-

Ha az elmúlt másfél év közéleti diskurzustémáit egy diagramon néznénk, akkor azt láthatnánk, hogy Magyarországon a nők ellene elkövetett erőszak témája egyre inkább felívelőben van. A téma megléte csak az alap, a miként és a milyen színterén azonban sokkal többet mond arról, hogyan gondolkodnak a magyarok az erőszakról – nem csak nők ellen.

Pozitív hozadék

Ha legalább egy pozitív hozadéka volt az elmúlt időszak rémes eseteinek, akkor az ez: elkezdtek beszélni, felháborodni, vitatkozni az emberek. Egy vagy néha több, a társadalom többségére sokkolón ható esemény nemcsak a témát viszi be mindennapi életünk kontextusába, hanem a saját társadalmunk átértelmezésének lehetőségét is megteremti. A közéletből ismert gólyatáboros megerőszakolós eset, a pécsi rendőrségi videó, Ákos kontra Telekom, a 420 ezer forintra bírságolt nőverő Balogh József, majd Kiss kontra az 55 éves múlt. A tetejére pedig még jött a Lengyelországban bevezetett abortusz tilalom… hogy állunk mi akkor a nőkkel és az erőszakkal?

Áldozathibáztatás

2014 végén, a gólyatáboros eset után jelent meg a pécsi rendőrségi videókként elhíresült, tinilányoknak készülő, prevenciós jellegű kisfilm-sorozat, mely az áldozathibáztatás egy tökéletes formáját mutatta be. Nagy felháborodásomban írtam egy cikket az egyetemem blogjára, ami kisebb publicitást nyerve bevonzott egy olyan kommentáradatot is, amire nem számítottam. Csupán azért, mert leírtam, hogy jobb lenne a fiúkkal is néhanapján elbeszélgetni, nem a lányoknak félni egész életükben, vagy mint ahogyan velem történt: paprikaspray-t kapni ajándékba.

Az oktatás erejében hittem (és hiszek), ám ekkor hálátlan „feminácinak” lettem bélyegezve, aki nem értékeli, hogy a családja vigyázni akar rá.

Rendben – gondoltam –, semmi gond, a többség közvéleménye még mindig felháborodott a videókon és undort érzett a gólyatáboros esetekkel kapcsolatban.

Az Éden Hotel Nórijának és Gábornak esete azonban megosztóbb volt. Olyan érzésem lett, mintha a „kedves, jó tanuló” egyetemista lányokkal szemben helytelennek tartanánk az erőszakot. Nóri esetében többször hallottam környezetemben is, hogy „de mit várt” az a lány, ha egyszer egy ilyen műsorba ment. Ezt nem tudom, megmondani, de biztos, hogy nem erre a fajta népszerűségre vágyott. Az Éden Hotel botránya viszont megmutatta az áldozathibáztatás kettős mércéjét. Számomra megdöbbentő volt az a fajta attitűdváltás, amit az emberek szexuálisan aktív (akár prostituált, akár csak szabados) nők esetében tanúsítottak. Mintha a sok tabu és féligazság miatt még mindig csupán a két női archetípusban tudnánk gondolkodni (a szűz és a szajha).

Ákos és a Telekom

He For She kampány ide vagy oda, Magyarországon a diskurzus tovább folytatódott, ezúttal Ákos szólalt meg, ami miatt többségében nők háborodtak fel, de olyannyira, hogy a Telekom cég is meghátrálni kényszerült. Az énekes lealacsonyító, néhol már nőgyűlöletbe hajló módon beszélt a nőkről. Félelmetes időbeli azonosság, egyben pedig erősen felkorbácsolta a kedélyeket, Ákos után Kövér László „nem kérünk a genderőrületből” elhíresült mondata. A házelnök úrnak mindenesetre én sem fogok unokát szülni – mint azt sok nő kifejezte az Interneten különböző formában.

Helyette írtam egy Genderőrület című verset, melyben felkértem a Kövérhez hasonló urakat, hogy előbb jobb volna meghallgatni, mi nők, fiatal lányok mit szeretnénk, aztán részt venni a közös diskurzusban („a történelem az enyém is, a mienk is/egy tinédzser szüfrazsett online írja/hogy életében miért lett az utált/a mellékszereplő”).

Ezután az eset után mintha mindenki azzal lett volna elfoglalva, mit kell megmondani a nőknek, és hogyan kéne nekik a karrierhez, családhoz, anyasághoz, esetleg feminizmushoz viszonyulni.

Azt látni, hogy 420 ezerrel megúszható egy nőverés, celebek mondják meg, mi a dolgom, hogyan lehetek későbbiekben jó nő, jó anya... és a feminizmus szitokszó (legalábbis akárhova megyek, szinte mindenhol ezt tapasztalom).

Ez a kreált, megmondós társadalmi légkör nem kevésbé erőszakos, mint az Európai Unió politikája, akik ide-oda tologatják kedvükre menekültek százezreit. Persze, örüljek, hiszen még mindig jobb, mint Lengyelországban az abortusz körüli herce-hurca! (A kérdés csak az, meddig.)

Elég!

A legújabb eset, Kiss László kapcsán egy dolgot éreztem csak: tömény undort és dühöt. Nemcsak maga a tett és az évtizedek elhallgatása, hanem hogy bármilyen műsort hallgattam, cikket olvastam, csak középkorú, fehér, jól szituált férfiakat láttam. Az Úszószövetség védőpajzsszerű viselkedéséről nem is beszélve. Azonban többségében megmelengette a szívemet az, amit az ismerőseimtől hallottam, és az a felháborodási kommentáradat, ami kialakult az eset kapcsán.

Nem Kiss László mártírhalálát akartam látni, csak úgy gondolom, ami sok, az sok. És szerencsére ezt nemcsak én gondolom így.

Lehetséges, hogy a lemondott szövetségi kapitány nem így végezte volna, ha nők tömegeinek nem lenne már elege belőle, hogy pár havonta valami történik a közéletben, ami az ellenük valamilyen formában elkövetett erőszakról szól.

Én Foucault-val értek egyet – az erőszak nem szűnt meg, csak átalakult. A legrosszabb, amit embertársainkkal tehetünk, hogy egydimenziós lényeknek nézzük őket, ami már eleve okot ad a dominálásra. A nők elleni (bármilyen formában történő) erőszak pedig nem szűnik meg, amíg ki nem mondjuk: elég!

Tamás Dorottya

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Lolostock