A gyerekkori, puffon ugrálós élményeim, amikor apa berakta a rockopera bakelitet. Még négyéves se voltam, de már bőszen kornyikáltam a szövegét.

Meg Veron barátnőmnél a nem éppen józan Istvánakirályozások, a húgával, Gabikával. A rengeteg performansz, amit kitaláltunk közben. Persze, mi vagyunk mindig a pogányok, meg Koppány női is.

És Novákéknál, Orosziban a komplett előadás színpadra vitele Novák lányával, meg Gergő lányával, Julcsival és Emmával. Persze mindről készült videófelvétel és hanganyag. Majd ha egyszer jókedvemben leszek, talán meg is mutatom.

Az István, a király összeköt bennünket. Kicsit, nagyot, öreget, fiatal, jobbost, balost, liberálist. Mindenki úgy értelmezi az éppen aktuális rendszerhez viszonyítva, vagy azt nemes egyszerűséggel ignorálva, ahogy akarja. Ez a csodálatos benne, ez a darab ereje. Na, meg a dalok nagyszerűsége, tökéletessége, hogy konkrétan mindegyik sláger – egyik jobban, mint a másik, kinek-kinek kedve szerint.

Alapból azt gondolnám, hogy a kedvenc rockoperámról nekem már nem lehet újat mutatni. A kedvenc szereposztásomat sem tudja senki kiütni a nyeregből, mert Koppány nem lehet más, csakis Vikidál, István csakis Varga Miklós, Réka pedig kizárólag Sebestyén Márta, tehát magas a léc, és készült már ebből a darabból számtalan méltatlan feldolgozás is. Pedig azt hinné az ember, hogy ezt a remekművet nem lehet elrontani, hiszen minden adott hozzá. Aztán mégis.

Pont a könnyűsége adja a feldolgozás nehézségét – amiért képes volt az emberek szívébe beférkőzni. Magasat kell ugrania annak, aki hozzányúl.

Ezúttal sikerült átugrani a lécet. Ráadásul egy fiatal rendezőnek. Ráadásul egy nőnek. 

Székely Kriszta három éve diplomázott a Színművészeti Egyetemen, azóta a Katona kiemelt rendezője. Olyan darabok fűződnek a nevéhez, mint A kaukázusi krétakör vagy a Nóra: Karácsony Helmeréknél – ez utóbbiért tavaly elnyerte a POSZT legjobb rendezőnek járó díját is.

„Azt gondolom, hogy nagyon gyorsan változik körülöttünk a világ, így az aktuálpolitika elmegy mellettünk. A téma, amit a szerzők kiválasztottak, nagyon fontos állomása a magyar történelemnek, vagyis az, hogy milyen döntések és események mentén állt össze végül is ez a nemzet. Ennek az országnak a történelem során megélt nehézségei nagyon jól megmutathatóak ezzel az egy történettel.”

– nyilatkozta Székely EBBEN az interjúban. 

Nem megy tehát bele nyílt aktuálpolitizálásba, nincsenek egyértelmű kiszólások a jelenlegi helyzetre, nincs a kormánnyal való poénkodás, és ezt nagyon jól teszi. 

Helyette bemutat egy fiút, akinek nagyon gyorsan felnőtté kell válnia, miután elveszíti az apját, meg kell küzdenie a hatalomért, és láthatjuk azt is, hogy aztán mit tesz a hatalom ezzel az emberrel. Ebbe persze nagyon sok dolgot bele lehet látni a mai állapotok tükrében. De éppen ez a finomság teszi zseniálissá az új köntösbe bújtatott előadást.

István szerepében: Kocsis Dénes
István szerepében: Kocsis Dénes

A látványvilág is megér egy misét: a díszletet Cseh Renátó, a jelmezeket pedig Pattantyús Dóra tervezte. A színpadkép nem áll meg a deszkáknál, hanem kinyúlik a nézőtér felé. A színészek, táncosok nem várt pillanatokban a közönség felől özönlenek a színpadra, az előrehozott kiugrón pedig erőteljes performanszokat látunk. A színpadkép tehát friss, mai, divatos, ezáltal kielégíti a fiatalabb generáció ízlését is.

A látványvilág magáért beszél

A színészek pedig… Először is, én elfogult vagyok, mert imádom az operettet mint műfajt. Képes vagyok rogyásig hallgatni a Csárdáskirálynőt vagy a Mágnás Miskát, és – tudom, hogy sokan megvetnek ezért, de – szeretem a musicaleket is. Bizonyos körök persze úgy gondolják, hogy az operett és a musical műfaj nem eléggé magasröptű, így az ezeket művelő színészek sem azok. Nekem erről más a véleményem. Én rajongok értük. 

A Saroltot alakító Polyák Lilla, Vecellin szerepében: Gömöri András Máté
A Saroltot alakító Polyák Lilla, Vecellin szerepében: Gömöri András Máté

Ahogy említettem, a kedvenc szereposztásomat nehéz überelni, de úgy érzem, nem is kell. Simán elfér két garnitúra is az István, a királyból a szívemben. Az Istvánt alakító Kocsis Dénes remek, a Saroltot játszó Polyák Lilla szintúgy, de az összes többi színész is megállja a helyét mind alakításban, mind énektudásban. Koppányt aznap, amikor én néztem Feke Pál alakította (ami azért érdekes, mert ő éppen István szerepével robbant be a köztudatba), de nagyon szívesen megnéztem volna Dolhai Attilával is, mert rá talán jobban illik a karakter, ezt egy kicsit sajnáltam is. Viszont Fekétől dicséretes, hogy az Alföldi-rendezés után ebben a feldolgozásban Koppány karakterét is ki merte próbálni.

Koppány szerepében: Dolhai Attila
Koppány szerepében: Dolhai Attila

Talán mondanom sem kell, hogy én mindig az elnyomó papok ellen harcoló pogányokkal érzek együtt. Végig Koppánynak szurkolok, hátha legyűri az én olvasatomban vele szemben álló elnyomókat. Ebben a rendezésben sem álltam át a másik oldalra, a hitemhez hű maradtam. 

Mert nekem sem kell olyan Isten, kinek bűnös, aki él, nem kell olyan Isten, ki csak szenvedést ígér. De ez már az én szubjektív álláspontom, ezzel egyáltalán nem kell egyetérteni.

A darab végén felcsendülő Himnusz közben nem tudtam másra gondolni, csak az április 8-án, a Bálnában lezajlott jelenetre. De a vízióimat megtartom magamnak – ezt a gondolatot csak zárójelben képzeljétek el.

Szentesi Éva