1-es típus, 2-es típus, inzulinrezisztencia

Először is fontos tisztázni, hogy az 1-es típusú cukorbetegség egy autoimmun eredetű probléma – az immunrendszer a hasnyálmirigy inzulin nevű hormont termelő sejtjei ellen fordul, zavar keletkezik a cukrot feldolgozó inzulin termelésében, ezért a szervezet nagyon keveset vagy egyáltalán nem termel belőle, így pótolni kell az inzulint. Sokan azt gondolják, hogy ez csak gyerekkorban alakulhat ki, de ez nem igaz. A 2-es típusú cukorbetegség ezzel szemben az inzulin cukorfeldolgozásában keletkező zavar, ilyenkor van a szervezetben inzulin, de nem tudja feldolgozni a szervezetbe jutó glükózt. Ennek az első fázisa, előszobája az inzulinrezisztencia, ami ugyanennek a zavarnak egy enyhébb verziója. Először életmódváltással, majd gyógyszeres kezeléssel lehet szinten tartani.

Mindkét cukorbetegségnek az a következménye, hogy a sejtek éheznek, miközben a cukor a vérben kering feldolgozatlanul. 

A diagnózis feldolgozásának szakaszai

Amikor az ember megkap egy ilyen diagnózist, nagyjából a gyász feldolgozásának fázisai mennek végbe benne nála, vagyis: tagadás, düh, alkudozás, depresszió és elfogadás. Csakhogy, ahogy dr. Lukács Liza klinikai szakpszichológus elmondta, ezek nem néhány hetes időszakok, hanem van, aki akár évekre a düh állapotában ragad, és később sem a cukorbetegség miatt keresi fel, mondjuk, őt, hanem azért, mert fogyni szeretne. Ráadásul sokan úgy kapják meg a diagnózist, hogy a szakember igyekszik ráijeszteni a páciensre, ami általában nem túl hatékony. 

Mi tehetünk hozzátartozóként?

Viszont valahogy érdemes motiválni az érintett hozzátartozókat arra, hogy betartsák a szükséges életmódbeli változtatásokat. Lukács Liza azt mondja, hogy a megfelelő szénhidrát-bevitellel járó étkezés a legegészségesebb életmód, amit bármelyik családtag betarthat, az is, akinek nincs semmiféle cukorfeldolgozási problémája. De

akár egyedül, akár családilag vált valaki életmódot, a fokozatosság a legjobb módszer, mert a hirtelen váltásoknál az ember hajlamos gyorsan visszacsúszni.

És bár a diagnózis miatt szorít az idő is, a szakember szerint mégis ki kell várni a feldolgozási fázisokat, és hagyni kell elég időt a változások beépülésére. Nagy segítség, ha a család is csatlakozik az életmódváltáshoz, de enélkül is támogathatjuk az érintettet. 

Miért nehéz változtatni?

Kurucz Adri mesélte, hogy egy időben kiírta a hűtőre: „ki éhes?”, hogy amikor kinyitná a hűtőt, először gondolja át, miért nyúlna ételhez. Sokszor nem azért eszünk, mert éhesek vagyunk, hanem valamilyen érzelmi indíttatásból. Vagy éppen azért, mert a gyerekek meghagytak valamit – ahogy azt D. Tóth András is elismeri. A legtöbben sokféle mintát hozunk magunkkal, ami meghatározza az étkezéshez való viszonyunkat (mindenkinek vannak történetei a családi ebédekről, a hokedlin falatozgató nagymamáról), és ezekkel mind kezdeni kell valamit, amikor életmódváltásba kezdünk. Szóval nem véletlenül megy nehézkesen…

Tóth Flóra