– 

Zéró tolerancia

A családon belüli erőszak megengedhetetlen. Senki nem alkalmazhat sem fizikai, sem egyéb erőszakot a másikkal szemben. Semmilyen formában. Ha olyan családban fordul elő bántalmazás, ahol gyerekek is vannak, és ők tanúi az erőszaknak, a gyerekeket akkor is áldozatnak tekintjük, ha egyébként senki nem nyúlt hozzájuk egy ujjal sem. Azért teszünk így, mert tudjuk, hogy egy gyereknek látni, megtapasztalni az általa szeretett személyek közötti erőszakot, komoly traumát jelent.

Ha a gyerekek a nappaliban ülnek, és nézik a tévét, a konyhában pedig a szülők dulakodnak, verekednek, kiabálnak, a gyerekek csak látszólag nem részesei a történetnek.

Valójában pontosan leveszik, hogy mi zajlik. Ugyanúgy, ahogy azt is leveszik, ha a szüleik nem a konyhában harapják át egymás torkát, hanem a különböző médiafelületeken.

Önvédelem

Hogy miért tesz úgy mégis a nappaliban tévéző gyerek, mintha semmi másról nem venne tudomást, mint a tévéprogram? Hát, mert védi magát, és védi a szüleit. Védi magát attól, hogy szembesülnie kelljen a szülei gyarlóságával, erőszakosságával, rosszabbik énjével. És védi a szüleit, hogy később is fel tudjon nézni rájuk, hogy maradjon még benne elfogadás és tisztelet feléjük, és persze azért, hogy ne féljen annyira attól: legközelebb már vele fognak ugyanígy viselkedni, ahogyan most egymással.

A nappali és konyha között zajló viharos válás után a szomszédok tekintetét kerüli a gyerek. De vajon mit tehet az a gyerek, akinek a szülei válását az összes újság, internetes portál és tévémagazin a címlapon hozza? Ahol a szülők a gyereken keresztül bizonygatják a saját ártatlanságukat? Ahol mindkét félnek megvan a maga lövészárka, és onnan dobálja a bombákat a másik felé?

Hát, nem sokat tehet.

A szüleik tehettek volna, ha felelősen gondolkoznak, és képesek a gyerekek érdekeit, szükségleteit és jogait a sajátjuk elé helyezni.

Ha képesek lettek volna elfogadni, hogy a közös gyerekeiknek akkor is szülőtársaik, ha már ők nem élettársak. Hogy a közösen nemzett és nevelt gyerekekért a felelősségük nemcsak egyéni, hanem közös is.

Még egyszer: zéró tolerancia

Ha valakivel szemben felmerül a bántalmazás vádja, az ügyet komolyan kell venni, és ki kell vizsgálni. Nem azért, mert közszereplő, hanem azért, mert az erőszakkal szemben Magyarország törvényei zéró toleranciát hirdetnek. Igaz ugyan, hogy évek óta nem sikerül a vonatkozó legfontosabb nemzetközi jogi dokumentumot (Isztambuli Egyezmény) az Országgyűlésnek elfogadni, de ennek hiányában sem lehet(ne) egy családon belüli erőszak esetet félvállról venni.  

A családon belüli erőszak nem hitbéli kérdés, és nem arról szól, hogy „ki hiszi el”, hogy valaki bántalmazta-e a másikat. A családon belüli erőszak egy büntetőjogi tényállás. Ha felmerül a gyanú, akkor eljárást kell indítani, és az ügy végére kell járni. Mert nem maradhat válasz nélkül az sem, ha valaki bántalmazza a családtagjait, és az sem, ha valaki alaptalanul megvádolja a másikat ezzel.

Ez az eljárás a szakemberekre tartozik, és ha jogi ismereteim nem csalnak, a sajtó nem az igazságszolgáltatási rendszer része. Nyilvánosság előtt folyó „bizonyítási eljárás” (ki mit mondott, ki mit csinált, ki hova ment, ki mint posztolt) még nem döntött el pert. Viszont nagyon komoly károkat tudott okozni például azzal, hogy a gyerekeket is belekeverte a nyilvános hadjáratba.

A magánélet védelme: a gyerekeké is!

Hogy miért?

Mert a gyereknek minden egyes vád, negatív jelző, becsmérlő állítás, amit a szülei egymásra dobálnak, beleég a lelkébe.

Mert minden gyereket megillet a magánélet védelme.  Ami súlyosan sérül, ha nyilvános posztokban jelenik meg, fotókon, és bejegyzésekben. A kikockázott arc nem teszi felismerhetetlenné a gyereket a saját környezetében, kortárs közösségében, és mindazok előtt, akik be tudják őt azonosítani.

Egy 12 éven aluli gyerek jogszerűen nem is regisztrálhat a Facebookon, a róla szóló hírekkel azonban egy olyan masszív digitális lábnyomuk lett, ami önmagában súlyos károkozás.

Adhat-e felmentést egy törvénytelenség egy jogtalanságra? Lehet-e indoka egy alaptalan családon belüli bántalmazás vád annak, ha valaki a nyilvánosság elé tárja a gyerekek magánéletének részleteit? Nem. A jogsértések nem kioltják egymást, hanem egymásra épülnek. A gyerekek helyzete nem javul, hanem egyre romlik ettől. Nincs igazság ebben a történetben, és ha ez továbbra is így folytatódik, nem is lesz.

De sosem késő leállni.

Sosem késő hátrébb lépni egy lépést, és azt mondani: tudom és elfogadom, hogy a válás nem a gyerekeink döntése volt. Mindent megteszek annak érdekében, hogy ők jól legyenek. És elfogadom, hogy ehhez első lépésként nekem kell felelős felnőttként viselkednem… ez sem tenné meg nem történtté az elmúlt időszak eseményeit, de legalább nem tenné – akaratuk és saját döntésük ellenére – közszereplővé az érintett gyerekeket.

Dr. Gyurkó Szilvia