Egy 2017-es EU-felmérés szerint minden harmadik magyar gyerek áldozatává vált már internetes zaklatásnak, miközben a szülőknek alig a fele tud csak arról, ha a gyereke bajba került a neten. De nem csak a gyerekek veszélyeztetettek. A felnőttek körében is sokan tudnak beszámolni netes trollokról, zaklatókról, online bántalmazásokról.

Tényleg itt az ideje, hogy végiggondoljuk, segítene-e ezen a helyzeten, ha önálló bűncselekmény lenne az internetes zaklatás?

1.

Nagyon fontos, hogy ne maradjon következmények nélkül, ha valakit zaklatnak. Ebből a szempontból részletkérdés, hogy a zaklatás az utcán, a munkahelyen, otthon, az iskolában vagy az interneten történik. Az internetes zaklatást komolyan kell venni, hiszen az erőszakot annak súlyossága szerint kell minősíteni, nem pedig az alapján, hogy hol történt.

2.

Ugyanúgy hat a verbális erőszak, mint a fizikai. Ma már nem kérdés (nagyon sok kutatási adat megerősíti), hogy az erőszak ugyanúgy hat, ha valakit „szavakkal vernek”, mintha a testét bántanák. Mi több, az erőszak képes arra, hogy befolyásolja az agy működését – a gyermekkorban elszenvedett bántalmazás még az egészséges fejlődést is veszélyezteti.

Az interneten elszenvedett kiközösítés, megalázás, csúfolás, szóbeli erőszak nem vehető félvállról. Lehet, hogy egy láthatatlan térben történik, de a következményei: az önbizalomvesztés, a sérült önértékelés, a depresszió nagyon is valóságosak.

Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy védve legyünk ettől az erőszaktól, és megvédjük a gyerekeinket is.

3.

A netes zaklatás soha nem csak a zaklatóról és az áldozatáról szól. Mindig érintettek azok is, akik megfigyelőként, kívülállóként látják, olvassák, ami történik, és tanúi az erőszaknak. A megfigyelők szerepe elképesztően fontos, mert hozzáállásukkal és reakciójukkal befolyásolni tudják az erőszak súlyosságát. Ha csendben maradnak, ha semmit nem csinálnak, annak ugyanúgy következménye van, mintha kiállnak az áldozat mellett, vagy ha lájkolják a bántó kommentet. Ez a hatás pedig észrevétlenül, de magára a megfigyelőre is visszahat. Ezért netes zaklatásnál, ha vannak „netes tanúk”, akkor őket is a konfliktus részesének tekintjük. Ha rosszul érzik magukat a zaklatást látva, akkor áldozatként, ha az erőszaktevővel azonosulnak, akkor zaklatóként tekintünk rájuk.

4.

Nagyon nagy az érintettség. Sokan válnak áldozattá. De főleg a fiatalok esetében tetten érhető, hogy sokan belefutnak abba, hogy meggondolatlanságból, tudatlanságból, az empátia hiánya miatt, vagy más okból válnak zaklatókká a neten. Sokszor nem is gondolnak bele az elkövetők abba, hogy a szavaiknak milyen súlya és következménye lehet. Az egyik legnépszerűbb (és legsikeresebb) netes erőszak-megelőző kampányok azon a nagyon egyszerű technikán alapulnak, hogy a leírt mondatokat felolvassa valaki. Önmagában az a tény, hogy kimondódnak a bántó szavak, gyakran tudatára ébresztik a zaklatót, hogy milyen súlyos dolgot tett.

Kérdés, hogy a büntetőeljárás keretében van-e módja és lehetősége az elkövetőnek szembenézni tette valódi súlyával (és az áldozattal), és ilyen módon felelősséget vállalni a zaklatásért.

Ha nem, akkor a büntetőeljárás önmagában nem old meg semmit.

A kriminalizálás eredményeképpen azonban több ezer büntetőeljárásra kellene számítani (Magyarország Digitális Oktatás Stratégiája szerint a diákok 70 százaléka érintett a zaklatással) – kérdés, hogy van-e erre kapacitás az igazságszolgáltatási rendszerben, de még ennél is fontosabb kérdés, hogy van-e ennél jobb reakció.

5.

Egy nagyon bonyolult jelenségről van szó, ami sokakat érint (gyakran olyanokat is, akik nincsenek tudatában annak, hogy érintettek). Nem kérdés, hogy komolyan kell venni a netes zaklatást. A büntetőjog segítségül hívása a jelenség leküzdésére azonban azt feltételezi, hogy mindent megtettünk már, ami ezen kívül esik – hiszen a büntetőjog a „végső eszköz” (ultima ratio); legalábbis a jogi egyetemen ezt tanítják.

De tényleg így van? Tényleg mindent megtettünk már, ami a megelőzés és a kezelés körébe tartozik?

Minden gyerek úgy kapja a kezébe a mobiltelefont, hogy tudja, hogyan használja (nemcsak technikai, hanem a biztonság és az erőszakmentesség szempontjából is)?

Minden óvodában és iskolában van „biztonságos internet” óra? A szülők tudják, hogyan kell elég jó „digitális szülőnek” lenni? Hogyan reagálnak az iskolák, ha kiderül egy kortárs internetes zaklatás? Hogyan reagálnak a szülők? Mit tesznek a tankerületek, vannak eszközeik? Mit tesz a gyerekvédelem? Mi történik az elkövetővel a büntetőeljárásban? Van lehetőség a jóvátételre és megbékélésre? A felnőttek vajon tudatos internethasználók? Ezernyi kérdés, amit meg kell válaszolnunk, mielőtt el tudnánk dönteni azt, hogy vajon elérkezett-e az ideje, és megalapozott-e a büntetőjogi beavatkozás.

6.

Ennek hiányában azonban a cselekmény kriminalizálása súlyosan érintené a 14 évnél idősebb, büntethető életkorú, fiatal korosztályt, akik semmilyen felkészítést, ismeretátadást vagy egyéb technikát nem kapnak jelenleg ahhoz, hogy hogyan viselkedjenek a neten. Esetleges, hogy vannak-e iskolai foglalkozásaik erről, amiképp az is kiszámíthatatlan, hogy a saját családjuk tudatos internethasználatra neveli-e őket.

7.

De várjunk csak… valójában már most is büntethető a netes zaklatás! Legalább öt olyan büntető tényállás van, ami a netes visszaélésekre és online erőszak esetekre is alkalmazható: rágalmazás, becsületsértés, zaklatás, kényszerítés, zsarolás… csak néhány példa. Úgy tűnik, nem is az a gond, hogy ne lenne tényállás, ami alá be lehetne sorolni a netes visszaéléseket.

A probléma abból adódik, hogy maguk a jogalkalmazók sem veszik komolyan  az ilyen típusú visszaéléseket.

Ha hiába történnek feljelentések, és a nyomozásokat tömegesen kell lezárni „bűncselekmény hiányában”, akkor valóban indokolt átgondolni az önálló tényállást. De amíg bizonyítékok hiányában vagy a megalapozott gyanú hiánya miatt zárják le az eljárásokat a nyomozóhatóságok, addig nem lesz megoldás az új tényállás.

Sokkal inkább képzésekre, tréningekre, érzékenyítésre van szükség, hogy a meglévő büntetőjogi eszközöket hatékonyan lehessen érvényesíteni.

Ahogyan abban is izgalmas lenne megvizsgálni a jelenlegi bírói gyakorlatot, ami a jó hírnév megsértésével vagy más, online zaklatáshoz köthető magatartással kapcsolatos polgári perekhez kapcsolódik.

8.

Úgy tűnik egyébként, hogy a kormány is azt az álláspontot képviseli, hogy a jelenlegi eszközöket kellene hatékonyabban használni. A 2017-ben elfogadott Digitális Jólét Program azt rögzíti, hogy a netes zaklatást érintő jogszabályi környezet „további módosítása kontraproduktív lenne”. A szintén nemrégiben elfogadott Digitális Oktatás Stratégia sem kriminalizálni akarja az internetes zaklatást, hanem megelőzni, és hatékonyan kezelni. Olyan elképesztően fontos megállapítások vannak az anyagban, mint:

„minden intézményben alakuljon ki az a képesség, hogy képes legyen felismerni, amennyiben egy diák internetes zaklatás áldozatává válik, és tudjon hatékony segítséget nyújtani”.

A gyerekek esetében tehát ez az irányvonal, és mint tudjuk, érzékeny, felelős és tudatos gyerekekből jó eséllyel lesz érzékeny, felelős és tudatos felnőtt.

Nagyon sokat tehetnénk az online zaklatások megelőzésére új büntetőjogi tényállás nélkül is. Csak végre el kellene kezdeni komolyan venni a jelenséget.

Dr. Gyurkó Szilvia