Az UNICEF egy 1946-ban alapított, mára több mint 190 országban jelen lévő szervezet, melynek alapvető célja a gyermekek védelmének ellátása a lehető legszélesebb körben – és az egész világon.

Alapvetése, hogy a biztonságos gyermekkor minden gyermeket megillet, azaz megilletne.

Az UNICEF háború- és katasztrófa sújtotta országokban segélyez: ivóvizet, gyógyszereket, oltóanyagokat biztosít azoknak, akik leginkább rászorultak, igyekszik a gyermekkor minden szakaszában támogatást nyújtani. A csecsemőhalandóság visszaszorításáért folytatott küzdelem és a korai fejlesztés éppen annyira hangsúlyos tennivalója, mint amilyen a kamaszok védelme. Mindemellett a lányokat sújtó kirekesztéssel, hátrányos megkülönböztetéssel szembeni fellépés is kiemelten fontos számukra. Elsődleges céljaik között szerepel a tanulás lehetőségének megteremtése, mert ők is tudatában vannak annak, hogy jövőnk záloga a gyermekek oktatása.

Ha mindez száraz programbeszédnek tűnne, következzen pár sokkoló adat, amelyekből tisztán látszik, hogy néha érdemes kitekintenünk az ablakon, és a látványtól megijedve nem bezárni azt, hanem legalább elgondolkozni a tényeken.

A világon közel egymilliárd 15 év alatti gyermek szenved el rendszeresen testi fenyítést, a 15 és 19 év közötti lányok közel negyede válik fizikai erőszak áldozatává, 165 millió öt év alatti kisgyermek alultáplált.

Évente 2,6 millió újszülött hal meg, mielőtt elérné az egy hónapos kort, és közel egymillió pedig élete első napját sem éri meg. A szegénység mindennap 7000 újszülött életét követeli világszerte, és még mindig 123 millió fiatal lány és fiú él, aki még csak a betűket sem ismerhette meg gyerekkorában. Egy másik sokkoló adat, hogy a nem megfelelő minőségű ivóvíz hiánya percenként három gyermek haláláért felelős a világban… tovább is van, mondjam még?

Nem, nem teszem, hiszen ezek a számok a legtöbb embert csak megrémisztik vagy nem tud velük azonosulni, vagy ha tud is, nehezen képes hinni abban, hogy ezeknek az óriási problémáknak a megoldására ő maga hatással lehetne, így bezárja az ablakot, és visszahúzódik szobája melegébe, erősen feledni akarva a hal(l)ottakat.

A Bajnok Program egyik nagyszerűségét éppen abban látom, hogy csodálatos, a maguk területén sikeres és híres emberek figyelmező jelenlétükkel hosszú távon nem hagyják bezárni ezt az ablakot, egyre több emberhez érhet el a hangjuk.

A bajnokok és a program

A tizenhét Bajnok mindegyike a maga területén kiemelkedően sikeres ember, ismert közéleti személyiség, kis- és középvállalkozások tulajdonosa, vezetője, akik azért álltak az UNICEF Magyarország mellé, hogy saját anyagi lehetőségeikkel, aktív erőfeszítéseikkel és kapcsolatrendszerükkel támogassák a szervezet munkáját.

Amint ott ültek előttem, és elmondták, hogy miben és hogyan szeretnék és fogják támogatni a gyerekeket, úgy éreztem, hogy sokszínűségük és különbözőségük ellenére ők mindannyian a népmesei „harmadik gyerekek”, akiknek végül sikerült az, amiért nekiindultak a világnak.

Miközben azt is átélték, hogy mindez nem magától értetődő, és hogy a saját sikerüket akkor tudják a legjobban élvezni, ha közben nem feledik azokat, akiknek ez – még – nem adatott meg.

A program bajnokai nem kisebb nevek, mint Mihalik Enikő (nemzetközi topmodell), Kolosi Bea (Líra Könyv), Zwack Sándor (üzletember), Csorba Zoltán (Babadoboz), Béres Alexandra (fitnesz világbajnok, Súly-Kontroll), Ternyák Kata (IMAGinE Szalon), Illés Gabriella (TulipánTündér Produkció), Kieselbach Anita (Kieselbach Galéria), Békefi Anna (Anima Travel), Benes Anita (Daalarna), Mádai Vivien (La Mome Közösség), Szalai Dóri (Chez Dodo), Vári Gergő (Lensa Programming), Keszthelyi Vivien (háromszoros felnőtt túraautó-bajnok), Barta Péter (Web Station), Fördős Zé (Street Kitchen) és Kovács Nimród (üzletember).

Az UNICEF bajnokai, balról: Barta Péter, Békefi Anna, Keszthelyi Vivien, Ternyák Kata, Kieselbach Anita, Mádai Vivien, Zwack Sándor, Illés Gabriella, Béres Alexandra, Mihalik Enikő, Kolosi Beáta, Szalai Dóri és Vári Gergő

A nagy nevek sorolása után kiemelném az egész program megálmodóját, projektmenedzserét, Modla Zsuzsannát, aki nem véletlenül érezte magáénak az ügy felkarolását, hiszen ő azok közé a „szerencsések” közé tartozik, akik láthatták annak a folyamatnak a végét, aminek a „fundraising” (a pénzalap előteremtése – a szerk.) a kezdete. Több fejlesztési programon is dolgozott Afrikában, látta, hogy hová kerül az a támogatás, amiért egy-egy adománygyűjtés során dolgoznak az emberek, így nem csoda, hogy onnan visszatérve az alapokat akarja ehhez megteremteni a lehető legnagyobb erőbedobással.

Hogy ki milyen ügyek mellé áll, és hogyan?

A bajnokoknak lehetőségük van több, támogatandó terület között választani, így például Kieselbach Anita egyebek mellett az őszi aukciójukon árverezésre kerülő Kádár Béla-kép összegével támogatja a világon élő legelesettebb gyermekek oktatását.

Kolosi Bea is az oktatás és a felvilágosítás mellé áll – az általuk kiadott könyvek témájában, valamint az eladásból befolyt összeg egy részével is. Ternyák Kata azért kereste az UNICEF-fel való együttműködést, hogy olyan gyermekeket, olyan lánygyermekeket segítsen, akiknek nem adatik meg, hogy az övéhez hasonló támogató családban nőjenek fel.

Szalai Dóri az egyik legédesebb jelenség, akit valaha láttam – minden értelemben – nem csoda, hogy pont a macaronjai repítették a csúcsra. Nos, ő Chez Dodo x UNICEF-dobozkollekcióval szeretné megszólítani és megmozgatni azt a szuper közösséget, amelyik körülöttük az évek során kiépült: ha valaki a speciálisan erre készült dobozokban szeretné elvinni a macaronját, akkor négyszáz forinttal máris támogatja a nehéz sorsú gyerekeket.

Mihalik Enikő számára a jótékonyság kiemelten fontos, olyannyira, hogy amiatt utazott haza New Yorkból, hogy elmondhassa mindenki előtt, azért áll az ügy mellé, mert a szervezet olyan minőséget képvisel, amire Enikő is törekszik az élete minden területén. Olyan lánygyermekekért szeretne küzdeni az UNICEF-fel karöltve, akik nem olyan szerencsések, mint amilyen ő.

Szívem szerint minden megszólalást levetítenék naponta minél több embernek, mert például Zwack Sándor cégként (alkohol kizáró tényező, ugyebár) nem állhat az ügy mellé, így mint apa és magánszemély támogatja a szervezetet.

Talán Béres Alexandra mutatta meg legjobban a saját világa és a segítendők közötti óriási szakadékot, mivel hozzá leginkább fogyni járnak az emberek, és épp emiatt szeretné segíteni azokat a gyerekeket, akiknek nincs szüksége diétára – sokkal inkább ételre lenne.

Az összes bajnok támogatási területét és céljait amúgy péntek óta meg lehet tekinteni az UNICEF oldalán.

A mesebeli „harmadik gyerekek”, a bajnokok, pedig nem csupán anyagilag állnak a jó ügy mellé, hanem olyan influencerként is, akik hasznos ügyről beszélnek, és nagyszámú követőiket, üzletfeleiket, rajongóikat napi szinten is képesek megszólítani, valamint remélhetőleg befolyásolni is. Bízom benne, hogy személyes példájukkal pedig elérik, hogy az emberek ne csukják be az ablakot, hanem tudatosodjon bennük: egészen kis összegekkel is rengeteget tehetnének a boldog gyerekkorért – ami mindenkinek jár(na). 

Marossy Kriszta

Bővebben a programról: https://unicef.hu/bajnok

Képek: UNICEF

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ sutiporn somnam