„Biztos jól szopott!” „Na, ez is tudja, kinek kell szétrakni a lábát!” – hangzanak az ítéletek azokról a nőkről, akik jó pozícióban vannak, akik megkaptak egy mesés állást egy jól menő vállalatnál, akik képernyőre kerülnek, akik új műsort vezetnek… vagy akiknek, mondjuk, pénzügyi sikerei vannak. Sok pénzed lehet apától is, de minimum a gazdag faszidtól, az viszont, hogy magadnak kapartad ki a gesztenyédet, nem elsőként jut az emberek eszébe.

De miért van ez így?

Mert az emberek többsége egybites gondolkodású bunkó seggfej most ezt tényleg onnan kell magyarázni amúgy, hogy a nők kivívták maguknak, hogy végre ők is dolgozhassanak? Pont tegnap néztem meg Emma Stone főszereplésével a Battle of the Sexes című filmet, ami Billie Jean King teniszbajnoknő életéről szól. Kingről annyit érdemes tudni, hogy ő vívta ki a hetvenes években a jogot, miszerint a női teniszezőket is ugyanolyan kategóriába sorolják, mint a férfiakat, és ugyanannyi pénzt kapjanak azért, ha versenyeznek és nyernek. Nem egyszer szorult ökölbe a kezem a film közben, pedig ez az égbekiáltó szexizmus a mai napig pont ugyanannyira élő, mint a hetvenes években.

Nem egyszer hallom a megnyilvánulásokat egy-egy nőre, aki sikereket ért el, hogy: „sokat szopott érte”. Vagy: „több faszt fogott a kezébe, mint kilincset". Mintha egy nő csak amiatt érhetne el bármit is, hogy kivel feküdt le.

Ezek az állítások azt feltételezik, hogy egy nőnek eleve nincs tehetsége semmihez, hogy egy nő nem lehet elég jó munkabírású, nem lehet eléggé szorgalmas, nem lehet neki elég tudása, merthogy egy nőnek szét kell tennie a lábait a sikeréért. Csak így mehet.

Péterfy-Novák Éva barátnőmtől egyszer megkérdezte egy újságíró, hogy mennyit segített neki a férje (Péterfy Gergely író – a szerk.) a könyve megírásában. (Mondjuk, minden lettem volna akkor, csak az a szerencsétlen újságíró nem, mert amit az kapott, tuti még harminc év múlva is fogja emlegetni karácsonykor.) Éva azt szokta mondani: „De szeretnék én egy olyan világban élni, ahol a Nobel- díjas tudóst megkérdezik, hogy a felesége mennyit segített neki a kutatásban.”

Természetesen vannak olyan emberek, akik „apa pénzén”, vagy a férj pénzén jutnak el valahová. De nem bontanám le ezeket nemekre. Bőven találkoztam az életem folyamán olyan férfiakkal, akik a feleségük pénzéből lettek valakik. Vagy „apa” pénzén. Vagy „anya pénzén” (mondjuk, anya pénze az már eleve a férj pénze, vagy azé, akit sokszor leszopott, ugye). Persze találkoztam olyan nőkkel is, akik a férjük pénzét költötték. Meg olyanokkal is, akik nemcsak költötték, hanem csináltak a férj/vagy apa pénzéből vállalkozást, és tovább gyarapították a vagyont.

Van mindenféle ember, mindenféle múlttal maga mögött, mindenféle ranglétrával, és az ehhez tartozó módszerekkel a feljebbjutáshoz. Valakinek elég csak a ragyogó tehetsége és a szorgalma, valakinek csak a szorgalma van, valakinek meg „csak” módszerei a sikerhez.

De azt feltételezni kapásból egy nőről, hogy ő csak azért lehet sikeres, mert sok faszt szopott, az több mint szexista. Az bunkó tahó visszamaradottság.

Máskülönben pedig mikor fogják azt mondani egy férfira, aki, mondjuk, az egyik nagy bank élén ül, hogy „biztos nagyon sok pinát nyalt az elnöki székért?” Ja, tudom, nem most. Mert még mindig a férfiaknál van a hatalom.

Meg amúgy is, az mennyire menő már, hogy ha egy faszi sok nőt megdug, akkor az „höhö”. Egy nő meg, ha sok faszival lefekszik, akkor az egy hülye ribanc.

„Meg a modellek mind kurvák. Meg a színésznők is.„ Tudom-tudom…

Szentesi Éva