Az incel férfiak internetes közösségébe olyan férfiak tartoznak, akik képtelenek kialakítani hosszú távú kapcsolatot és sok felnőtt szűz van köztük.

Fő csatornájuk a Reddit és a 4chan nevű fórumok, ahol megbeszélik egymással a problémájukat, tapasztalataikat. Ez még nem is lenne baj, de pár éve ez az egész ügy nagyon rossz irányt vett, és mára egy masszív nőgyűlölő csoporttá váltak, melynek tagjai a társadalmat tartják felelősnek saját elutasítottságukért.

Úgy gondolják, a nők a hatalom birtokosai, akik megadhatják vagy megtagadhatják bárkitől a szexet, ők, a férfiak pedig az elnyomottak. És ez a vélt elnyomás sok mindenre feljogosítja őket – szerintük. Akár arra is, hogy öljenek.

Az eddigi, incel gerjesztette tömeggyilkosságok elkövetői mind fiatal, húszas éveikben járó amerikai férfiak voltak, akik sikertelenek a nőknél. Érdekes kérdés: mi van azokkal a nőkkel, akik ugyanebben a cipőben járnak? Miért nem hallunk a saját szexuális frusztrációjuk miatt férfigyűlölővé vált lányokról, akik a tettlegességtől sem riadnak vissza?

Mielőtt ezt kezdenénk boncolgatni, érdemes kicsit közelebbről is megvizsgálni az incel csoportok belső világát.

A párkapcsolatok alfái és ómegái

Az incel komplett ideológia mentén működik.

Ennek lényege röviden az, hogy a „hívek” három részre osztják a társadalmat: alfákra, bétákra és ómegákra. Az alfák azok a férfiak (Chadeknek is nevezik őket), akik kívánatosak, szépek, magasak és izmosak, vagyis a nők ideáljai. A Chadek női megfelelői a Stacyk, a gyönyörű, vékony nők, akik csak alfa férfiakkal hajlandóak kapcsolatot létesíteni. A béták – vagy normiek – azok az férfiak, akiknek ugyan van barátnőjük, de a Chadek bármikor lenyúlhatják a párjukat. És vannak az ómegák – az incel férfiak – akiknek esélyük nincs semmiféle szexuális vagy érzelmi kapcsolatra, emiatt kirekesztettek és frusztráltak.

Helyzetükért az 1960-as évek szexuális forradalmát és a nők egyenjogúságát teszik felelőssé, amiből persze az is következik, hogy a legjobban a feministákat utálják.

Az incel azóta kap több figyelmet, mióta egy 22 éves amerikai srác, Elliot Rodger a mozgalom nevében 2014 májusában végzett hat emberrel és önmagával egy kaliforniai egyetemen.

Rodgert azóta a mozgalom egyes követői egyfajta prófétaként tisztelik, és a következő három tömeggyilkosságot is az ő ámokfutása inspirálta.

A legutóbbi vérengzést idén áprilisban Torontóban követte el egy Alek Minassian nevű fiatal férfi: 10 embert ölt meg úgy, hogy kocsijával a járókelők közé hajtott. A merénylet előtti Facebook-posztjában Elliot Rodgerre úriemberként hivatkozott, és azt írta: az incel forradalom elkezdődött.

 Mi van a nőkkel?

Az egyértelmű, hogy a társkeresés nem csak a férfiaknak jelent kihívást, bármit is állítsanak az incelek. És nem azért, mert a nők annyira finnyásak, hogy senki nem elég jó nekik, hisz vannak, akiket a férfiak utasítanak el, vagy egyszerűen csak senki sem figyel fel rájuk. Velük mi van? – merül fel a kérdés, ugyanis az incel női vonaláról semmit sem hallani.

Nincsenek hírek állig felfegyverzett nőkről, akik azért ölnek meg ártatlanokat, mert senki nem hívja őket randira. Pedig biztos, hogy közöttük is vannak magányos és feszült emberek, akik ugyanúgy szenvednek a szeretet- és szexhiánytól, mint a férfiak. Ám hiába böngésszük az incel-fórumokat, vagy rágjuk át magunkat rengeteg cikken és tanulmányon, az incellel kapcsolatban a nők csak a gyűlölet és zsarnokság tárgyaiként vannak megemlítve.

Hosszas kutakodás kellett ahhoz, hogy valami másra is rábukkanjak.

Nos, tényleg vannak az incel férfiakkal egy cipőben járó nők, akik megpróbáltak csatlakozni a közösséghez. Konkrét eset: egy nő az egyik ilyen oldalon megkérdezte, hogy a mozgalom befogadja-e az incel nőket, de megértés és elfogadás helyett az „úriemberek” egyből nekiestek, és válogatott szidalmakkal körítve, szó szerint elzavarták.

Érvelésük az volt, hogy még a legrondább nő is találhat magának párt, de minimum lefekszik vele valaki.

Olyan komment is érkezett, amiben a kérdezőt hülye picsának titulálják, aki biztos azért gondolja magát incelnek, mert nem tud összeszedni egy 10/10-es pasit. A konklúzió ebben az esetben is a már ismerős érvelés volt: egy nő bármennyire magányos, sosem fogja megérteni egy elnyomott férfi fájdalmát és nyomorúságát.

A magányos és elkeseredett nőknek tehát a férfifórumokon nincs hely. De akkor miért nem csinálták meg a maguk platformját?

Egyértelmű válasz erre nincs. Véleményem szerint az lehet az ok, hogy elutasítottságukat a nők általában nem társadalmi okokra vezetik vissza, hanem saját magukban látják a hibát (főleg külső adottságok terén), ez pedig nem táptalaja a fanatizmusnak, a gyűlöletnek, a mások hibáztatásának.

Therese Shechter, a How to lose your virginity (Hogyan veszítsd el a szüzességed) című dokumentumfilm rendezője azt nyilatkozta, hogy a filmhez készített interjúkban a nők sosem szidták a férfiakat a saját párkapcsolati sikertelenségükért, ellenben gyakran elhangzott az a mondat, hogy „ha csinosabb lennék, biztos randizna velem valaki”.

Tehát míg az incel férfiak radikálisai úgy gondolják, hogy velük minden oké, és a gonosz nők miatt nem jutnak szexhez és párkapcsolathoz, addig a nők jellemzően a saját (szépség)hibáikat okolják a magányosságukért (erre az érzésre persze a szépségipar is rádob egy jó nagy lapáttal, de ez már egy másik cikk témája lehetne).

Shechter szerint a nők és a férfiak elutasítottság miatti fájdalma között semmi különbség sincs, de ahelyett, hogy támogatnák egymást, vagy esetleg egymásra találnának, az incel férfiak a hasonszőrű nőket is megvetik. Így aztán előáll az abszurd helyzet, hogy a kirekesztés ellen tiltakozók saját magukat szigetelik el, nem a társadalom őket.

Van megoldás?

Amerikában a 2014-es, első incel-merénylet óta heves viták folynak a jelenség lehetséges megoldásáról. A prostitúció legalizálásától a szexrobotokon át a szex újraelosztásáig sok minden szóba került, még neves közgazdászok is foglalkoztak a témával.

Vannak, akik úgy vélik, pénzt kellene adni azoknak a férfiaknak, akik keveset vagy egyáltalán nem szexelhetnek, pedig szeretnének. A gond az ötlettel az, hogy attól, mert valaki pénzt kap, a szexuális élete még nem fog tartósan rendbe jönni.

Véleményem szerint a probléma az egyén hozzáállásában, világlátásában keresendő, amit nem lehet intézményes intézkedésekkel megoldani. Az incel férfiak – és nők – elsősorban nem a szexre vágynak. Ha ez lenne minden bajuk középpontja, azt viszonylag könnyen lehetne orvosolni, például egy prostituált segítségével. Igaz, ez egy társadalmilag elutasított dolog, de ha valakinek tényleg az nyomorítja meg az életét, hogy nem szexelhet, akkor ezt az erkölcsi gátat valószínűleg át tudja lépni a saját belső békéje érdekében. Érdekes, hogy mégsem ez történik, hisz azok a férfiak, akik szexet követelnek, mindig odatűzik a kívánságlista végére egy fél mondatban azt is, hogy szeretetre vágynak. Tehát kapcsolatot szeretnének, nem egy gyors numerát, ezt pedig egy prosti nem tudja megadni nekik.

Ahhoz, hogy valaki sikeres legyen a pártalálásban, elsősorban önbizalom kell, mondják a szakértők. Márpedig ez a lelki alappillér az incel férfiakból és nőkből szinte teljesen hiányzik. Feltehetően a kapcsolatteremtő képességük sem túl jó, és előfordul, hogy bizonyos külső adottságok is hozzájárulnak ahhoz, hogy sikertelenek az ismerkedésben.

A jó hír az, hogy az önbizalom és az önszeretet fejleszthető és kialakítható bizonyos terápiák segítségével. Egy pszichológus segíthet felismerni és elfogadni azokat a tényezőket, amelyek eddig gátolták az illetőt a randizásban. Ez kibillentheti az incelt a nehéz helyzetéből. Ehhez azonban a radikális incel férfiaknak először be kéne látniuk, hogy a hiba bennük is van.

A csavar a sztoriban

A végére tartogattam egy érdekességet: az incel mozgalom történetében az a legironikusabb, hogy a fogalmat egy nő alkotta meg még az 1990-es években.

Az Alana nevű, torontói hölgy azért hozta létre az Alana’s Involuntary Celibate Project nevű honlapot, hogy egy befogadó, elfogadó és támogató közösséget alkosson minden nemű és szexuális irányultságú embernek, akik kényszerből, tehát nem a saját elhatározásukból élnek párkapcsolat és szex nélkül.

Az oldal először jól működött, az érintettek ki tudták beszélni magukból a problémáikat. A kezdeményezés azonban valahol gellert kapott, ez az eredeti koncepció már nem olvasható ki abból, amit ma incelnek hívunk. Alana, miután a szociális élete újra beindult, átadta a honlapot egy ismeretlennek, és nem is hallotta az involuntary celibate kifejezést egészen 2014-ig, Elliot Rodger ámokfutásáig.

Az alapító persze nagyon szomorú a történtek miatt, és úgy véli, ellopták az incel szót, hisz az ő üzenete nem ez volt, amikor bedobta a köztudatba. Ennek ellenére reméli, ahogyan vele együtt sokan, hogy az incel fogalom valódi jelentésében visszatalál azokhoz, akiket érint, és megint egy olyan támogató közösség lesz az inceleké, mint amilyen egykor volt.

Dián Dóri

                                                                                                                       

 

forrás: ITT és ITT és ITT és ITT