodor a lánnyal, aki tíz éve nem tud teherbe esni, és még a férje is elhagyja emiatt. Legjobb barátnők lesztek. Mindig fél évvel előtted jár. Minden döntésében követed. Ha elesik felsegíted, ha elesel, felsegít.

Amikor ő már külföldön kapja a különleges kezelést, kilencven százalék esélyt jósolnak neki. Teljesen biztosak vagytok benne, hogy célba ér. Nincs megtapadás. Sírtok. Miért ő? Miért te?

Amikor fél évre rá már te kapod a külföldi kezelést, könyvet rendelsz róla, és bár  minden szava egy tortúra, de olvasod. A végére megérted és elfogadod azt, amit az orvosok évek óta hiába mondanak. Genetikai rendellenesség, nem tehetsz róla. Közben segít a pszichológus, a barátnőd, a testvéreid, a férjed. Beleugrasz újra. Teljes nyugalommal. Nem sok esélyt adva. Remegő kezekkel nyitod ki a véreredményt e-mailben. Nem hiszel a szemednek. Nem csak hogy megtapadt. Kurvára megtapadt.  

Amikor az orvosod berendel az ötödik héten ultrahangra, remegő lábakkal ülsz a rendelőben. Rá sem nézel a monitorra, csak a reakcióját várod. Sóhajt, de érzed, ez egy pozitív sóhaj. Egy hét múlva ismét találkoztok. Ugyanolyan ideges vagy. Mutatja, hol dobog a szív, hallani még nem hallod. Megérint. Most már megnyugodhatsz. Nem tudsz megnyugodni.

Amikor az orvosod átad a kollégájának, hiszen a te orvosod meddőségi szakorvos, és te nem vagy már meddő. Amikor a tizenkettedik héten meghallod a szívhangot, hangosan felzokogsz.

Anyukának szólítanak, amin meg felröhögsz, mert amin keresztülmentél, ez a megszólítás egészen bizarrul hangzik.

Amikor rájössz, hogy az elmúlt hét év traumatizált, összetörte a lelked, ami sosem fog már összeforrni, de egyúttal sokkal, de sokkal jobb emberré is tett. Nem ítélkezel mások felett, hiszen nem tudhatod, min mennek keresztül. Mindenben és mindenkiben a jót és pozitívat keresed. Az apró-cseprő dolgokra legyintesz, helyén kezeled a hülyéket, mert pontosan tudod, milyen elesni, felállni és egy cél érdekében mindent, de mindent megtenni. Elpusztíthatatlan vagy, harcos vagy és most már kurvára próbálj megnyugodni. 

És amikor a tizenötödik héten a gyermek szíve már nem dobog, nem tudod, hogyan lesz sem a ma, sem a holnap…

 Anna

Kiemelt képünk illusztráció