Hétköznapi forradalmárok – Igen, te is az lehetsz, ha akarod

– 

Benedek Gabi

Társadalomfejlesztő szakember, a KözösALAPON program és a Foresee Kutatócsoport  munkatársa. A szolidaritás, a közösségiség és a részvétel értékeivel, valamint a változás tiszteletével és kiszámíthatatlanságának elfogadásával jellemzi szakmai megközelítését. 2009 óta foglalkozik közösségi alapítványok fejlesztésével, a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány és a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány kurátora. A Közösségfejlesztők Egyesületének és a Civil Kollégium Alapítvány tanári karának is tagja, ő képviseli hazánkat az Európai Közösségfejlesztő Hálózatban (EuCDN). Mostanában felvételizik a Tallinni Egyetemen pedagógiai intézetének doktori programjára.

Kovács Edit

Szociális-, kulturális-, vidékfejlesztői- és közösségi-, civil szakértői területen szerzett szakmai végzettséget. Ez komplex rálátást biztosít számára a munkájában, melynek középpontjában a változás, a megújulás feltételeinek elősegítése áll. Tizenöt évet dolgozott közösségfejlesztőként elsősorban kisközösségek, civil- és szakmaközi együttműködések elősegítésében a Magyar Művelődési Intézet országos módszertani központ munkatársaként. 1998. óta tagja, 2011. óta elnöke a Közösségfejlesztők Országos Egyesületének, melynek kötelékében számos közösségi kezdeményezést támogató országos program kidolgozásában, megvalósításában vett részt. Az ELTE TáTK Közösségi és civil tanulmányok mester szaka mellett több civil képző központ tanára.

 

WMN: Miért pont közösségi alapítvány? Miért áldoztátok erre az elmúlt tíz éveteket?

Benedek Gabi: Ez olyan számomra, mintha egy felfedezőútra indultunk volna társaimmal: inspirált a lehetőségek átgondolása, és az is, hogy elkezdünk Magyarországon valami olyasmit csinálni, amire eddig még nem volt példa. Egy olyan komplex gondolatkörről van szó, amelyben nagy távlatokkal látok. Ez az, ami engem motivál – én ilyen vagyok.

Kovács Edit: Nekem személyes és szakmai válaszom is van. A személyes az, hogy akkoriban született meg a második lányom, amikor elindult ez a projekt, és szerettem volna egy kicsit visszahúzódni az aktív munkától, de pont alkalmasnak tűnt a közösségi alapítványokkal való munkálkodás a szellemi éberségem fenntartására, pláne azokkal a kollégákkal, barátokkal, akik megszólítottak. Közösségfejlesztőként korábban is foglalkoztam a témával, és izgatott, hogy ez a közösségi alapítvány másként értelmezi emberek és erőforrások viszonyát, mint ahogy arról korábban gondolkodtunk. Persze az is érdekelt, hogy lehet-e Magyarországon közösségi alapítványt létrehozni.

WMN: Milyennek képzeltétek ezt a munkát az elején?

B.G.:

Van saját tapasztalatom arról, hogy mit tud egy adott helyhez kötődés, az odatartozás élménye adni; hogy milyen, amikor szárnyakat ad az az érzés, ha valaki hatni tud a környezetére.

Láttam, hogy ez szükséglet és lehetőség is egyben. Közösségi alapítványt nem egyedül csinál a magányos hős; ez az intézmény arra alkalmas, hogy az emberek összefogással, közös építkezéssel hozzák létre, és a résztvevők életében szerepet kapjon az alkotás.

K.E.: Közösségeket fejleszteni létező gyakorlat; erőforrásokat felhasználni szintén az, de mindez általában projekt-szemléletben történik, egyszeri jelleggel. A közösségi alapítvány azonban adománygyűjtő és támogatásosztó szervezetként gazdálkodik, és egyes projektek helyett a közösséget figyelve akciók sorozatát próbálja elképzelni és megvalósítani.

Azt tapasztaltam, hogy létrejöttek ugyan különböző közösségek – egyesületek, lokálpatrióta körök, vállalkozói klubok, szakmai szervezetek –, de ezek nem tudtak együttműködni. Nincs olyan rendszer, amely közös gondolkodásra, tervezésre késztetné őket.

A közösségi alapítvány azt a látszatot keltette – és ezt később igazolta is –, hogy ezeket a világokat össze lehet kapcsolni, ezek képesek szóba állni egymással a helyi ügyek mentén.

WMN: Már négy közösségi alapítvány létezik. Melyek a legfontosabb közös pontjaik, mit tettek hozzá Magyarországhoz?  

K.E.: Igazolják, hogy lehet olyan intézményt építeni, amelyik egészen különböző embereket is összehoz. És azt is megcáfolják, hogy nincs pénz: alapvetés szokott lenni a közösségi munka során, hogy pénz csak a közösségen kívülről jöhet – pályázatokból, külföldről vagy a kormánytól. Minderre kitűnő cáfolat a közösségi alapítványok léte.

B.G.: Cáfolat arra is, hogy az emberek passzívak, nem tudnak összefogni, nem kötődnek sehová, nem köteleződnek el.

WMN: Ez egy kicsit úgy tűnik, mintha általánosságban beszélnétek. Nem lehet, hogy összesen 20-30 emberről van szó?

B.G.: Már rég túlnőtt ezen a történet. Sokkal több emberről és az ő kapcsolati hálójukról van szó. Ráadásul aki nem vesz részt ebben, csak látja, mi történik, az ő fejében is változik a világról és Magyarországról alkotott kép. Ha egyre több helyen válik láthatóvá, hogy a közösségi alapítványok mit és hogyan csinálnak, az egyre több ember gondolkodásában indít el változásokat – ez nagyon nagy dolog szerintem.

K.E.: Az előítélet legjobb ellenszere, ha személyes tapasztalatot szerez az ember. Azt gondoljuk általában, hogy az emberek passzívak és hiányzik a szolidaritás. Ha valaki erre rácáfoló példát lát saját környezetében, például azt, hogy szülőtársa, szomszédja, munkatársa részt vesz a közösségi alapítvány vagy más civil szervezet munkájában, akkor azt is elhiszi, hogy befolyásolhatja a világot.

Nem hiszek a világmegváltó gondolatokban és akciókban, de a kis lépésekben annál inkább; és abban is, hogy ha mindenki megteszi a maga kis lépését, akkor ezek egy idő után összeérnek.

Mindenkinek megvan a hatóköre, amiben tud tenni; a közösségi alapítványok azt segítik elő, hogy mindenki lépjen egyet az aktivitás, a cselekvőképesség felé.

B.G.: Vigyázat! A közösségi alapítványok eredményei könnyen kognitív disszonanciát (a tapasztalatoknak ellentmondó vélemény – a szerk.) okozhatnak, hiszen lépésről lépésre kiderül, hogy a világ nem olyan, mint amilyennek gondolják. Ezek után másként, több reménnyel viszonyulhatnak környezetükhöz, és másként dönthetnek az élet fontos kérdésében is. 

WMN: Ha jól értem, akkor most nem elvi lehetőségekről beszéltek, hanem megvalósult gyakorlatról.

K.E.: Igen. Négy területe van az országnak – Dunakanyar, Ferencváros, Miskolc, Pécs – ahol azonosíthatók a szervezetek, emberek, akik vállalják, hogy ők a szabadság, a döntési lehetőségek új formáját kínálják. Lehet hozzájuk csatlakozni, ügyeket választani, kezdeményezni, és a támogatói szerepek valamelyikét betölteni: pénzt adni, kapcsolatot hozni, ötletet adni, önkéntes munkát végezni. A Ferencvárosi Közösségi Alapítvány ötéves működése igazolta a fenti elképzeléseket, a másik három közösségi alapítvány pedig idén lép a nyilvánosság elé.

A gyakorlat igazolta azt is, hogy nem kell külső, nagy dolgokra várni, nagy és komplex nehézségekkel megküzdeni, hanem néhány ember összefogása, majd az általuk megtett öt-hat belátható lépés helyi változást hoz, amely ráadásul visszaadja a hitet a változás lehetőségében. A közösségi alapítvány saját hatáskörébe vonja a cselekvés lehetőségét, és azt üzeni: figyelj, rajtad múlik!

WMN: Azt mondtátok, hogy a közösségi alapítványok léte cáfolja azt a nézetet, hogy Magyarországon a közösségi ügyek csak külső finanszírozásból valósulhatnak meg. Ehhez képest a KözösALAPON program, amelynek célja, hogy minél több közösségi alapítvány legyen Magyarországon, leginkább külföldről – Norvég Civil Alap, Mott Alapítvány – finanszírozott program. Nincs itt ellentmondás?

B.G.: A KözösALAPON program nem közösségi alapítvány. Azt mondjuk, hogy a közösségi alapítványok olyan helyi intézmények, amelyek alkalmasak arra, hogy helyi erőforrásokat mozdítsanak meg. A KözösALAPON missziója viszont az, hogy ezek létrehozását segítse; azt is tudjuk, hogy hosszú távú támogatást szeretnénk nyújtani ezeknek a szervezeteknek működésük első szakaszában, addig, amíg helyben megismerik őket, és ki tudnak bontakozni. A KözösALAPON programnak ezt az időszakot kell  pénzügyi és szakmai támogatással kibélelnie. Ez teljesen más jellegű munka, mint amire azt mondjuk, hogy helyben finanszírozható.

WMN: Ez tényleg csak külföldi finanszírozással lehetséges?

B.G.: A közösségi alapítványok modellje több mint 100 éve ismert a világon, Magyarországon viszont mindössze néhány éves története van. Az első lépésekre ezért erős legitimitással ad pénzt az, aki látja a történet kifutását, perspektíváját. Akik most támogatják a KözösALAPON programot, jobban ismerik ezt az elképzelést, és nagyjából tudják, hova vezethet a támogatásuk Tíz-húsz év alatt. Persze nem ennyi pénzből dolgozunk, egyenként két-hároméves időszakokra szóló támogatásokból rakjuk össze a programot.

K.E.: A XX. század közepén Magyarországon gyakorlatilag megszűnt a magánalapú társadalmi beruházás, nincsenek olyan filantróp magánszemélyek, akik társadalmi változásokat finanszíroznának. A helyzeten a rendszerváltás sem segített érdemben, mert rengeteg efféle forrás állt rendelkezésre, amely felmentette a vagyonos embereket, cégeket a hasonló felelősségvállalás alól. Amikor magyar mintát kerestünk, egészen Széchenyiig nyúltunk vissza, aki meghatározó példaképünk lett. Hiszünk abban, hogy ez a filantróp réteg létezik, elérhető, ez a kultúra megteremthető, visszaépíthető, és sikereket is fel tudunk mutatni az ügyben.

WMN: Mit kér a pénzért cserébe a külföldi finanszírozó ?

 B.G.: Jó minőségű és komolyan reflektált munkát. Azt kérik, hogy átláthatóan, átgondoltan és precízen költsük a pénzüket. Legalább ennyi hangsúly esik arra, hogy mit csinálunk, miért csináljuk pont azt, milyen elgondolások vezetnek minket, hogy tervezzük és értékeljük a munkánkat. Gyanússá válna, ha egy kétéves tervről azt írnánk, hogy pontosan úgy sikerült megvalósítanunk, ahogy két éve leírtuk; elvárás, hogy időről időre megálljunk, értékeljük a munkánk. Bizalommal vannak irántunk, így szó eshet válaszutakról, kudarcokról, tanulságokról, és el tudunk térni a minimum 150 százalékra teljesíthető ötéves tervek logikájától. Ez az egész önmagában nagy szemléletváltást jelent, amit tovább szeretnénk adni az általunk támogatott szervezeteknek.

Valójában mi is az a közösségi alapítvány?

A KözösALAPON a magyarországi közösségi alapítványok fejlődését hosszú távon támogató országos program, mely szakmai és pénzügyi támogatással segíti új hazai közösségi alapítványok megalakulását, majd a bejegyzett közösségi alapítványok munkáját. A közösségi alapítvány egy adott közösség tagjai által hosszú távú, folyamatos működésre létrehozott civil szervezet, amely elkötelezett az adott közösség fejlődésének átfogó támogatása mellett.

Munkájának alapja a bizalom, a közösség ismerete, a folyamatos önfejlesztés; céljait mindenekelőtt a helyi adományozási kultúra (filantrópia) fejlesztésével, a helyi identitás erősítésével, a közösségi összetartozás növelésével, és az aktív állampolgárság eszméjének népszerűsítésével éri el.

Alaptevékenységei: adománygyűjtés, támogatásosztás és közösségépítés. A közösségi alapítvány alapvetően támogató szervezet: mások – adományozási, közösségépítő stb. – elképzeléseinek, ötleteinek a megvalósulását támogatja és nem saját programjait hajtja végre

Megvalósult programok: Sütiflotta és társai

Hamisítatlan ferencvárosi találmány a Sütiflotta, amely sok minden más mellett igazolja, hogy mindenki adhat, mindenki cselekedhet. A Ferencvárosi Közösségi Alapítvány önkéntesei – jellemzően a József Attila lakótelepen élő lányok, asszonyok – házi süteményeikkel vonultak fel a ferencvárosi Duna-parton lévő üvegpalotákban működő multik céges rendezvényein. A Sütiflotta kapocs: összeköti a Ferencvárosban élőket az ott dolgozókkal, a háziasszonyokat, nagymamákat az üzletemberekkel úgy, hogy mindez helyi kötődésre épül, és helyi kötődést teremt. A sütikért a multik dolgozói adományt adnak, a Sütiflotta tagjai pedig eldöntik, hogy ebből mely helyi ügyeket támogatják a közösségi alapítványon keresztül. Nem mellesleg: az üzletemberek is megtudják, milyen helyi ügyek, kezdeményezések léteznek, amelyekben részt vállalhatnak.

Aput a Kapuba Kupa

Szintén jó ötlet a Ferencvárosi Aput a Kapuba Kupa (FAKK). Erre iskolai focicsapatok nevezhettek (persze apuval a kapuban), és a nevezés részeként leírhatták, mi hiányzik az iskolai szertárból, mi kéne ahhoz, hogy rendszeres és minőségi sportolási lehetőséget kapjanak diákjaik. A Ferencvárosi Közösségi Alapítvány helyi cégekkel kapcsolta össze az iskolákat; a vállalkozások választhattak, mely iskola igényeit segítik megvalósulni. A focikupán a kerületiek rendszeresen belakták az egyik felújított közteret, és nemcsak a győztes, hanem az összes résztvevő iskola kívánságai megvalósultak. A FAKK-ot öt éven át rendezte mag az alapítvány, a rutinszerűvé válás előtt más kihívásokat kerestek – és találtak.

Miskolcon is van segítség

Miskolcon a Térerő Közösségi Alapítvány szervezésében helyi vállalkozók és magánszemélyek hátrányos helyzetű gyerekek művészeti oktatásának tandíját fizették ki. Nem személytelen netes átutalásról volt szó: a gyerekek elmentek a cégekhez, megismerték működésüket, rajzoltak róla, majd az így készült képeket adományozói esten állították ki. A Térerő így egészen különböző társadalmi rétegek között közvetített, népszerűsítette az adományozást és jobbá tette számos miskolci gyerek és felnőtt életét.

A Dunakanyar Szolgálat Közösségi Alapítvány és a Pécsi Közösségi Alapítvány idén lép nyilvánosság elé, de céljaik elérését máris számos helyi vállalkozó és magánszemély támogatja; a két alapítvány több millió forintot gyűjtött programja megvalósítása, a hídszerep betöltése érdekében.

 

 

 Képek: KözösALAPON-program