Három lecke, amit három hétköznapi hősnőtől tanultam meg – egy életre

1. A köszönöm összeköt. És nem kell minden nap hangosan világgá kiabálni, ha valaki hálás valamiért… egy hangtalan, őszinte kézfogás mindennél többet ér.

Akitől megtanultam: Oláh Éva, ápolónő

A történet:

„Jó érzés kimondani, hogy büszke vagyok magamra. Roma vagyok és ápolónő. Nem sokan kapnak közülünk ilyen elismerést…“ – mondta nekem Éva a napokban, csaknem egy évvel azután, hogy átvette a Richter Aranyanyu Díjat. A következő pillanatban pedig hozzátette: „…de ha egy beteg odajön hozzám és megölelget, az mindennél többet ér.” A tavalyi díjátadó gálán szerintem senki nem izgult jobban Évánál, aki nem tudta korábban, hogy milyen érzés a színpadon állni. A kistarcsai Flór Ferenc Kórház 48 éves ápolónője saját bevallása szerint majdnem elájult. Azt mondta, elsősorban attól tartott, hogyan fogadja majd őt a több száz fős közönség…

Éva ahhoz van szokva, hogy származása miatt mindig mindenhol hátránnyal indul, és többszörösen kell bizonyítania rátermettségét. Korán elvesztett édesanyjának fogadta meg, hogy elvégzi az iskolát, és becsülettel dolgozik majd. A díjra a kórház egyik betege jelölte őt, mert türelmes volt, odaadó, tettre kész, olyan, mint „egy földre szállt angyal.” A gála közönsége vastapssal fogadta ezt a szép, halk szavú, szorongó cigány asszonyt, aki a mai napig élete egyik legemlékezetesebb pillanatának tartja, amikor ott állhatott a színpadon a többi díjazott között. „Sosem fogom elfelejteni. Sokszor még mostanában is összeülünk a családdal, és mesélek nekik, beszélgetünk róla.”

És, hogy mi történt aranyanyusága elmúlt egy évében? Az élet ment tovább, a munka nem lett kevesebb, sok a beteg… De egy valami mégis változott: a létszám az asztal körül. Néhány hónapja megszületett ugyanis Éva legkisebb unokája, így már hat gyerek és tizenöt unoka hallgatja csillogó szemmel, ahogy Éva nosztalgiázik.

2. Ne keress kifogást, hogy miért nem teszel meg valamit. Ennyi energiával már el is kezdhettél volna cselekedni!

Akitől megtanultam: Dr. Mangó Gabriella, háziorvos

A történet:

Mangó Gabit a tavalyi díjátadón Rácz Zsuzsa nemes egyszerűséggel „leufózta." És én hajlok arra, hogy igazat adjak neki. Hogy Gabi nem hétköznapi nő, azt az elmúlt egy év is bizonyítja… Orvosként természetgyógyászattal is foglalkozik, abban hisz, hogy nemcsak a testi tüneteket kell gyógyítani, hanem az egész embert, és ha az orvostudomány már nem, a természetgyógyászat pedig még nem elég, akkor a kettőt együtt lehet alkalmazni.

Az orvosi praxis mellett Gabinak hét gyermeke van, közülük hárman még otthon laknak. A gyógyítás és a család mellett verseket ír. Fecske-bucska című verseskötete a Holnap kiadónál jelent meg, Kajándék és Repeták című kötetei pedig jelenleg kiadóra várnak. Utóbbit egy 14 éves kislány rajzai illusztrálják. A Richter Aranyanyu Díj hatására „kinőttek a szárnyaim” – mondta nekem, és amikor önkéntelenül elnevettem magam (hiszen már eddig is magasabban szárnyalt, mint a legtöbb ember, akit ismerek), azt is hozzátette: „a díj azt üzente, hogy egészen nyugodtan merjek merni!” A nagy merésnek pedig az lett a vége, hogy Mangó Gabi még egy egyesület létrehozásával is megfejelte minden eddigi tevékenységét. A cukorbeteg és az egészséges gyerekeket szeretné közelebb hozni egymáshoz.

Hogy mi fűti ezt az egészen különleges nőt? Ház ez: „A közösségért tenni nagyon jó érzés. És amikor a közösség ezt értékeli… hát, az is csodálatos.”

3. A valódi önzetlenség csöndben születik… és kitart, amíg világ a világ

Akitől megtanultam: Egerszegi Sándorné Ica néni, pedagógus

A történet:

Ica néni… aki mindannyiunkat megríkatott tavaly a díjátadón. Állt ez a pici, rövid hajú asszony a színpadon, és fülig érő szájjal, mélyen meghajolva átvette a díjat. A következő pillanatban elhalványultak a fények, elindult a zene, majd bejött a siket és nagyothalló fiatalokból álló Gaudete kórus, akik jelnyelven előadták a kedvenc dalait. De addigra már az egész terem szemérmetlenül zokogott. Ica néni is, aki a könnyein keresztül a kórus élére pattant, és elkezdte vezényelni a „gyerekeit.” Egerszegi Sándorné, mindenki Ica nénije páratlan ember. Fejlesztőpedagógusként a diósjenői rehabilitációs intézet és ápoló otthon fogyatékkal élő lakóira tette föl az életét. Szavak nélkül érti minden rezdüléseiket, türelme pedig kifogyhatatlan. „Nem irányítani kell őket, hanem kézen fogva együtt menni velük az úton” – vallja. A támogatás kevés, a körülmények messze nem ideálisak… de Ica néni nem panaszkodik, teszi a dolgát. Akkor is, amikor már nyugodtan pihenhetne. Szabadidejében felkészíti az értelmi vagy halmozottan sérült gyerekeket a Speciális Olimpia sportversenyeire, és ő hozta létre Magyarország első jelnyelvi kórusát, a Gaudete-t is. A főnöke jelölte őt a díjra, szerinte Ica néni egy jelenség, aki beragyogja kollégái és a gondozottak mindennapjait. Tavaly novemberben, a  díjátadó gálán a mi esténket is beragyogta… Én azt hiszem, hogy az ő ragyogása sosem múlik el. Amíg világ a világ.

D. Tóth Kriszta

Mindannyiunk környezetében vannak önzetlen segítők. Pedagógusok, orvosok, egészségügyi dolgozók, a szociális ellátásban résztvevő szakemberek. Keresd meg azt, akinek te a legtöbbet köszönheted, és jelöld Richter Aranyanyu Díjra! Mar javában zajlik a jelölés, a részleteket és a jelölőlapot megtalálod ITT.

D. Tóth Kriszta korábbi írását a témában pedig ITT találod.