–

Gyerekként még erőteljesebben érezzük, meglepődünk, netán egyenesen csalódást okoz, amikor látjuk, hogy más az igazság, mint amit a szüleink tesznek vagy mondanak. Nem sok embertől hallottam eddig, hogy gyerekként leülhetett beszélgetni a szüleivel a benne megfogalmazódó tébolyról, amit az igazság és a hazugság témája okoz. Aztán csak egyre mélyebbre süllyedünk ebben a sárban, és már szinte természetessé válik, hogy nem mondunk igazat. Automatikus gépezet a helyzetek, szavak ismétlődése, miközben mégsem vagyunk robotok, és a lelkiismeretünk továbbra is jelez, csak egyre halkabban.

Tudod kezelni az igazat, a valóságot? – kérdezem. Van, amit igen, és van, amit nem.

Fiam, Noel hatéves koráig teljesen egészséges volt. Felköltöztünk Budapestre, óvodába járt, minden ment a maga útján. A környékbeli ovisokkal síelni tanult, nagyon szerette, és igazán ügyes is volt benne. Aztán egyik nap a kisbusszal már jöttek vissza Sashegyről, amikor beléjük csapódott egy terepjáró. Tíz gyerek ült a buszban, ketten kirepültek belőle, a busz pedig felborult, maga alá nyomva Noelt. Újra kellett éleszteni.

Elbírod az igazságot? – kérdezem megint. Van, amit igen, és van, amit nem.        

Noel kitartóan harcolt az életéért az intenzív osztályon, az agykárosodás azonban elkerülhetetlen következménye lett a balesetnek. Az idő telt, ő azonban minden egyes nap küzdött tovább, hogy tanulhasson, fejlődhessen.

A mozgáskontroll veszett el – ezt szoktam mondani. Mert Noel tud beszélni, de az artikuláláskor nem úgy jönnek ki a szavak, ahogyan azt szeretné. „Anya” – amikor ezt mondja, az egyértelmű, kristálytiszta. De a beszélgetéshez egy kinyomtatott ábécét használunk, a kezével rámutat a betűkre, így alkotunk mondatokat. Máskor, szintén a kezével jelezve, jobbra vagy balra mutatva válaszol eldöntendő kérdésekre.

Kész vagy az igazságra? – Van, amire igen, és van, amire nem.

Sokszor gondolkodom az igazság kérdésén. Tulajdonképpen azt gondolom, hogy nem baj, ha elvész valami, ami nem igaz. És ez így egészében nem igaz. Mert ez is, mint sok minden más, helyzetfüggő. Van, hogy baj. Mert van, hogy az egy műláb. Nem valódi, mégis tart, és mozoghatok általa. Aztán van, hogy nem összeegyeztethető, és kilöki a testem, meg van, hogy lerombolja az immunrendszerem, van, hogy parazita, és szétrág belül. Olyankor jobb, ha megy.

Hogyan viszonyulunk az őszinteséghez? Inkább tudjuk az igazat, mert akkor dönthetünk, irányíthatjuk, hogy megtörténjen-e velünk valami, vagy megelőzhetünk, jobbá tehetünk dolgokat? De amikor ezt kérjük, készek is vagyunk fogadni az igazságot? – kérdezem.

Edződünk az évek alatt, edzhetjük is magunkat, és komolyabb, nehezebb igazságokat bírunk el.

Tinédzser korom óta vagyok tudatos, így a gyerekneveléshez is tudatosan álltam hozzá. Mindig annyi tudással, amennyi éppen volt. Terveim és céljaim voltak belső indíttatásból, nem külső kényszerből. Fontos volt, hogy olyan anya legyek, akinek mer és akinek szívesen mond el a gyereke bármit. Akit a gyereke nem akar megvédeni az információtól, aki meghallja, ha a gyermeke megkéri valamire. Az olyan dolgok, hogy nem ötös lett a teszt vagy hogy egyszer csak jönne és mondaná, hogy a szexuális irányultsága eltérő a megszokottól – kinek mi a félelmetes –, engem személy szerint nem riasztottak, mert nem befolyásolják a szeretetemet. A szomszéd véleménye meg nem érdekel. Eddigi életünk során egy dolog volt, amitől nagyon féltem.

Jogunk van tudni az igazat? – kérdezem. Igen.

Az évek nem csak gyógyítanak, van, hogy ki is kezdik az embert. Sok minden történt, és egy időre abbamaradtak a terápiák. Mivel nem azért történt így, mert azt láttuk, hogy Noel nem fejlődik tovább, ezért amikor eljött az ideje és arra került a sor, hogy megvitassuk, folytatjuk-e a tornákat, nagyon féltem, hogy fog dönteni.

Nagyon féltem, hogy nemet fog mondani, és hogy én azt hogy leszek képes tiszteletben tartani. Mind arról az oldalról, ami az ő életét érinti, mind arról, ami az enyémet.

Olyan pillanatban kezdtem bele a beszélgetésbe, amikor tisztán tudtam gondolkodni. Semmilyen módon nem szerettem volna, ha a belőlem áradó félelem abba az irányba hajtja, hogy csak ezért dönt a folytatás mellett. Tiszta képet szerettem volna, a valóságot.

Az őszinteségnek ez is az egyik kulcsa, hogy akarjam látni a valódi képet… – …hogy őszintén akarjam látni, ne csak félelemből, a másik befolyásolásából mondjak bármit is.

Noel végül a folytatás mellett döntött. Még napokig csendben figyeltem, ami nem a bizalmatlanság megfigyelése, hanem a látás és hallás csendje, hogy milyen energiákkal mozog, beszél ebben a döntésben. Hogy érzékeljem, mi motiválja, mi hajtja, hogy én milyen módon álljak mögé, miben támogassam.

Mellette álltam volna akkor is, ha nemet mond, de nem titkolom, örömmel tölt el, hogy nem adta fel. És annak is örülök, hogy én sem adtam fel.

Akarjuk tudni az igazat? – Az sok mindentől függ.

Az őszinteség egy kemény, olykor nehezen emészthető téma. Edződhetünk hozzá, hogy különböző mélységű igazakat tudjunk elhordozni, mindenkinél más a határ. Mondhatok nemet. Mondhatom, hogy ha valaki folyamatosan nehéz ételeket pakol elém, hogy elég, és távozom. Meg úgy is mondhatok nemet, hogy maradok, és azt mondom, hogy valamit nem akarok hallani, valamiről nem akarok tudni. Szóval helyzetfüggő.

Viszont többségében szerintem felemelő… – …mert akkor is élek, csak egy másfajta életet. Közelebb a valósághoz.

A mi igazunk téren és időn átívelő, egyetemes és személyes, mint mindenkinek a története. A múltban igaz, hogy Noel járt, akkor is, ha aki nem látta, nem hiszi. A jelenben igaz, hogy agysérüléssel is meg lehet tanulni járni. A közeli jövő: járva vagy nem járva? A mi személyes utunk igazsága. Az örökkévalóság igaza a magasabb igazság, a szeretetben, emberséggel, egységben, egymást tisztelve, kedvességben, gondviselésben megélt élet, akár járunk a mostban, akár nem.

Végül is ez a világ egy hazugsággal kezdődött. A kígyó hazudott Évának Istenről. Ha ebből indulunk ki, a hazugság hazugságok sorát kénytelen magával hozni, pusztulást és halált. Előtte a paradicsom volt, szeretet, igazság és béke. Már aki ezt a sztorit hiszi. Szóval, mivel a világban most ez van, nem tudjuk kikerülni, abban viszont dönthetünk, hogy mi a fő irány. Szerintem legyen az igaz a természetes.

Mészáros Ivana

A kiemelt kép a szerző tulajdonában van