„Nem teszünk különbséget”

„Nem tudok pontosan visszaemlékezni, honnan jött az ötlet, valószínűleg számunkra ez teljesen természetes volt – meséli Zalavári-Varga Viktor, aki idén nyáron vette feleségül Noémit, és vette fel a Zalavári nevet. – Noémit ismerve, azért sejtettem, hogy ő nem lesz Vargáné, és megvallom, az számomra is nagyon furcsa lett volna. Tudom, hogy ennek idehaza még nincs nagy hagyománya, de mi mindketten hiszünk az emancipációban, és örülünk minden olyan apró változásnak a világban, ami a megvalósulása felé visz. Számomra ez azt is jelenti, hogy tényleg egyenlők vagyunk ebben a kapcsolatban, és nem teszünk különbséget ilyen mikroszinten sem” – mondja Viktor. Noémi pedig hozzáteszi, hogy számukra ez azért sem volt kérdés, mert egyébként is ez a fajta partneri viszony jellemzi az egész kapcsolatukat. 

Esetükben végül Noémi neve került előre a családi név kiválasztásakor, ám ennek csupán praktikus okai voltak: egyszerűen így hangzott jól, így volt egyszerűbb kimondani.

„Nyilván ez inkább Viktor részéről volt fontos döntés, illetve az ő családja számára lehetett furcsa ez az egész. Az én édesapám kifejezettem örült neki, hiszen egyedüli gyermek vagyok, és így lesz, aki továbbvigye a családunk nevét” – meséli Noémi.

Az esküvőjük után természetesen érkeztek a gratulációk, különösen a névválasztást illetően, bár mint Noémi meséli, sokan azt hitték, neki kellett erőltetnie a dolgot. „Ez is milyen érdekes, nem? Hogy az emberek fejében az van, hogy ezt a nőnek erőszakkal kell elérnie a férfinál. Pedig szerintem, ha egy férfi így dönt, akkor valószínűleg szívesen teszi.”

Utóbbi gondolattal ért egyet Keresztes-Takács Lajos is, aki szintén mindenféle külső nyomás nélkül döntött úgy, hogy felveszi a felesége nevét a sajátja mellé.

„Nekem nagyon jólesett, hogy a párom fel akarta venni a nevem, és úgy éreztem tisztességesnek, hogy akkor én is felveszem az övét, hogy ebben is egyenlők legyünk. Meg azt gondoltam, hogy ha neki végig kell állnia a hivatalokban a sorokat, hogy új iratai legyenek, akkor ebből én sem maradhatok ki.”

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Lajosék még 2013-ban házasodtak össze, a közvetlen környezetükben pedig nem láttak korábban példát az ilyen névváltoztatásra. Mint meséli, ő egyetlen ismert emberről tudott, aki ezt meglépte.

„Úgy véltem, és ezt a mai napig így gondolom, hogy a házasságkötéskor két család egyesül. Tehát van a Takács család és a Keresztes család, mi pedig megpróbáljuk mindkét oldalról a jó dolgokat átemelni ebbe az új Keresztes-Takács családba.”

Esetükben a döntést a rokonság mindkét fele nagyon jól fogadta, a legtöbbeknek tetszett az ötlet, de Lajos azért megkérdezte az apósát, hogy ez számára is rendben van-e, hiszen mégiscsak az ő nevéről van szó. „Az apósom azt mondta, hogy ez az én döntésem, úgy csinálom, ahogy én akarom. Egy-két ismerősünk volt, aki furcsállta a dolgot. Viszont pont az egyik ilyen barátom, aki eleinte nagyon nem értett velem egyet, később szintén felvette a felesége nevét. Aztán egy másik ismerősünk is.”

Lajos szerint az is fontos, hogy ezzel rávilágíthatott arra, hogy a névcsere nem feltétlenül csak egyirányú dolog lehet.

„Amikor azzal viccelek, hogy a Keresztes a lánykori nevem, látom, ahogy elhűlnek, meglepődnek az emberek.”

Arra, hogy a férfiak is felvegyék a feleségük nevét, Magyarországon 2004 óta van mód, de ez még mindig nem gyakori jelenség. Mint Viktor és Noémi mesélik, az ő anyakönyvvezetőjüket is meglepte a döntésük, ugyanis az elmúlt másfél évtizedben csupán három-négy olyan párral találkozott, amelynek tagjai éltek a lehetőséggel.

Hasonlók a tapasztalatai az általunk megkérdezett budapesti anyakönyvvezetőnek is. Anett öt éve ad össze párokat, de mint mondja, két kezén meg tudná számolni, hány ilyen esettel volt dolga.

„Ez a néhány pár is inkább a fiatalok köréből került ki, az ötven-hatvan éves korosztályból egyáltalán nem tudok ilyet mondani. Nálunk évente több száz házasságot kötnek. A -né formula szinte teljesen kezd eltűnni, a leggyakoribb, hogy a nő veszi fel kötőjellel a férje nevét, vagy megtartja a sajátját. Volt néhány eset, amikor a férfi is felvette a nő nevét, és csak egyszer fordult elő, hogy a férfi teljesen elhagyta a saját családnevét és a felesége vezetéknevét vette fel.”

A korról és kultúráról is árulkodik

Arról, hogy milyen következtetéseket vonhatunk le a házassági nevek alakulásából, Takács Judit szociológust kérdeztük.

Vajon az emancipáció megvalósulásának a jele, ha a férfi felveszi a felesége nevét, vagy valami egészen másról van szó?

„Azt gondolom, hogy férj és feleség között mindenképpen jelzésértékű lehet, egyfajta gesztus a nő iránt. De logikus lépés is, hiszen így a születendő gyermek minkét szülő nevét továbbviszi” – vélekedik a szakember. Szerinte a házassági nevek alakulása mindig is kor- és kultúraspecifikus dolog volt, az uralkodó társadalmi berendezkedésről is sokat elárulhat.

A romantikus megfontolásból, érzelmi alapon kötött házasság elég új „találmány”, még kétszáz évvel ezelőtt sem ez volt a jellemző. Korábban a házasságnak inkább gazdasági funkciói voltak, és ennek megfelelően alakulhattak a családnevek is. 

„Gondoljunk csak a hosszú spanyol nevekre, amelyeknél az apai családnevekhez kapcsolták az anyai családneveket. Ez más korban, más kultúrákban is előfordult, különösen azokban az esetekben, amikor érdemes volt feltüntetni az embernek a származását akár anyai, akár apai ágon, például azért, mert az bizonyos gazdasági előnyökhöz juttathatta a házasulandókat. De fontos lehetett az öröklés szempontjából is, hogy tisztázva legyen, ki kitől mit örökölhet.”

Egy patriarchális társadalomban, amilyen hagyományosan a magyar is, inkább a férfiaknak volt társadalmi rangjuk és befolyásuk, így az is logikus lépés volt, hogy a nő vette fel a férfi nevét. De a név jelölte azt is, hogy a nő az apai házból átkerült a férfi háztartásába. Illetve még a közelmúltban is, a nő nevéből azonnal tudni lehetett, hogy férjnél van, vagyis ez egyfajta megjelöltség is volt, amely tudatta, hogy a nő foglalt.

A szakember szerint a változásokban az is közrejátszik, hogy a nyelvünk folyamatosan változik, egyre kevésbé formalizált. Ma már áruházakban is teljesen természetes, hogy az eladók tegezik a vásárlókat, és a közösségi média térnyerésével egyre elfogadottabbá válik a közvetlenebb megszólítási forma. Márpedig egy Kovács Józsefnét elég nehéz megszólítani, ha nem tudjuk a keresztnevét.

Az pedig, hogy egy-egy rokon még morgolódik amiatt, ha a férfi felveszi a felesége nevét, a szociológus szerint teljesen érthető, hiszen nekik nyilván kevésbé tetszenek az új trendek, talán úgy érzik, valamilyen privilégiumot veszítenek el általuk.

Hogy van ez külföldön?

Ami hazánkban még sokakat meghökkent, nem annyira furcsa a nagyvilágban. Legalábbis ez derül ki az általunk megkérdezett, külföldön élő magyarok beszámolóiból.

Henriett, aki évek óta Svédországban él és egy ottani iskolában tanít, úgy tapasztalja, hogy kifejezetten sok svéd férfi veszi fel a felesége családnevét, és az iskolában nagyjából a diákok hetven százaléka viseli mindkét szülő nevét. A svédek, norvégok és dánok a neveikben a „son” (fia) végződést használják amúgy a leggyakrabban, ahogy azt látjuk például az Ericson névnél, az izlandiak viszont a „dottir” (valakinek a lánya) végződést használják.

„A svédek egyébként sem nagy házasodók, inkább együtt élnek, aztán amikor már a gyerekek nagyobbak, és a lányuk lehet koszorúslány, akkor esetleg egybekelnek. De van olyan ismerősöm, aki félig magyar, félig svéd, a férje pedig tiszteletből felvette a nevét, hogy vigyék tovább a magyar vonalat is” – meséli Henriett.

A Hollandiában élő Edit azt mondja, a hétköznapi nyelvhasználatban nem, legfeljebb egy-egy hivatalos dokumentumban jelölik az „e.v.” szócskával, hogy valaki felesége, vagy férje az illető. Például Laura Smit e.v. Henk Mulder, vagyis Laura Smit, aki Henk Mulder felesége. Vagy férfi esetében: Henk Mulder e.v. Laura Smit, vagyis Henk Mulder, aki Laura Smit férje. A hollandoknál manapság a nők vagy megtartják a saját nevüket, vagy a kötőjeles variációt választják, és a férfi is felveheti kötőjellel a felesége nevét, Edit ismer is ilyen helyi férfit. 

Tímea négy évig élt Bécsben még az ezredforduló környékén, ott ment férjhez egy osztrák férfihoz, aki felvette a sajátja mellé Tímea vezetéknevét. „Ez akkoriban nem volt ritkaság, viszont csak az egyikünknek lehetett kettős neve.

A második házasságomban büszkén viselem a férjem nevét, és már az elsőben is megtettem volna, de a volt férjem hallani sem akart róla, hogy az apja nevét vigyük tovább.”

De beszéltem olyan férfival is, aki Romániában házasodott, és felvette a felesége nevét. „A nyolcvanas években az ismeretségi körünkből többen is éltek ezzel a lehetőséggel, de nem volt különösebben elterjedt. Annyi volt a szabály, hogy a férfi vezetéknevének kellett előre kerülnie.”

 Iliás-Nagy Katalin

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images