-

A film egy párról szól. A nő babát vár, és az ultrahangon megállapítják, hogy a baba Down-szindrómás. Van már egy gyerekük, ráadásul a nő ismert ember, híres stand up komikus, a férfi pedig a menedzsere. Egy jól szituált, boldog és egészséges párról beszélünk. A hír először megrémiszti őket, aztán felülkerekednek rajta; Down-szindrómás emberekkel ismerkednek, próbálják megszervezni a hogyantovább-ot. Már épp engedni kezdene a feszültség, amikor kiderül, hogy a növekvő magzatnak súlyos szívelégtelensége is van, és nem csupán Down-szindrómával, hanem nagyon súlyos betegséggel fog a világra jönni. Itt kezdődik az idegőrlő viaskodás, hogy megtartsák-e a magzatot, vagy inkább elvetessék.

Németországban, ahol a film játszódik, az anyának az ilyen súlyos esetekben joga van a kései abortuszra. A döntés mégsem annyira egyszerű, mert a nőnek a babát így is meg kell szülnie, miután egy hosszú tűvel méreginjekciót fecskendeztek a magzat szívébe. Ha pedig megtartja, akkor azzal kell számolnia, hogy mindez nemcsak az ő terhe lesz, hanem az egész környezetére, az egészséges gyermeke életére is kihat.

Most pedig képzeld el, hogy te vagy ez a nő.

De nem abban az országban élsz, ahol a főszereplő, hanem egy másikban, ahol a legszigorúbb abortusztörvény nem engedi az abortuszt még akkor sem, ha megerőszakoltak, akkor sem, ha súlyosan beteg a születendő gyermeked, és akkor sem, ha az a te életedet veszélyezteti. Képzeld el azt is, hogy egyedül vagy, nincs melletted társ, a családoddal rég nem tartod a kapcsolatot... vagy nincs elég pénzed arra, hogy egy ilyen speciális helyzetet felvállalj. De teherbe esel, és a baba súlyosan fogyatékos, lehet, hogy az életed is veszélybe kerül. Az orvos viszont nemet mond, amikor bevisznek a kórházba. Mert ezt a gyereket meg kell szülnöd. Mert egy törvény, amit jobbára olyanok hoztak, akik még nem estek teherbe, és súlyosan fogyatékos gyereket sem neveltek, eldöntötte, hogy a terhességet nem lehet megszakítani, mert az bűn.

Tudjátok mi a bűn? Isten nevében földi törvényeket alkotni olyanoknak, akik egyébként kicsit sem feddhetetlenek. A bűn inkább az, amikor valaki jogot formál arra, hogy idegenként dönthessen a másik teste felett. Bűn isten nevével dobálózni este, ha napközben úgy élsz, mint a disznó.

Nekem volt egy abortuszom öt évvel ezelőtt, jóval a betegségem előtt. A kilencedik hétben vetettem el, mert abban a helyzetben nem tudtam másképp dönteni. Hogy miért? Ahhoz senkinek semmi köze. Hogy megbántam-e, ráadásul annak fényében, hogy most nincsen méhem? Nem bántam meg. Az én testem, az én döntésem, és ehhez istennek sincsen köze, de egy olyan embernek se, aki ott ül valami nagyon magas épületben, és törvényeket hoz idegen nők élete felett.

És hogy miért meséltem el a világoskék bundát?

Most képzeld el azt is, hogy születik egy súlyosan beteg gyermeked, és vele mész végig az utcán. Képzeld el, hogy ha már a kék bundám láttán is megbámulnak, és összepusmognak a hátam mögött, mit tesznek egy olyan anyával, aki fogyatékos gyermeket hoz a világra. Vagy mit tesznek azzal a gyermekkel, aki egy kicsit másmilyen. Képzeld el azt is, milyen nehézségeket okoz egy ilyen gyermek felnevelése. Mert hiába mondod, hogy te nem csinálsz ilyet, a többiek akkor is megbámulják. Az emberi társadalmak már csak ilyenek.

Nekem ezt nem is kell olyan nagyon elképzelnem, mert a nagyanyám egy értelmi fogyatékos fiút nevelt fel, nem adták intézetbe. Ő ma a bátyjával, az én apámmal él. Nem egy olyan esetre emlékszem, amikor megálltak az emberek az utcán a kapunk előtt, megbámulták, és/vagy kigúnyolták.

Volt, hogy gyerekként mi is szégyelltük őt, de nem miatta, és nem is magunk miatt, hanem azért, mert a környezetünk ítélkezett mindannyiunk felett. Nem volt elég védőháló számára, hogy mi szerettük őt, és a nagyanyám nem dugta be egy intézetbe. Idegenek kiröhögték. (Vagy nem is annyira idegenek.)

Ezért nem szabad elítélni senkit amiatt, ha az abortusz mellett dönt. Aki így tesz, valószínüleg már mérlegelt. Ezt csak az a nő tudhatja, akinek az egészen végig kell mennie, és döntést kell hoznia. A testéről, egy nehéz helyzetben.

Amikor nincs igazán jó döntés.

Szentesi Éva

Kiemelt képünk forrása: Cirko Film