„Nem azt kell nézni, hogy kinek mije nincs, hanem abból kell kihozni a legtöbbet, amije van” – Miben segít a Rehabportál?

–

Lélekképtár – a szívszerelem

Kisgyerekkora óta vonzották a művészetek, különösen a szabadkézi rajz, ami időnként háttérbe szorult ugyan az életében, de ahogy ő fogalmaz, újra és újra előtört, mint egy felszín alatt futó patak, hogy aztán megtalálja a medrét. Járt informatikai iskolába, majd végül az ELTE-n végzett művelődésszervezőként. Tizenöt éve „honlapozik”. A kezdetben Firkablognak keresztelt, és abban a formában az Év Honlapja Különdíjat elnyerő weboldala a kreatív hobbi „komolyra fordultával” Lélekképtárrá alakult, ezen a rajzai mellett immár a fotói is láthatók – a leginkább a természet ihlette képeket pedig újságíró-szerkesztő édesapja tanácsára hozzájuk illő rövid szövegekkel egészíti ki. „Szívszerelem ez, ami kikapcsol és feltölt” – mondja.

Gyerekként sem mondta, hogy „tolókocsi” vagy „süketnéma”

Volt a családban egy „szociális vonal” is. Gyógypedagógus édesanyja hosszú ideig dolgozott – akkori nevén – kisegítő iskolában, később a Fogyatékosügyi Tanács titkára lett. Gyerekként Miklós is bement egy-egy órájára, így nemcsak a fogyatékossággal élők problémáit ismerte meg, hanem azt is megtanulta, miként viszonyuljon hozzájuk – már tízévesen sem mondott kerekesszék helyett tolókocsit, siket helyett süketnémát. Nem szokta reklámozni, de maga is tudja, milyen nem teljesen egészségesnek lenni: hároméves korától bajlódik „légzési nyűgökkel”.

Híd a fogyatékossággal élők és a munkáltatók között

Nem túl meglepő módon ő is a szociális szférában kötött ki. A főként megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató cég projektmunkatársaként nap mint nap látta, hogy a fogyatékossággal élők gyakran igencsak nehézkesen jutnak hozzá az élethez nélkülözhetetlen információkhoz – van, hogy azt sem tudják, merre indulhatnak el, például álláskeresésnél.

Körülnézett, és azt tapasztalta, hogy bár vannak honlapok a témában, azok inkább egy-egy fajta fogyatékosságra fókuszálnak, úgymint látás-, hallás-, értelmi sérülés vagy mozgáskorlátozottság – az ilyen jellegű, átfogó oldal hiányzik a kínálatból. Megcsinálta hát ő maga a Rehabportált – mint mondja, kicsit magának is, hiszen így neki is kéznél voltak az olyan, a különféle fogyatékosságokkal élők számára egyaránt fontos információk, mint a megváltozott munkaképességgel kapcsolatos tudnivalók, a minősítés menete vagy a vonatkozó jogszabályok, amik egyébként azóta is toptémák, de ugyanígy helyet kapnak aktualitások is. Persze az oldal alapvetően az érintetteknek és a lehetséges munkaadóknak készült – mintegy hidat alkotva közöttük –, illetve a szociális szakmának.

A projektmunka után rehabilitációs tanácsadóként Miklós továbbfejlesztette, alakította a honlapot, különösképpen a tudástár részét. Ebben egyfelől az érintettekkel való közvetlen kapcsolat és tapasztalatok voltak segítségére, másfelől a szakma résztvevőivel való aktív és folyamatos kapcsolattartás.

Szinte mindannyian megváltozott munkaképességűek vagyunk

Az úgymond célcsoportotba, vagy legalábbis annak egy részébe azonban nem csupán a „jog szerint” megváltozott munkaképességűek tartoznak. Hiszen, mint Miklós mondja, bizonyos szempontból nemcsak azok tekinthetők megváltozott munkaképességűnek, akiknek erről „papírjuk van”, hanem például az idősebb korosztályhoz tartozók, a beteg szülőket gondozók vagy a munka világába visszatérést tervező kisgyerekes édesanyák is. Sőt, akár egy súlyosabb fokú laktózintoleranciával küszködő ember is lehet megváltozott munkaképességű, hiszen számára nem mindegy, hogy tud-e a munkahelye közelében ebédet venni, vagy minden este csomagolnia kell a következő munkanapra. „Jobban belegondolva, a legtöbben speciális helyzetben vagyunk, még ha a mi problémáink sokkal triviálisabbak is, mint a kerekesszék” – világít rá a nehézségekre Miklós.

Neked Munka, Nekem ÁLOM!

És hogy milyen lehetőségei vannak manapság egy állást kereső fogyatékossággal élőnek?

Miklós egy roppant szimpatikus és inspiráló példát említ. Együttműködő partnere, a fogyatékossággal élő személyek munkaerőpiaci esélyegyenlőségéért dolgozó Salva Vita Alapítvány Neked Munka, Nekem ÁLOM! programja azoknak a fogyatékossággal élőknek szól, akik szeretnék kipróbálni álmaik munkáját, és azoknak a munkáltatóknak, akik szívesen adnának lehetőséget fogyatékossággal élőknek arra, hogy bemutatkozzanak, és új élményeket szerezzenek. Volt, aki egy napig bemondó lehetett egy rádióban, mást repülni vittek… és így tovább. 

 

„Nem mindegy, hogy egy banki alkalmazott milyen székben ül?”

„Mindez természetesen nagyon fontos, de még ennél is fontosabb, hogy a fogyatékossággal élők a mindennapokban is megtalálják azt a helyet, ahol száz százalékon tudnak teljesíteni – magyarázza. – Korábban a munkáltatók bizonyos sémák szerint gondolkodtak: a látássérült telefonközpontba került, a kerekesszékes otthonról dolgozhatott telefonos ügyfélsegítőként. Most már ez változni látszik. Hiszen, ha valakinek például grafikai készsége van, a kutya nem fogja észrevenni a munkáján, hogy egyébként mozgáskorlátozott. Vagy ha egy banki alkalmazottnak jó a kisugárzása, jó a szövege, nem mindegy, hogy milyen székben ül? Hasonló a helyzet, mondjuk, egy hallássérült könyvelővel, akinek legfeljebb a telefonálás okozhat gondot. Ismerünk kerekesszékes táncost és végtaghiányos pilótát is. Nem azt kell nézni, hogy kinek mije nincs, hanem abból kell kihozni a legtöbbet, amije van – így eltűnnek a különbségek, és ugyanolyan jó munkavállaló lehet, mint a hasonló képességű ép társai.”

A gyakori vörös posztó: mentális betegségek

Elhelyezkedni egészségesen vagy legalább többé-kevésbé egészségesen sem egyszerű, kivált nem manapság, a megváltozott munkaképességűek számára pedig nem túl meglepő módon még nehezebb az álláskeresés – minél magasabb fokú fogyatékosságról van szó, annál inkább. Miklós tapasztalatai szerint a mentális betegségek kifejezetten vörös posztónak számítanak. Ez esetben az az elvárás, hogy a beteg a gyógyszeres kezelés mellett tünetmentes legyen. Mégis, amíg a cégek egy látássérült fogadására könnyebben fel tudnak készülni, egy mentális beteget illetően már több bennük a bizonytalanság. Valójában, mint Miklós mondja, számos hivatalosan egészségesnek számító embernek is van valamilyen fokú, ugyancsak kezelést igénylő lelki-mentális gondja, ettől azonban minden további nélkül élhetnek teljes életet.

Megéri a munkáltatónak

Ugyanakkor sok munkáltató mutat hajlandóságot fogyatékossággal élők foglalkoztatására – igaz, részben bizonyára azért, mert aki nem tesz így, annak úgynevezett rehabilitációs hozzájárulást kell fizetnie (amennyiben 25 embernél többet foglalkoztat, de munkavállalóinak kevesebb mint öt százaléka megváltozott munkaképességű – a szerk.). Nem kevés cégnek van társadalmi felelősségvállalási programja is, amellyel egyebek közt a dolgozói érzékenyítését segíti. Ráadásul a megváltozott munkaképességű emberek bérének bizonyos százalékát az állam fizeti – vagyis, ha sikerül a megfelelő embernek a megfelelő helyre kerülnie, ahol eltűnnek a különbségek, a vállalat nem keveset „spórolhat”. Egyébként pedig olyan sok a betegség, hogy alig akad munkahely, ahol ne találkoznánk valamilyen szempontból nem teljesen egészséges emberekkel.

Csak egy kis figyelmet kér

Miklós nyolc éve minimum napi egy-másfél órát tölt nagyjából negyven információs oldal átnézésével, tervben vannak fejlesztések is, de, ahogy ő fogalmaz, egyelőre „örülök, hogy haladok”. Minden tartalom „fehér”, azaz a forrás tudtával és beleegyezésével vette át a szövegeket és a képeket. Pénzt eddig csak tett bele, és ezen a jövőben sem tervez változtatni. Nem célja a lájkvadászat, így a közösségi média inkább az oldal népszerűsítésére szolgál – ami szintén nem akar populáris lenni, inkább valamiféle átmenetre törekszik a könnyedség és a szakmaiság között.

„Tessék ilyeneket csinálni!”

Tizenhét partnerrel dolgozik együtt – vannak köztük médiumok, amelyekkel kölcsönösen megosztják az anyagaikat, szervezetek, amelyek bevonják a kampányaikba a Rehabportált.

A Rehabportálért eddig két eFesztivál- és három Év Honlapja-díjat vehetett át – utóbbiaknál a méltatók kiemelték, hogy Miklós egyedül végzi a technikai működtetést és a szakmai feladatokat, ahogy a dizájn is az ő munkája. Meséli, hogy sokan csapatként keresik – nem gondolják, hogy emögött egyetlen lelkes ember áll. Ezek azok a visszajelzések, amik erőt adnak neki a folytatáshoz. Vagy az, amikor egy szakmabelieknek szóló rendezvényen az előadó azt mondta a Rehabportál kapcsán: „Tessék ilyeneket csinálni!” Azóta maga is tartott előadásokat a témában.

  

Mindenkinek van valamilyen speciális élethelyzete

Persze mind „csinálhatunk valamit” – vagyis a mindennapokban magunk is hozzájárulhatunk ahhoz, még ha esetleg csak apróságokkal is, hogy fogyatékossággal élő embertársaink megtalálják a helyüket, ami, bármilyen közhelyesen hangzik, végső soron nemcsak nekik, hanem a társadalom egészének is érdeke. A cél általánosságban, hogy aki rászorul a támogatásra, azt ne sajnálattal, hanem lehetőségeinkhez mérten tettekkel próbáljuk támogatni. Belegondolva: tulajdonképpen legtöbbünknek van valamilyen speciális élethelyzete – a különbség csupán annyi, hogy a fogyatékossággal élőké gyakran nyilvánvalóbb.

Mezei M. Katalin

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/vadimguzhva