Soha nem vettem észre, hogy ilyen hangosan zúg a hűtő. Normális ez egyáltalán? Kisebb gondom is nagyobb most ennél, de mégis idegesít. A drága törpenyulam csak néz. Nem érti, miért ez a nagy csend. Engem pedig az ordító hűtő zúgása idegesít.

Van két órám, míg hazaérsz. Itt ülök a konyhában, és neki kéne állnom elkészíteni a vacsit. Az egyik kedvencedet csinálom. Megígértem, így meg is csinálom. Többször próbálok felállni a székről, mégis visszahúz. Azon gondolkozom, hogy a zöldségeket ülve is apróra tudom vágni. Ez az, legalább ehhez nem kell állnom. Nem tudom, mióta folyik a könnyem, mert már nem veszem észre. Lehet, hogy a buszon is folyt. Biztosan bolondnak néztek.

Zombi tekintettel bámultam ki az ablakon. Mit fogok mondani neked? Mi lesz ezután? Elkezdem csinálni a vacsorát, mert a mozdulatlanság is nyugtalanít. És akkor legalább nem annyira hallom a hűtő üvöltését.  Amikor az életem folyamán bármikor is tanácsot kért tőlem valamelyik barátnőm, hogy mit tegyenek ha tudják hogy megcsalja őket a párjuk, mindig könnyelműen válaszoltan nekik. Elmondtam, hogy kétféle megcsalás létezik. A fizikai, ami csak a szexről szól, és az érzelmi. Ez utóbbi rosszabb. Talán már visszahozhatatlan. Azt is mindig elmondtam, hogy nekem édesanyám azt tanította, hogy soha nem a harmadik fél a hibás. De nem is csak a megcsaló fél, hanem mind a két fél aki a kapcsolatban van. Mert van valami oka a félrelépésnek. Ha ennek az okát tudod, akkor talán helyre lehet hozni. Azt is mindig hozzátettem, hogy soha többé nem lesz olyan a kapcsolat, mint régen. És a bizalom sem lesz soha többé száz százalékos. 

De most mi lesz? Azt gondoltam, ha egyszer velem ilyen előfordulna, biztosan kiabálnék, ordítoznék és tányért törnék. A személyiségem és a habitusom legalábbis ezt sugallja. Ehelyett készítem a vacsorát, amit annyira szeretsz. Biztosan nem tudok enni, mielőtt elmondanám, hogy tudok mindent. Úgyhogy az is lehet, hogy az egész a kukába megy majd. De nem érdekel. Még egy óra, míg hazaérsz, nem fogom itt hallgatni a zúgást a csendben. Meg már amúgy is mindjárt kész. De mi van, ha te „érzelmileg” is megcsaltál? Most akkor vége? Elveszítelek? Ijesztő, hogy harag helyett borzasztó nagy csalódottságot érzek. Ürességet. Fájdalmat. Nullának érzem magam, mint akit megcímkéztek.

Mindig azt gondoltam, hogy te annyira, de annyira szeretsz és tisztelsz engem, hogy soha nem tennéd velem ezt. Soha nem hoznál ilyen helyzetbe.

Mindig azt gondoltam, hogy ha valaki el is akarna csábítani, megjelennék előtted. Eszedbe jutna, mennyire fontos vagyok neked és nem tennéd meg. Naivitás? Nos, ez fáj ennyire. Hogy ez nem így van. Nem vagyok többé ebben a szerencsés helyzetben. 

Vajon meg tudjuk oldani? Vajon fogok valaha is bízni benned újra? Vajon engem szeretsz? Vagy tévedtem? Persze hogy éreztem, baj van. Csak nem akartam ezt elhinni. 

Kész a vacsora. Fordul a kulcs a zárban. Megjöttél. Hazajöttél. Hol kezdjem? Ez az utolsó beszélgetésünk? Vagy az első az új, „tiszta lapokkal” beszélgetésünk? Alig várod, hogy megölelj. Én pedig eddig bírtam a zokogást vissza tartani. Csak ne engedj el. Hadd maradjak a karjaidban, kérlek. Már a hűtő zúgása sem bosszantó. Oldjuk meg. Kérlek...

 Ágnes