Szerintem az utóbbi tíz-tizenöt év egyik legizgalmasabb kérdése a médiában, hogy ki és miért tesz szert hirtelen nagy népszerűségre. Ez persze korábban is kiemelten fontos volt, tévétársaságok, márkák, lapok jövőjét befolyásoló. Ugyanakkor a YouTube térhódítása óta már nincs szükség iparági mintákra, fejesek döntéseire ahhoz, hogy valakiből sztár válhasson.

A Popfilter számos beszélgetése vitt közelebb már annak a megfejtéséhez, kit miért követnek több tíz- vagy akár százezren, de ez talán minden eddiginél élesebb kontúrokat rajzolt. Ha egy mondatban össze kellene foglalnom, valami olyasmi lenne az a mondat: a titok talán (a nyilvánvaló tehetség mellett) az, hogy sohasem tudod, az illetőnek mi lesz a következő lépése – interjú esetében pedig válasza.

Erre az eddigi legjobb példák egyike Azahriah, aki húszéves  létére néha úgy beszél, mint egy bölcs öregúr, máskor pedig szétszórt kisfiú benyomását kelti, aki egyébként hol meglepően szélesre tárja a szívét a beszélgetés során, hol pedig zavarba jön, amikor az eredményeiről teszek említést. Elképesztően sokszínű, izgalmas beszélgetőpartner.

Egyszerre hihetetlenül megfontolt és tudatos előadó, és (ahogyan azt Schoblocher Barbaránál is megállapítottam) elképesztően ösztönös. Egyszerre alkalmazza okosan a zenei trendeket, például a trapet, és kap elő valami teljességgel stílusidegen, mégis jól működő motívumot, mint, mondjuk, egy Santanát idéző gitárszóló. Nem köti magát gúzsba se előadóként, se zenehallgatóként: a Pink Floydot ugyanúgy imádja, mint a hiphopot, ír dalt angolul és magyarul is. Közösen zenélni azzal tud, akivel megvan a kémia (nem úgy persze…), néha pedig úgy felidegesíti egy-egy cikk, hogy képes kommentelni alá.

Tizenhárom évesen még A Pál utcai fiúkról nevezte el azt a YouTube-csatornát, amelyen ma mintegy félmillió emberhez ér el, hol paranormális tevékenységekről, hol pedig arról beszél, hogyan kellett elmennie az iskolából egy tanár és közte kialakult konfliktus miatt. Mesél arról, milyen volt úgy felnőnie, hogy édesanyja katonaként kétszer is szolgált Koszovóban, milyen családi mintákat hozott magával és mi az, ami miatt olyan jól tud együtt dolgozni Deshsel, aki nemrég még a szó szoros értelmében egy kukásautó hátulján indította a napot. 

Azahriah (vagy Baukó Attila mint youtuber) az utóbbi évtized egyik legnagyobb sikersztorija, és van egy olyan érzésem, hogy zenei téren még csak az első képkockáit láthattuk egy nagyszabású filmnek. 

És tudjátok, mit? 

Beszélgettem vele másfél órát, és megértettem, miért.

Szerintem, ha meghallgatjátok ezt az adást, ti is így lesztek ezzel. 

A Popfilter további epizódjait itt találod: