„Ha e-mailben kérek valamit, az nekik olyan, mintha azt mondanám, agyagtáblára égessétek, és küldjétek el futárral” – Nyáry Luca és Nyáry Krisztián a Popfilterben
Hogyan kommunikál egymással a Nyáry család online? Spoiler: rendkívül szórakoztatóan!
Mi köze a mangó chutney-nak a csetcsoportokhoz? Honnan tudható, ki öltöztette Nyáry Krisztiánt? És az, hogy hol jár Nyáry Luca? Ja, ez utóbbi sokszor sehonnan. Szerzőtársunk ugyanis rapszodikus viszonyt ápol az információáramlással – igaz, arról generációnként megoszlanak a vélemények, mit is kell közölni a Messengeren – és pontosan melyik csoportban. Arról, hogy milyen emojikkal, már nem is beszélve… Ebben a rendkívül szórakoztató, helyenként iszonyú vicces, máshol pedig mélyen elgondolkodtató beszélgetésben picit elképzelhetjük, milyen lehet benne lenni Nyáryék valamelyik csoportjában, és közben választ kapunk arra is, ki mit oszthat meg a másikról egy családban, milyen összefüggésben áll a mentális egészség az online térrel, ki mire és hogyan használja a közösségi médiát, és mennyit adhat egy família mindennapjaihoz az, ha egy abszurd jelenetet le lehet fotózni az utcán, majd rögtön „bedobni a közösbe”. A tavaszi évadunk (melynek partnere a Yettel) negyedik részének vendége a vibrálóan sokszínű Nyáry Luca és a biztos pontként „működő” Nyáry Krisztián. Popfilter – Szűrjük a zajt!
–
Ezúttal nem csak hallgathatod, hanem nézheted is a Popfilter epizódjait:
Hülye kérdésre hülye válasz, avagy kérdések, amelyekre igazából képtelenség komolyan reagálni. És amelyek egy idő után idegesítők. Vagy mégsem? Lehet, hogy csak kapcsolódni akar a kérdező, de sután csinálja?
Az eredetileg emberi beszédre tervezett MI-modellek kiképezhetők az állati kommunikáció dekódolására, ami új utakat nyithat meg szőrös barátaink megértésében. Ez pedig nemcsak az ember–kutya kapcsolat minőségét javíthatja, hanem a négylábúak jóllétét is, hiszen így még kielégítőbben gondoskodhatunk a szükségleteikről.
Vajon miért van az, hogy a taxiban, a fodrász székében, a masszőrnél, a körmösnél, a kozmetikusnál általában nem mernek szólni az emberek, hogy most inkább csöndben szeretnének lenni? Miközben a szolgáltatást végző emberek meg talán pont azért beszéltetik a vendéget, mert úgy gondolják, ez tőlük elvárt. Hogyan lehet feloldani ezt a kínos helyzetet?
Mi volt az iskolában? Semmi. – Ötletek az örök érvényű párbeszéd helyett, amikkel sikerülhet akár egy összetett mondatos választ „kiénekelni” a gyerekekből.
Pergő orsó, sistergő pamutszálak, meredező guzsaly, egy-egy félszeg mosoly, összekacsintás, lopott csók. Túlerotizált, provokatív modern világunkban már nehezen hangolódunk rá azokra a finom (persze ettől még pajzán, sőt esetenként egészen obszcén) szexuális üzenetekre, melyek átszőtték egy eltűnt világ szinte minden életterületét, még a munkát is. A fonókban tulajdonképpen minden erről szólt, a fonás mondhatni, csak díszletként szolgált.
Te mit gyászolsz? – teszi fel a kérdést Eleanor Haley és Litsa Williams könyve, és még mielőtt ellapoznál, mondván, hogy hál’ istennek nem történt haláleset a környezetedben, jobb, ha mélyebben átgondolod a kérdést. A veszteség ugyanis legtöbbünk életében vissza-visszatérő szereplő, még ha a tárgya változik is: ugyanúgy elindíthatja a gyászfolyamatot a munkahelyváltás, mint egy szakítás, a meddőség vagy akár a költözés.
A több mint százéves, fekete-fehér némafilm, a Nosferatu mai színes-hangos remake-jét elnézve, Drakula biztosan forog a sírjában. Bill Skarsgård kaméleonszemű bohóc helyett Vlad Tepesként gázol át Németalföldön, emberen és szerzői jogon, hogy végre „karóba húzhassa” mátkáját. A mátka meg csőbe a kiszipolyozóját. Rossz az, aki rosszra gondol. Hidd el, ez messze nem egy „win-win” helyzet!
