–

Nem mondhatnám azt, hogy elégedetlen vagyok. Sőt, tulajdonképpen örülnöm kellene, hiszen a bíróság súlyosbította az eredeti büntetés mértékét. Ahhoz képest, hogy első körben el akarták tussolni az ügyet (B. Krisztiánt négy hónappal az elfogása után elengedték, mert ellentmondásosnak ítélték meg a bizonyítékokat, aztán kiderült, hogy teljesen véletlenül egy befolyásos politikus rokona), egész jó lett ez a kilenc év. Na meg az is, hogy örökre eltiltották az orvoslástól.

Kilenc év. Ízlelgetem ezt a szót. Végül is nem is olyan sok. Nálam a húsztól harmincig például úgy eltelt, hogy észre se vettem. Mondjuk, a kilenc év nem is kevés, ha ezt zárt falak között kell tölteni. De hát ezt akarta. Hiszen tudnia kellett, mit cselekszik, mert elmebajt nem állapítottak meg nála.

Morzsolgatom tovább a nyelvemen az ítéletet, mint egy véletlenül beszippantott vattás virágdarabot, ami belibbent az ablakon a széllel, és közben próbálom magam beleképzelni a megcsonkított nő helyébe. Próbálom érezni a fájdalmat, érezni a maradék húst a szeméremdombom fölött, próbálom vizualizálni a helyzetet, hogy min mehet keresztül nap mint nap, amikor belenéz a tükörbe, vagy megtörli magát törölközővel.

Az ő teste az én testem is egy kicsit, egy kicsit és néhány pillanatra, és ebben az ügyben igazából minden nő teste is, hiszen meggyaláztak, a nemiségében ronggyá tiportak valakit.

Hagyták volna meghalni is, és ki tudja, talán néhány őrült pillanatában eszébe jut Renner Erikának, hogy mennyivel jobb lett volna, ha inkább úgy történik.

Az ügyvéd persze csak legyint. Az orvos is csak legyint, sőt a befolyásos kapcsolatokkal rendelkező nagybácsi is ugyanezt teszi. Ó, hát ez csak egy kis lúg. Nem is mart le olyan sokat. Meg lehet, hogy csak leforrázta magát. És hát a szeretője volt, megérdemelte. Nem tud szexuális kapcsolatot létesíteni? Na és? Ugyan, a szexet végül is lehet nélkülözni... Lehet. Persze. Ilyen gondolatok foroghatnak azoknak a fejében is, akik felállították a védelmet, és rengeteg olyan érvet sorakoztattak fel, amely azt támasztotta alá, hogy az orvos miért is nem lehet bűnös ebben az ügyben.

Ez a dolguk. Ezt is tudom.

De mégis. Van egy nő, aki négy éve pokolban él. És nemcsak kilenc évig fog abban élni, hanem a hátralévő életében mindennap. Mert minden egyes napon emlékezni fog arra a rémtettre, amit előre kitervelt, aljas szándékkal elkövetett ellene az az ember, akit egyszer szeretett.

Ez a kilenc év nem is olyan sok, ha így vesszük. Tudom, hogy az igazságszolgáltatásból általában csak az igazság hiányzik, mert nincs az az emberi mérce, ami visszaadja ennek a nőnek az egészségét.

És az a felettes erő sem létezik, amely meg nem történtté tudná tenni az aljas tetteket, és semmi sem fogja már visszaadni azt az innen nézve paradicsomi állapotot, ami 2013. március 12-e előtt volt.

Újra figyelem a testem, mert ennek a nőnek a teste az én testem is, és a tiéd is... meg az övéké is.

Meg bárkié.  

Szentesi Éva

U.i.: Bármennyire is szerettem volna leírni a tettes teljes nevét, védi őt a törvény. Igen, még egy bűnözőnek is van személyiséghez fűződő joga, amely miatt – kivéve, ha ő nem ad rá engedélyt – nem lehet megmutatni, ki kell takarni az arcát, és nem írhatjuk le a teljes nevét. Bennem ez esetben is felmerül az a végtelenül naiv kérdés, hogy hol voltak az áldozat jogai  akkor, amikor ez a vadbarom megtámadta? Nyugi, tudom, kicsi vagyok én ahhoz, hogy megértsem, és felfogjam, miért maradnak ilyesfajta jogai egy ilyen személynek, aki ekkora aljasságot képes elkövetni...

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: iStock by Getty Images/ipopba