Felkészültünk az évtized árvizére a szakemberek szerint, a napokban kiderül, valóban így van-e
Egy hete még az aszály ellen küzdöttek, most pedig már az árvíz féken tartásán dolgoznak az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) munkatársai. Az elmúlt napokban a Boris nevű ciklon határozta meg Közép-Európa időjárását. A heves esőzések súlyos áradásokat okoztak a térségben, tegnap pedig Magyarországot is elérte a Dunán és a Lajtán érkező árhullám. A folyók melletti településeken hatalmas a készültség, Dián Dóri pedig annak járt utána, mit lehet tudni az árvízhelyzetről, és hogy mi várható itthon a következő napokban.
–
Kritikus helyzet Közép-Európában
Tízezrek maradtak áram nélkül Csehországban, Lengyelországban egy 44 ezer lakosú várost kellett evakuálni, Ausztria egy részén megbénult a vasúti közlekedés, Bécsben lezártak egyes metróvonalakat. Szlovákiában a fővárosi állatkert került víz alá, Romániában is házakat öntött el a víz, és már legalább tizenhatan életüket vesztették az áradások miatt. Mindenhol a legmagasabb fokozatú a készültség,
és rettenetes képsorok járták be a világsajtót arról, milyen pusztításokat okozott a környező országokban a víz.
Mindeközben Magyarországon már a hétvégén megkezdték a felkészülést, a budapesti alsó rakpartokat várhatóan ma délután önti el a víz, a Szigetközt pedig már tegnap este elérte az árhullám. Itthon is harmadfokú árvízvédelmi készültséget hirdettek sok Duna menti településen és a Lajtánál, a kritikus helyeken mobil gátakat építettek és homokzsákokat pakoltak. Hétfőn Orbán Viktor lemondta minden külföldi útját, és összehívta az árvízvédelmi operatív törzset, Karácsony Gergely főpolgármester szerint pedig az évtized árvize ér a fővárosba.
A helyzet súlyát mutatja az is, hogy az Országos Vízügyi Főigazgatóság mintegy 1000 munkatársa érkezett az ország minden részéből a veszélyeztetett településekre, illetve, hogy Pintér Sándor belügyminiszter a hétfői sajtótájékoztatón azt mondta, ha kell, készek helikoptereket is bevetni a lakosság mentésére, továbbá a honvédség is segíti az árvíz elleni védekezést.
A belügyminiszter azt is elmondta, hogy az ország felkészült az áradásra.
Az érintett városokban már tegnap forgalomkorlátozásokat vezettek be, Budapesten is több busz- és villamosjáratot elterelnek, illetve bizonyos szakaszokon felfüggesztik a közlekedésüket. Hétfő este 8 órától lezárták a pesti és a budai rakpartokat is, illetve mától a Margit-szigetre sem hajthatnak be járművek, és gyalog is csak az Árpád híd felől lehet megközelíteni a szigetet, ahol a munkások tizenkét órás műszakban, éjjel is pakolják a homokzsákokat.
Kisorosziban rekordközeli árvízszintre készülnek, a polgármester szerint fennáll a veszélye, hogy a község napokra elszigetelődhet, és kitelepítésekre is szükség lehet.
Eközben Baján már egészen biztosan vannak, akiknek el kell hagyniuk az otthonaikat, ugyanis egyes Duna menti szakaszokat nemsokára elönt a víz.
A Telex információi szerint pedig délután megnyithatják a Lajta menti szükségtározót, azaz a víz egy részét kiengedik egy szántóföldre annak érdekében, hogy csökkentsék a folyó levonulásakor várható vízmagasságot.
Boris és a karjai
Gaál Áron meteorológus az ATV Start című műsorában hétfőn elmondta, a közép-európai térséget elérte egy hidegfront, aminek következtében pár nap alatt a nyári kánikulából novemberre jellemző időjárás alakult ki, amivel természetesen csapadék is járt. Négy nap alatt kétszer-háromszor annyi eső esett, mint általában egy hónap alatt szokott, a Boris nevű ciklon tehát alaposan eláztatta Európa egyes részeit.
A meteorológusok dolgát nehezíti, hogy nagyon nehezen megjósolható, hogy a ciklon úgynevezett csapadékkarjai hogyan mozognak és milyen víztározó területeket érnek el, emiatt az előrejelzések sem lehettek olyan pontosak. Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője szerint ezért is érhette némileg meglepetésként az árvíz azokat az országokat, amelyekben jelentős károkat okozott az áradás.
„Az állami védvonalak nagyon jó állapotban vannak”
Siklós Gabriella kérdésemre elmondta, hogy a hazai állami töltések nagyon jó állapotban vannak, sokkal jobb infrastruktúra áll rendelkezésre a védekezéshez, mint a 2013-as nagy árvíz idején. Az egyetlen gondot az okozhatja, ha a töltések hosszú ideig lesznek kitéve a nagy tömegű víz nyomásának,
az OVF vészőrei azonban a nap 24 órájában figyelik a gátakat és a töltéseket, hogy probléma esetén gyorsan cselekedhessenek.
A szóvivő szerint biztosan lehetnek területek, amelyeket látványosan elönt majd a víz, de olyan katasztrófára, mint amilyet a környező országokban láthatunk, remélhetőleg nem kerül sor.
A Duna mentén vannak állami védvonalak és önállóan védekező települések is. Siklós Gabriella tisztázta, hogy a vízügyi főigazgatóság az állami részeken dolgozik nagy erőkkel, a katasztrófavédelem szakembereivel karöltve pedig segítséget nyújtanak azoknak az önállóan védekező településeknek is, ahol a polgármester segítséget kért a munkálatokban. Mivel rengeteg megkeresés érkezett hozzájuk, az OVF a Facebook-oldalán tette közzé az önállóan védekező települések listáját, hogy azok az önkéntesek, akik segíteni szeretnék a munkát, célirányosan ajánlhassák fel szolgálataikat.
Bár a Boris ciklon továbbáll, az ország nagyobb részén már napsütéses időnk van, és Hungaromet adatai szerint sem a Duna vízgyűjtőinél, sem Magyarországon nem várható már érdemi csapadék, mindez az árvíz szempontjából nem jelent semmit. A lehullott csapadék már a folyómedrekben van, és árhullámként tart felénk.
A helyzetet tovább nehezítheti, hogy Ausztria több részén is jelentős hómennyiség esett a hétvégén, olvadás esetén ez tovább duzzaszthatja az árvizet.
A szakértők szerint nehéz jósolni, de Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Budapesten a hétvégén tetőzhet a vízszint, ami a 2013-as árvízhez képest 30-50 centivel alacsonyabban lesz, az áradás pedig várhatóan a jövő hétig tart.
Kiemelt kép: Országos Vízügyi Főigazgatóság – OVF Facebook-oldala / Romet Róbert