Mindent tudok a lúgos ügyről, hiszen (mi itt, szerkesztőségi szinten is) követtem a médiában, közben meg rá kell jönnöm, hogy semmit nem tudtam róla, mert átmenni rajta egészen más lehetett. Többé nem elég annyit mondani róla, hogy „Az a szemét állat, hogy volt képes erre?”. Tényleg úgy érzem, miután elolvastam Mérő Vera pontos és jól megírt könyvét, hogy a történet sokkal többet érdemel, mint hogy egyszerűen csak indulattal gondoljunk rá. 

Röviden annak, aki nem ismeri az ügyet

Renner Erikát 2013. március 12-én megtámadta a volt szeretője, bizonyos Bene Krisztián, aki képtelen volt elfogadni, hogy a nő szakított vele. Ezért símaszkban és bukósisakban betört a lakásába, elkábította, majd a hüvelyét és annak közvetlen közelét maró lúggal leöntötte, végül betekerte a nőt a kutyája pokrócába, a telefonjait, laptopját magával vitte, rázárta a lakást, és sorsára hagyta.

Bár a gyanú azonnal a férfira terelődött, aki a támadás előtt már hónapok óta zaklatta Erikát, és le is tartóztatták, végül az eljárást bizonyítékok hiányában megszüntették. Ügyét akkor kezdték újratárgyalni, amikor Renner nem hagyta annyiban, és a sajtó elé tárta, meghozva azt a fontos döntést, hogy onnantól kezdve mindene terítéken lesz a nyilvánosság előtt.

Erika pokoljárása ekkor kezdődött, korábbi interjúnkat ITT olvashatjátok vele. A Lúg című könyv pedig, amelyen Mérő Vera aktivista, író, a Nem tehetsz róla Tehetsz ellene Alapítvány létrehozója évek óta dolgozott Renner Erikával együtt, olyan mélységeiben enged betekintést ebbe a pokolba, ahogyan eddig nem láthattuk-hallhattuk azt.

„Krisztián vélekedése a női sorsról elborzasztotta. A nőnek azért kell alig elviselhető fájdalommal szülnie, mert ő adta Ádámnak az almát, ami miatt kiűzték az Embert a Paradicsomból. Olyannyira komolyan gondolta Bene ezt az orvostól különösen meghökkentő álláspontot, hogy Erikát, aki epidurállal szült, mélyen le is nézte ezért” – idézem a könyvből azt a részt, amely a legpontosabban érzékelteti, honnan jött Bene, és milyen az attitűdje, a gondolkodása. Bene ugyanis egy mélyen vallásos, konzervatív családban nőtt fel, ahol elképzelhetetlen volt a válás. A férfit Erika a középiskolában ismerte meg, ahonnan úgy emlékezett rá, mint arra a srácra, aki suttyomban fogdosta a lányokat, de annyira jelentéktelen volt, hogy soha nem bukott le. A történet fontos szála ez, betekintést enged abba, hogyan és mikor indult ez a beteges ragaszkodás, mikor nézte ki az elkövető magának a nőt, és hogyan vált rögeszméssé iránta. 

 

Évtizedekkel később, amikor Erika válófélben volt, újra találkozott Benével egy osztálytalálkozó megszervezése kapcsán, de akkor még nem alakult ki köztük viszony, viszont a férfi olyan támaszt nyújtott neki a nehéz időszakban, ami nagyon jól jött számára. Később aztán a baljós előjelek sem várattak magukra.

Volt olyan eset – a könyv tanúsága szerint –, amikor Kiscsillag koncerten szórakoztak Erika barátaival, és amíg Erika mosdóba ment, Bene önkívületi állapotban kajtatott utána:

„Olyan volt, mint egy megveszett állat, tudatos, emberi kontroll alatt. Nem tudom ezt jobban leírni. Én ilyet soha nem láttam korábban. Nagyon félelmetes volt. Akkor ijedtem meg tőle először”

– emlékezett vissza az esetre Erika.

A viszony tulajdonképpen sosem alakult rendes kapcsolattá

Bene nem hagyta el a családját, bár sokszor fogadkozott, ezért végül Erika úgy döntött, hogy szakít vele. Ám ezt a férfi semmilyen szinten nem akarta elfogadni. Számtalan esetben előfordult, hogy követte, megjelent a munkahelyénél, a lakása környékén, hívogatta, üzeneteket hagyott, és aztán sajnos tovább is ment:

A támadás előtti rövid időszakról így vallott Renner a könyvben: „Fullasztó és feszült csend volt. Azt hiszem, erre mondják azt, hogy baljós. Most is, ha erre gondolok, érzem, hogy minden porcikámat áthatja. […] Mindig eszembe jut, amikor két alkalommal éjjel valaki bepróbálta a kulcsát a bejárati ajtóba, az elkövetés előtt három héttel. A kutya is felkapta a fejét, emlékszem, még morgott is az ágyában, de nem ugatott.”

2013. március 12-én megtörtént a támadás, és egy olyan időszak következett Renner Erika és a családja életében, amire nincsenek szavak. Fogalmam sincs, hogyan lehet ilyen higgadtan és összeszedetten elmesélni az elmesélhetetlent, de a Lúg című könyvnek sikerült átadni. Egészen más ilyen mélyen betekinteni valakinek az életébe egy ilyen eset után. Nemcsak a támadás okozta kínok rettenetesek, hanem a tárgyalássorozat, és a rendszerszintű megaláztatások is, amelyeken végig kellett mennie Rennernek… és amelyet rajta keresztül a kamaszodó gyerekeinek, a friss szerelmének, az édesanyjának és a volt férjének is el kellett viselnie.

Az akkor tizenhét éves Flóra lánya így vall a könyvben erről az időszakról: 

„Láttam anyám sebeit, de mégis valahogy csak az számított, hogy él, hogy még megvan nekem. Nem a sebei látványa volt a legszörnyűbb, pedig nekem bárki elhiheti, hogy leírhatatlanul nézett ki. A legszörnyűbbek a sebkezelések voltak.

Ültünk az öcsémmel a szobánkban, és mert az nem segített, ha befogtuk a fülünket, egy idő után előre bekészítettük a fülhallgatókat, és már azelőtt ütközésig toltuk a hangerőt, hogy a nappaliban Margó elindult volna Attilával anya ágya felé. Az üvöltés az rettenetes volt. […] Nekünk az elmúlt nyolc évünk kizárólag erről az ügyről szólt, szünet nélkül.” 

 

A kötetben aztán elénk tárul az a méltatlan bírósági procedúra, amin az áldozatnak sokáig úgy kellett végigmennie, mintha ő volna a bűnös

A tárgyalássorozat első éveire így emlékszik vissza: „Mikó Gergely bíró úr egyszer kihívott a pulpitusra, hogy kérdéseket intézzen hozzám. Visszafelé véletlenül a vádlottak padjára ültem vissza. Ez amolyan freudi »elülés« volt. Úgy is éreztem magamat, mintha én lennék a vádlott.”

Erika ebben az időszakban öt évig élt személyi védelem alatt, aminek semmilyen romantikus oldala nem volt, annak minden nyűgét és kellemetlenségét azonban érzékletesen szemlélteti a szerző, aki azt is kiszámolta, mit jelentett volna Bene Krisztiánra legalább egy nyomkövetőt tenni, míg zajlik a per:

„Közel kétezer napig két, magas rangban álló rendőr volt állandó ügyeletben, többszáz hétvégi és egyéb rendkívüli kiszállással. Ez még a bruttó rendőrtiszti átlagbérrel számolva is több tízmillió adóforintot jelent, amit az állam Renner Erika őrzésére költött. Egy fizikai nyomkövető Bene Krisztián bokáján cirka húszezer forint lett volna.”

Bene Krisztiánnak az Erika után következő szeretője is megjelenik a kötetben (a feleségét hivatalosan soha nem hagyta el)

G. Noémi végig aktívan kommentálta az ügyet nyilvános posztokban a közösségi oldalán. Az ő véleménye ez volt akkor az áldozat személyi védelméről: „Aki élete végéig félelemben él, mert megérdemli! Tudtátok, hogy most is védőőrizet alatt áll? Az a baj, te női nem szégyene, hogy a belső rettegésedtől, megbocsáthatatlan bűneidtől senki se fog megmenteni! És ez így van jól! Nagyon-nagyon jól!”

Ám hiába volt minden erőlködés, és hiába indított blogot fia ártatlanságáról Bene Béla, hiába védte tűzzel-vassal, karommal a volt kórházigazgatót G. Noémi, a hurok szorult, pláne, mivel az ügynek volt egy koronatanúja. T-né Renner szomszédja volt, aki a bűncselekmény után összefutott a lépcsőházban Benével. T-nét a tárgyalások azon szakaszában, amikor a vádlott ügyvédje még nem tudhatta, ki a koronatanú, az ügyvéd fia, Bánáti Kristóf burkoltan megfenyegette a bíróság folyosóján, miután Bene felismerte a nőt, és jelezte ezt a mellette álló ügyvédeinek (ezzel is elárulva magát, hiszen, ha ott sem járt az elkövetés napján, nem tudhatta a tárgyalás azon szakaszában, ki az a nő, és hogy ő épp tanúként van beidézve.). Dr. Bánáti János volt az elsőfokú határozatig Bene jogi képviselője. A nagyágyúnak számító ügyvéd az első számú tanút, Erika szomszédját alaposan kezelésbe vette a bíróságon, mire T-né kikelt magából:

Engem itt hiába forgat, hiába próbál fenyegetni, én Miskolcon az Avas Délen nőttem fel, ott élek ma is, nálam ez nem fog bejönni! Eddig is felismertem, most is felismerem, ő volt az, vele találkoztam a San Marco utcában.

Erika ügyét hosszas huzavonák után végül a kúria visszadobta újra másodfokra

A könyv azt is részletezi, mennyi hibát ejtettek a nyomozási szakaszban, a bíróságon hogyan bántak az áldozattal, végül Erikának dr. Gál András nyújtott jogi segítséget, aki sikerre is vitte az ügyét:

Gál András beszédéből részlet: „Amikor a Tisztelt Ítélőtábla a büntetés kiszabása körében állást foglal, kérem, jusson eszükbe az a néhány perc, amikor Renner Erika összekötött kézzel-lábbal még eszméleténél volt, és rájött, hogy nem egy szimpla rablás áldozata lesz. […] Renner Erika rettegése azóta is tart, és valószínűleg ez már örökre elkíséri. Örökre viselnie kell a nyomokat is! A fájdalmak, amiket át kellett élnie, a nőiessége elvesztése, hogy ezt a gyerekeinek is látniuk kell, és viselik ők is egy életen át anyjuk megkínzását.

Egy teljesen átlagos keddi napon, visszafordíthatatlanul és örökre megváltozott az élete, és soha nem lesz már olyan, mint amilyen volt, amilyen lehetett volna. Azért, mert a vádlott úgy gondolta, hogy bosszút áll rajta, és még az sem érdekelte, hogy ebbe akár bele is halhat. Azóta sem vállalta tette következményét, és még csak meg sem bánta azt.”

G. Noémi nyilvános posztja az ítélet után a következő volt: „Kedves barátaim! Ma Krisztiánt jogerősen elítélték 11 évre. Nem tudom elmondani, mit érzek. Kérlek, ha nem muszáj, ti se kérdezzetek. A legaljasabb módon intézték ezt az ügyet, megvártak egy módosítást, amikor is a kúria már nem bírálhatta a másodfok döntését a büntetőügyet illetően. Megbocsáthatatlan bűnt követtek el, és egy paranoid kurva, egy igazi megbízó és egy csúszómászó hazug ügyvéd mocskában fetrengünk. A pokol vár rájuk.” 

De kár, Noémi, hogy mi nem láthatjuk, amikor felismered a saját poklodat.

Renner Erika az évek alatt szimbólum lett

Bár úgy indult az ügy, hogy egy elismert, befolyásos politikushoz rokoni szálakkal kötődő, ráadásul orvos elkövető miatt kapta fel a fejét rá a közvélemény, az végül nem emiatt lett érdekes, hanem amiatt a bátorság és elszántság miatt, amelyet az áldozat tanúsított a hosszú évek alatt.

Rennerre – bár soha nem élhet abban az értelemben teljes életet, amilyet az ép fizikai állapot jelentene – mára nem áldozatként tekintünk, hanem egy olyan hősre, aki nem hagyta magát, addig küzdött, amíg ez már nemcsak az ő ügye volt, hanem sok nő ügyévé vált.

A rajta elkövetett brutális támadás jelkép lett, amely egyszerre világít rá a befolyásos elkövetők kegyetlenségére, a rendszer hiányosságaira és brutalitására, és arra is, hogyan traumatizálja újra és újra az áldozatot az a posvány, amit megpróbálunk igazságszolgáltatásnak nevezni.

 A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

Miután Erika évekkel később kényszerűen visszakapta a bizonyítékokat, és a kezébe vette a feltehetően ondófoltos nadrágját, amelyet aznap viselt, amikor Bene leöntötte lúggal (ám azt a foltot soha nem vizsgálták meg a nyomozás során), akkor azt gondolta: „Vajon a megerőszakolt nőknek is kötelességük átvenni barna papírzacskóban a véres bugyijukat a jogerős ítélet után? Hány nő ülhetett már az idők során gyorséttermek parkolóiban, a saját, megszaggatott, vértől vagy egyéb anyagtól foltos ruhaneműjét bámulva?”

Bene Krisztián soha nem ismerte be a tettét. A kedvezményekkel, és jó magaviselet esetén 2024. március 28-án szabadul. 

Ezt a könyvet pedig – ami tényleg nem jöhetett volna létre Mérő Vera odaadó munkája nélkül –, remélem, sokan a kezükbe veszik majd, nem azért, mert olyan kényelmes erről a témáról olvasgatni, hanem amiatt, amit jelent: emberfeletti küzdelmet a vérengző és elnyomó fenevaddal, aminek hét feje van, és azt mondták nekünk, hogy nem lehet levágni azokat. Renner Erikának mégis sikerült.

Szentesi Éva