– 

Tudom, hogy gyerekkel, kutyával és naplementével mindent el lehet adni. Megértem, hogy az ebek nehezen idomíthatók, és a választópolgárok között vannak „macskásak”, tehát a kutyák jelenléte megosztó, mondjuk, szoboravatáskor, alapkő letételkor, út átadáskor, közösségi házakban és művelődési központokban tartott ünnepélyekkor. Azt is elfogadom, hogy naplementében nehéz fotózkodni. Tehát igazából a szegény egyszeri politikusnak igazából egyetlenegy tuti marketingeszköze marad; a gyerek.

De az ég szerelmére, felejtsétek már el, hogy gyerekeket úgy használjátok a saját politikai céljaitok eladására, mintha nem lenne holnap!

A csepregi önkormányzatnak az a „zseniális” ötlete támadt, hogy ha már egyszer Luca-napkor adnak át egy frissen betonozott útszakaszt, akkor talán valaki felidézhetné a térdeplős népszokást (kotyolás). Briliáns ötlet, viszont gondolom, az öltönyös urak szépen élre vasalt nadrágját tönkretette volna a térdeplés, meg egyébként is, a hidegben nem annyira vidám a betonon tartózkodni, úgyhogy valamit ki kellett találni. És hát, kik azok, akik hidegben is szeretnek a földön csúszni-mászni? Akiknek puhán bélelt kezeslábasuk van így télvíz idején, aminek meg se kottyan a Luca-napi hideg? Hát a gyerekek! „Így van, legyenek hát gyerekek, akik letérdepelnek az útra!” – gondolhatták az önkormányzatban (vagy a pártban), akik az útavatáskor felidézik ezt a remek népszokást, ezzel adva „remek aláfestést” a politikusok nagyszabású beszédeihez.

Az alkalomról számos kép is készült, mert egyrészt ez a vidám útavatás nem merülhet feledésbe, meg amúgy is, muszáj megmutatni a választópolgároknak, hogy a képviselő urak szeretik a gyerekeket (így tehát rossz emberek nem lehetnek).

Atyaég! Tényleg el kell mondani 2017-ben, hogy ez rohadtul nincs rendben? Hogy a gyerek nem biodíszlet? És nem is cuki sorminta a terem oldalában, az átadásra váró épület, úttest, szobor, stb… mellett?!

A gyereknek nem azért van keze, hogy átvágásra váró szalagokat fogjon. Egyetlen gyerek sem használható kampánycélra, vagy azért, mert jól mutat a fotókon. A gyerek nem használati tárgy, nem kellék és nem ingyen dekoráció. 

Lehet, hogy egy gyerek térdepelve nézi meg decemberben is a játszótéren, hogy mi nő a bokor alatt, és az ovisoknak tényleg úgy tűnik, mintha meg sem kottyanna a hideg, de az ég szerelmére! A gyerek természetes élőhelye a játszótér, az óvoda, meg a parkok, és nem az útavatás vagy bármilyen politikai attrakció.

A legdurvább jogsértés, ami a gyerekekkel szemben elkövethető, amikor egy felnőtt a saját vágyaira és céljaira eszközül használja a gyereket.

Ebből a szempontból nincs nagy különbség aközött, ha valaki szexre kényszerít egy gyereket, vagy ha nyilvános ünnepségeket használja „felszopóként”, a közönség „bemelegítésére”, a cukiság faktor kimaxolására.

A szocializmus jól nevelt és jól „idomított” kisdobosaiban (így bennem is) örök életre nyomott hagytak a felvonulások, amikor végig kellett hallgatni a felnőttek totálisan érdektelen beszédeit. Az egésznek semmi köze nem volt hozzánk, gyerekekhez. Csak növeltük a tömeget, édesen lengettük a zászlót és bájosan mosolyogtunk a kamerába.

Tényleg vissza kell hozni azokat az éveket? Idén 20 éves a gyerekvédelmi törvény, de mintha a politikusok (sem) hallottak volna semmit arról, hogy a gyerek nem használati tárgy, és nem arra „szolgál”, hogy a felnőttek érdekeit és szükségleteit kielégítsék – bármilyen szempontból.

Minden gyereket megillet a jog arra, hogy az őt érintő ügyekben véleményt nyilvánítson, és részt vegyen a rá vonatkozó kérdések megbeszélésében. Ezért tényleg lehet olyan, hogy egy gyereknek helye van az útavatáson. De csak akkor ha, mondjuk, beleszólhatott abba, hogy merre menjen az út, ha kikérték a véleményét az út menti fákról, ha nyomon követhette az építkezést, ha az út tervezése során figyelembe vették az érintett gyerekek szükségleteit. Ez a valódi gyerekrészvétel, és nem az, amikor szürke mezőben elhelyezünk pár piros ruhás gyereket dekorelemként, majd a nap végén elköszönünk tőlük, és megsimogatjuk a buksi fejüket.

Sosem lesz holnap, ha ma a gyerekeket tárgyként használjuk, és azt hisszük, hogy a politikai felelősségünk irántuk kimerül abban, hogy adunk nekik egy bögre meleg teát, miután előtte „hagyományőrzésként” a jéghideg betonra térdepeltettük őket. 

A választópolgároknak meg ne legyenek illúzióik, az a politikus, aki a gyerekben kelléket lát, mindenki másban is azt látja. A saját érdeke és szükséglete kielégítésének tárgyait. Ez ilyen egyszerű. 

Dr. Gyurkó Szilvia

Fotó: via Trió TV Dunántúl Facebook-oldala