Surányi Judit szociológus, korábban a tűcsere-programban dolgozott, készített egy dokumentumfilmet is egy fiatal drogos párról, Tiszta románc címmel, amivel megnyerte a 2003-as magyar Filmszemle dokumentumfilm kategória rendezői díját. A módosult tudatállapot kérdését a mai napig fontosnak tartja: a Nézőművészeti Kft. Gyáva című osztályszínház előadása után ő vezeti a beszélgetést diákok és az alkotók között, ami szintén a tabumentes kommunikációról szól.

Surányi Judit
Surányi Judit

Négy évvel ezelőtt indult a Rehab Critical Mass mozgalom, melynek legfontosabb küldetése, ráirányítani a figyelmet a fogyatékosok életminőségére, illetve arra a megrendítő és mélyen elgondolkodtató tényre, hogyha a mentális problémákat és a függőségeket is fogyatékosságnak tekintjük, mint ahogy Európában mindenütt ezt teszik, akkor nincs olyan ember ma Magyarországon, aki ne lenne érintett. 

Nézzétek meg ezt a kétperces filmet, ebben láthatjátok, milyen gondokat okoz egy mozgássérült számára egy egyszerű lépcső is.

Judit elsődleges célkitűzése: a különböző csoportok közötti együttműködés kialakítása a szolidaritás zászlaja alatt. Célja, hogy az az RCM az érintettek bevonásával valóban civil alapon működő, aktív szervezet legyen.

Munkáiban a közös nevező mindig egy élhető Budapest víziója, ahol a lakosok egymásra figyelve, egymással kommunikálva tehetik lokális életüket egészebbé és boldogabbá.

Kooperációjuk természetesen visszahat környezetükre, így gazdaságilag is aktívabbá és prosperálóbbá  tehetik a várost, melyben élnek. Ez a szemlélet Judit külföldi tanulmányútjai során vált meggyőződésévé.

Kerekesszékesek a felvonuláson. Szilágy Lenke fotója
Kerekesszékesek a felvonuláson. Szilágy Lenke fotója

Nem véletlen, hogy a Rehab Critical Mass fő szlogenje is ez lett: „Mindenki képes, csak másként!”.

A Rehab Ciritical Mass felvonulás a világon elsőként Budapesten azt tűzte ki célul, hogy felhívja a figyelmet arra, mennyien élnek fogyatékkal, és milyen hátrányokkal kell megküzdeniük nap mint nap. Reményeik szerint a kezdeményezés előbb-utóbb elterjedhet a világon: ennek eléréséhez bíznak a társadalom közvetítő szerepében.

Egy rövid videó a felvonulásról.

Az összefogás fő gondolata, hogy hidat építsen különböző társadalmi csoportok között.

És természetesen a döntéshozók felé: ahogy a mozgalom hívei fogalmaznak: „a pilléreket már közösen elhelyeztük, jó lenne átadni a hidat, és együttes akarattal átmenni rajta”.

A Rehab Critical Mass immár negyedszer rendezett a főváros szívében vidám megmozdulást, amin olyan emberek is részt vettek, akik a társadalom számára egyébként nem láthatók. Ezzel felhívhatják a figyelmet arra, hogy a társadalomban körülbelül 1,8 millió embert érint a fogyatékosság, mint élethelyzet.

A felvonulás, Szilágyi Lenke fotója
A felvonulás, Szilágyi Lenke fotója

Hogy milyen akadályokkal találkozott Judit a munkája közben, vagy akadt-e olyan pillanat, amikor elbizonytalanodott, netán feladta volna a küzdelmet, arra ez a válasza:

„Bár egyéni beszélgetések során, akár szervezőként, trénerként, mediátorként kerülök valakivel kapcsolatba: mindenki érti  és osztja a felvázolt »közjó« és szolidaritás értékeit, mégis, ha a tettekre kerül a sor, gyakran az önös érdekek kerülnek előtérbe. Így mindig az az érzésem, hogy csak egy hajszál választ el a szolidaritáson és egymásra figyelésen alapuló társadalmi elképzelésemtől, de az a hajszál jó erős, és sajnos mindig felbukkan. De talán pont ez a hajtóerőm is: a kihívás minden új projektben.”

A legfontosabb dolog, amin változtatna, az őszinte tabumentes kommunikáció kultúrája. Ennek hiánya gyakran megnehezíti, hogy közösen gondolkodjunk egy-egy témáról.

Legyen ez a drog, a fogyatékosság, a gender studies, a történelem vagy számtalan más téma. E hiányosságok ellen Judit folyamatosan harcol, nagyon fontosnak tartja ezt a missziót. Ezért is szereti a munkáját, mert 1997 óta több tízezer diákkal, szülővel, pedagógussal volt lehetősége beszélgetni országszerte családról, tudatállapotokról, szeretetről, vágyakról, mértékletességről, és mindig felismerésektől csillogó szempárokat lát a találkozások során. Emberekkel, akik végre kimondhattak, megoszthattak egymással fontos dolgokat.

Judit és a gyerekei egy régebbi fotón
Judit és a gyerekei egy régebbi fotón

Judit ennek szellemében neveli két tinédzser gyermekét is. Rengeteget tanulva tőlük, velük és rajtuk keresztül.

Finy Petra

A SzuperWMN-díj civil kategóriájának első jelöltjéről, a takarítóból lett diplomás tanító Kállai Szilviáról ITT olvashatsz.

A SzuperWMN-díj kiírását, amely alapján az olvasók Juditot jelölték, ITT tudod elolvasni. A civil kategória harmadik és negyedik jelöltjét a jövő hétvégén mutatjuk be. Közülük a szerkesztőségi zsűri választja majd ki a győztest. A közéleti kategóriában pedig mi jelöltünk, és a ti szavazataitok döntenek, ha még nem tettétek meg, akkor szavazzatok ITT

A SzuperWMN-díjat a Volkswagen támogatja, amit ezúton is nagyon köszönünk! Díjátadó november 21-én a Művészetek Palotájában, még lehet jelentkezni, részletek ITT.

 

 Képek forrása: Surányi Judit