Látlelet: Gyerekvédelem 2010–2026 – Itt kell élned, hogy elhidd

–

Feszültség és álszentség

„16 év alatt óriási feszültség képződött a társadalomban a gyerekek és a gyerekvédelem ügyében” – mondja dr. Gyurkó Szilvi gyerekjogi szakember, a Hintalovon Alapítvány alapítója, a WMN rendszeres szakszerzője.

„A rendszer kimondottan a gyereket jelölte meg, mint a legnagyobb érték, az ő védelmét tűzte ki, mint legfőbb erkölcsi célt. De közben a legkomolyabb visszaélések, a legkomolyabb félrenézések, a legkomolyabb bántások, bántalmazások, a magyar társadalom alapértékeivel szembemenő rossz bánásmód pont ezen a területen van.

Ezt hívhatjuk álszentségnek. A kommunikáció és a valós tevékenységek közötti konfliktusnak.”

De a rendszerben eredendően is van egy óriás feszültség, ami az állami centralizációja, azaz a kontroll kézben tartására való törekvés és a feladatok (egyházaknak, egyes civileknek történő) kiszervezése között feszül. Ez a működésmód az egyik legmeghatározóbb tendenciája a Fidesz-érának, vélik szakemberek. A gyermekvédelmi az utolsó olyan nagy, sarkalatos törvény, amelynek keletkezési dátuma 19-cel kezdődik. Ahelyett, hogy modernizálták volna, agyon toldozták-foldozták, olyan is.

Pedig 1997-ben, amikor elfogadták, a magyar gyermekvédelmi törvény egy kifejezetten progresszív jogszabály volt, ami brit mintára született, és a civil szervezetek, az önkormányzatok és az állam feladatainak összehangolásával egy demokratikus és sokszínű rendszert hozott létre. Érvényesült benne az a máig nagyon fontos alapelv, hogy a gyerek lakóhelyéhez, életéhez a legközelebbi szakemberek hozzák meg a vele kapcsolatos döntéseket, hiszen ők ismerik a legjobban. Gyurkó rámutat, hogy a rendszer folyamatos, stratégia nélküli, sokszor tűzoltás-jellegű átalakítása mára olyan feszült működést alakított ki, ami senkinek sem jó. Főleg a gyerekeknek nem.

Egyrészt

a központi hatalmak magukhoz húzták azokat a döntéseket, amelyek a gyerekekről szólnak – tehát egyre távolabb és egyre inkább olyanok hozhattak a gyerekek életét, sorsát befolyásoló döntéseket, akiknek új volt ez a terület (nem feltétlenül értettek hozzá), nem látnak rá valójában a gyerekekre.  

Másrészt pedig az állam azoktól a feladatoktól (például a szakellátástól, a nevelőszülői hálózatoktól), ahol a legtöbb személyes gondoskodásra lenne szükség, „egyszerűen próbál megszabadulni” és kiszervezi – leginkább az egyházak felé.

Ezt láttuk legutóbb a Szőlő utca ügyében is: nem tudunk mit kezdeni vele, miközben az óriásira dagadt botrány viszi a szavazatokat? Szervezzük ki a büntetés végrehajtásnak! 

Így lett az elmúlt 16 év legforróbb krumplija a gyerekvédelem.

A gyerek a legnagyobb érték: megvédjük!

Miközben ezt a krumplit egyszerre centralizálták és kiszervezték, tologatták és zászlóra hímezték, használták és kihasználták, az intézményrendszer valódi, mély problémáinak megoldására nem jutott sem állami figyelem, sem akarat, sem pénz. 

Pedig látszólag hangosan és nagyon megvédték a gyerekeket; már az Alaptörvény első verziójában megjelent, hogy a „gyermek joga” kiemelt alapjog, ami (az élethez való jog kivételével) minden más alapjogot megelőz. A gránitszilárdságú dokumentum több, mint egy tucatnyi módosításából négy foglalkozik érdemben a gyerekek sorsával.

2013. márciusában a negyedik módosítás a család fogalmát szűkítette, amikor kimondta, hogy csak a házastársak és a szülő-gyermek viszonyban élők minősülnek családnak. Ezzel gyakorlatilag kiszorították az élettársakat a fogalomból – legyenek a szülők akár külön-, akár azonos neműek.

2020. decemberében, amíg javában el voltunk foglalva a koronavírussal és a végeláthatatlannak tűnő bezártsággal, az akkori igazságügyi miniszter, Varga Judit javaslatára bekerült az Alaptörvénybe, hogy „az anya nő, az apa férfi”. Egyúttal rögzítették, hogy „Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, és biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést”. 

2024. nyarán, Bicske és a kegyelmi botrány után az Alaptörvénybe foglalták, hogy azok, akik gyerekek ellen követnek el súlyos bűncselekményt, többé nem részesülhetnek elnöki kegyelemben. 

A politikai akarathullám kitartott 2025. áprilisáig, amikor a legutóbbi, 15. módosítás részeként megerősítették a gyerekek védelmének mindenekfelettiségét, a születéskori nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, valamint azt, hogy a szülőknek a keresztény kultúrán alapuló értékrend szerinti kell nevelniük a gyerekeiket. 

Szakértők szerint

a gyerekek védelmének alaptörvénybe foglalása ágyazott meg annak a jogszabálynak, amely aztán arra hivatkozva, hogy „veszélyezteti a gyerekeket”, lehetővé tette a gyülekezési jog korlátozását és a Pride-felvonulás betiltását. És a Fidesz-kormány egyik leglátványosabb politikai kudarcát.

A folyamatos alaptörvénykezés közben 2021-ben megszületett a törvénycsomag, amelyre a kormányoldal azóta is büszkén hivatkozik „Európa legszigorúbb gyermekvédelmi törvényeként”. A meleg- és transzellenes jogszabály összemosta az LMBTQ-közösség tagjait a pedofíliával, amivel a magyar társadalomban rég nem látott megbélyegzésnek, kirekesztésnek, homo- és transzfóbiának tette ki az érintetteket. Az LMBTQ-tartalmaknak már a megjelenítése is törvényellenessé vált, így elkezdődött a fóliázás, valamint a törvény nyomán a szexuális edukációval addig az állami oktatási rendszerben jelenlévő civil szervezeteket kizárták az iskolákból. A törvénycsomag ellen hiába tüntettek több tízezren és bírálták idehaza és Európában is, a kormány beleállt a témába, és a 2022-es parlamenti választással egyidőben „gyermekvédelmi” népszavazást tartott, amely ugyan mind a négy kérdésben érvénytelen lett, de a nem szavazatok nagy aránya miatt a politikai felhatalmazásként értékelte az eredményt.

A gyerekvédelem fókuszú politikai kommunikáció, egészen 2025-ig folytatódott, amikor a krumpli a Szőlő utcai botránnyal újra annyira felforrósodott, hogy más központi téma után kellett nézni.

A két nagy szimbólum: Bicske és Szőlő utca

Ha egy ügyet kellene kiemelni, ami a rendszer legfőbb szimbólumává vált, akkor egyértelműen a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthonban történt súlyos bántalmazássorozat lenne az. Szűkebb, elsősorban szakmai körökben már korábban is lehetett hallani, hogy Vásárhelyi János igazgató visszaél a pozíciójával és az intézményben nevelkedő állami gondozott gyerekek kiszolgáltatottságával, és szexuálisan bántalmazza őket, az ügyeket pedig helyettese, Kónya Endre segít eltussolni. Az országos botrány 2016-ban pattant ki, amikor Vásárhelyi néhány áldozata a nyilvánosság elé állt. Az ő vallomásaik vallomásaik nyomán indult eljárások végén Vásárhelyit 2019. szeptemberében nyolc év fegyházra ítélték legalább tíz kiskorú fiú zaklatásáért, Kónya Endre pedig három év négy hónap börtönt kapott. 

Vásárhelyi hamarosan, épp idén áprilisban, már a parlamenti választás után szabadul. Kónya viszont 2023. ősze óta szabadlábon van, amikor Novák Katalin akkori köztársasági elnök Ferenc pápa látogatására hivatkozva elnöki kegyelemben részesítette, sajtóhírek szerint Balog Zoltán református püspök, elnöki tanácsadó javaslatára.

A kegyelmi döntés tulajdonképpen egy véletlennek köszönhetően derült ki,

egy a Közlönyben megjelent Kúria-határozat szövegéből – és a Fidesz-KDNP kormány elmúlt 16 évének legnagyobb társadalmi elégedetlenségi mozgalmávát vonta maga után. Novák Katalin és Varga Judit igazságügyi miniszter benyújtotta lemondását, néhány nappal később, 2024. február 16-án pedig cirka 150 ezer ember ment utcára egy működő gyermekvédelemért az influenszer tüntetésen. 

Noha nem tartozik bicseki témához, de itt érdemes feleleveníteni, hogy egy kvázi véletlennek köszönhetően, újságírói oknyomozás után került nyilvánosságra a volt perui nagyjövet, Kaleta Gábor ügye is, aki 19 ezer kiskorúról szóló pornográf felvétellel bukott le, és az országos botrány nyomán indult büntetőeljárásban 2020-ban felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték gyermekpornográfia birtoklása miatt. Kaletáról először Dezső András írt, még a régi Indexen. Az ügy egyik folyományaként szigorították a szexuális bűnelkövetők nyilvántartását (a köznyelv ezt hívja pedofil nyilvántartásnak vagy regiszternek).

A botrányokra reagáló törvénykezés a kegyelmi botrány kapcsán sem maradt el, a már említett 2024-es alaptörvény-módosítás mellett

a kormányzat szigorította a Büntető Törvénykönyvet és kimondta, hogy a gyerekekkel szemben elkövetett szexuális bűncselekményeknél megszűnik az elévülés – dr. Gyurkó Szilvi szerint a kevés pozitív fejlemény egyike az elmúlt 16 évben.

(A másik pozitívum, amit kiemelt: az óvodai nevelés korhatárának leszállítása kötelezően három évre, aminek esélyegyenlőségi szempontból van jelentősége.)

A Kónya-ügy után vezették be a „kifogástalan életvitel vizsgálatot” is, azaz a gyermekvédelemben dolgozók életmód-ellenőrzését, amit a szakember már egyáltalán nem értékelt sikernek, sőt. Nagyszámú elvándorlást idézett elő a jó szakemberek körében, és tovább fokozta a szakemberhiányt az egyébként is erőforrás-problémával küzdő rendszerben. 

Társadalmi hatását tekintve Bicskéhez ugyan nem ér fel, de hasonlóan hangos, és a kormányzatnak rendkívül kellemetlen volt a Szőlő utcai javítóintézet igazgatójának ügye, amely 2025-ben tavaly több hullámban érte el a nyilvánosságot. Az állítólag komoly politikai kapcsolatokkal rendelkező ragadozó, Juhász Péter Pál története végleg rámutatott a gyermekvédelmi rendszer teljes erodálódására és arra, hogy az állam rettenetesen bánik a gondjaira bízott gyerekekkel. A Szőlő utca „megoldása” végül a már ismert metodika szerint zajlott: tavaly decemberben a büntetés-végrehajtás felügyelete alá helyezték, majd bezárták. És a Belügyminisztérium rendőröket vezényelt a gyermekvédelmi intézményekbe.  

De miért éppen Bicske és a Szőlő utca lett az a két ügy, amely az elmúlt másfél évtizedben a leginkább megrengette a társadalmat – és a kormányzatot is –, hiszen több helyen is fény derült bántalmazásokra? Amikor ezt a kérdést szegezem Gyurkó Szilvi gyerekjogi szakembernek, így válaszol: 

„2024 óta gondolkodom azon, hogy miért pont Bicske ütött nagyot – úgy is, hogy szakemberként ráláttam arra, hogy Bicske mennyire kiemelt pozícióban volt, tehát ha jött egy külföldi delegáció, oda vitték el megmutatni, milyen jól működik, mert hogy ott csacsik vannak a kertben meg nyári kirándulásra viszik a gyerekeket. De szembesültünk azzal, hogy ez egy Patyomkin-falu. A látszat olyan, mintha valóságos lenne, de ha ráfújsz, akkor eldől, és ami mögötte van, az üres vagy szörnyűségekkel teli. Magyarországon valamiért helységnevekhez kapcsolódnak a durva bántalmazási esetek – tehát Szőlő utca, Bicske, az agárdi fényevő gyerek, Kalocsa… hosszan lehetne sorolni –, helyekhez kötjük az ügyeket, valószínűleg, mert szimbolikusan így tudjuk jól elképzelni őket.

De nagyon fontos hangsúlyozni, hogy ezek nem hibák egy rendszerben, hanem egy hibás rendszer megmutatkozásai. Bárhová bökhetnék a térképre, bármilyen helységnevet mondhatnék, ott a gyerekvédelmi rendszerben találhatnék problémákat.” 

És vajon, hogy fordulhatott elő mindez? 

„Úgy, hogy azok a döntéshozók, akik az ágazati irányításban ültek, egész egyszerűen azt hitték, hogy ezt megúszhatják" – mondja Gyurkó. „Megúszhatják, hogy a gyerekek védelmével nem foglalkoznak, nem költenek rá pénzt, nem hoznak meg stratégiai döntéseket, figyelmen kívül hagynak alapvető problémákat, majd ezt kommunikációval kimagyarázzák.

Szerintem ezért üthetett nagyot Bicske meg a többi ügy, mert megmutatkozott, hogy itt nem elég a duma. Kék-zöld foltokat, abúzust, szexuális visszaélést nem tudsz kidumálni.”

Az állam köszöni, nem kéri a szakvéleményeket

A kormányzat tud a rendszerszintű problémákról. Ha máshonnan nem, akkor onnan, hogy magyar és nemzetközi civil szervezetek folyamatosan nyomják a vészcsengőt.

Az UNICEF Magyarország kezdeményezésére 2015-ben létrejött Gyermekjogi Civil Koalíciónak az aktuális adatok szerint 41 szervezet, 38 egyéni szakértő és 9 megfigyelő intézmény tagja van. A kettős cél egyike teljesült; a gyermekvédelmi civil szektor összefogott, szoros kapcsolat és szakmai párbeszéd alakult ki a korábban egymással párhuzamosan dolgozó szervezetek között, fontos ügyeket képesek így hatékonyabban nyilvánosság elé vinni. És mi a helyzet a másik céllal, sikerült e nyomást gyakorolni a kormányzatra a kétségkívül nagyon jó minőségű szakmai anyagokkal?  – kérdezem Szlankó Violától, az UNICEF Magyarország gyermekvédelmi igazgatójától. 

„Hogy a döntéshozókat mennyire sikerült befolyásolni, mennyire sikerült a jogszabályalkotásra hatni... e tekintetben korlátozottak az eredmények, mondjuk így” – válaszolja,

és hozzáteszi, hogy a társadalmi nyomásgyakorlás viszont több esetben is kifejezetten hasznos és eredményes volt, ami egyáltalán nem elhanyagolható. 

A Gyermekjogi Civil Koalíció például már 2023-ban figyelmeztette a kormányt a kórházban ragadt csecsemők számának drasztikus növekedésére (ez a szám akkoriban egy év alatt megduplázódott; ötvenről százra), és arra kérte, vizsgálja meg a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátórendszer hiányosságait, különösen a kisbabák elhelyezésére, az örökbefogadási szabályokra és a nevelőszülők helyzetére. Egészen 2024 őszéig és egy az országos médiát tematizáló ügyig kellett várni arra, hogy történjen valami – addigra már 300 csecsemő ragadt kórházban. A sajtófigyelmet követően bejelentették: új csecsemőotthonok nyílnak. Ennek kapcsán fontos hangsúlyozni, hogy ez nem megoldás: szembemegy a kormány saját, korábban megfogalmazott előírásával, hogy a 12 éven aluli gyerekek ne otthonokba, hanem nevelőszülőkhöz, családokhoz kerüljenek, másrészt szakmailag és gyermekjóléti szempontból sem támogatható. Pusztán annyi történt, hogy egy nagyon rossz helyről, egy kevésbé rossz helyre kerülnek át ezek a gyerekek. 

A gyerekek mentális egészsége megsínylette az elmúlt éveket

Egy másik terület, ahol a magyar állam rendszeres és komoly figyelmeztetéseket kap: a gyerekek romló mentális egészsége. Az UNICEF és más társadalmi szervezetek már 2018-tól küldték a vészjelzéseket a gyerekek lelki sérülékenységéről. 

Szlankó Viola szerint a koronavírus járvány aztán egyszerre irányította rá a figyelmet és erősítette fel a már létező problémákat. 

„A gyerekek elvesztették a biztonságérzetüket, napi rutinjukat, kortárs közösségi kapcsolataikat. A családok nagyon kevés támogatást kaptak, miközben fokozott stresszt, szorongást, gyászt, szociális bizonytalanságot éltek meg. A gyerekek is egyedül maradtak: az akkoriban készült magyar kutatásunk megmutatta, hogy mennyire felerősödtek a depressziós, szorongásos tünetek, a motiválatlanság, a figyelemzavar a kisebb és a kamasz gyerekek esetében is”.

A gyermekvédelmi igazgató hozzáteszi: a közösségi média térhódításának köszönhetően a gyerekeket a történelemben példátlan információtenger veszi körül. A világ faluvá zsugorodott, és gyakran hamis, félelemkeltő, szorongató információk mindenféle szűrő nélkül zúdulnak a gyerekekre.

„Mindez nagyon megemeli a stressz-szintjüket, felzaklatja őket, a szülők pedig – nem feltétlenül rossz szándékból, inkább valamiféle naivitásból – egyedül hagyják őket az online térben. Ezzel fokozott kockázatnak, sőt, veszélynek kitéve őket, ami digitális elhanyagolás” – mondja Szlankó.

Az UNICEF Magyarország és az ELTE Pszichológiai Intézetének 2025-ös, iskolapszichológusokkal végzett kutatásából kiderült, hogy az iskoláskorú gyerekek a korábbi évekhez képest sokkal gyakrabban fordulnak hozzájuk komoly problémákkal – például súlyos depresszióval, önsértéssel és öngyilkossági gondolatokkal. Mindeközben az ellátórendszerben kevés a szakember; szakértők szerint 200, a törvény betűje szerint 500 gyerekenként kellene egy félállású iskolapszichológus, de messze nincsenek ennyien, vannak települések, ahogy 2-3000 gyerek tartozik hozzájuk. 

A mentális egészségi stratégiára vonatkozóan az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága 2020-ban egy egész listányi átfogó ajánlást tett le a magyar kormány asztalára, amelyben részletesen felsorolták, hogy mit kellene tennie az államnak ahhoz, hogy a gyerekek mentális egészségét jobban óvja. 

„Azt mondhatjuk, hogy érdemben az állam nem tett azért, hogy javuljon a gyerekek mentális egészsége, ezek az ajánlások érdemben nem teljesültek” – mondja Szlankó Viola.

„Nem készült akcióterv azért, hogy a gyerekek mentális egészsége javuljon.” 

A gyermekvédelmi igazgató arról számolt be, hogy az elmúlt néhány évben azért érzékelhető némi elmozdulás a holtpontról. Az UNICEF hazai iskolákban zajló lelki egészségórái, iskolapszichológusoknak szóló képzései,valamint szakmai konferenciái és kutatásai kapcsán létrejött egy együttműködés a kormányzattal. És a Mentál Roadshow vagy a MentálPajzs elnevezésű állami programok is jelzik, hogy a téma napirendre került. 

Szlankó szerint ugyanakkor a gyerekek mentális egészségének érdemi javításához rendszerszintű lépésekre lenne szükség: például egy rendszeresen ismételt, átfogó kutatásra a gyerekek mentális állapotáról, országos destigmatizációs kampányokra – vagyis társadalmi szemléletformálásra annak érdekében, hogy a mentális nehézségekről nyíltabban lehessen beszélni és könnyebb legyen segítséget kérni. Meg kellene erősíteni gyermekpszichológiai ellátást és egy világos mentális egészségügyi stratégiára lenne szükség. Emellett fontos lenne, hogy a mentális egészség az oktatásban is hangsúlyosabban jelenjen meg – például lelki egészségórákkal és a pedagógusok ilyen irányú képzésének erősítésével. Ezekben a kulcskérdésekben egyelőre még váratnak magukra a rendszerszintű előrelépések.

Másfélmillió gyerek védelme: ez (lenne) a gyermekvédelem

Amellett, hogy az embernek az az érzése, ezen a téren az elmúlt 16 évben botránytól botrányig éltünk, óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy kit és hogyan kellene védenie a gyermekvédelemnek? 

„A gyerekvédelem másfélmillió Magyarországon élő gyerekkel foglalkozik” – jelenti ki dr. Gyurkó Szilvi. „Az, hogy mi úgy állunk hozzá, hogy a 24 ezer családon kívül nevelkedő, vagy a 110 ezer veszélyeztetett gyerek nem kapja meg az ellátását, hát, ők így jártak, de a többi jól van, óriási hiba. Mert nem így van! Esélyegyenlőségi kutatásokból, a diszkriminációs kutatásokból tudjuk, hogy ha egy közösségben én azt élem meg, hogy valakivel szemben elkövethetnek bántást, kirekesztést, vagy valami olyan történik vele, ami nem oké, akkor én sem tudok jól lenni, mert felmerül bennem az, hogy mi van akkor, ha én kerülök ebbe a helyzetbe.

Senki nem tud jól lenni ebben a rendszerben. Magyarországon egy gyerek sem lehet teljesen jól addig, amíg olyan rendszer nincs, amiben minden gyerek jól tud lenni.” 

Mire lenne szükség ahhoz, hogy jól legyenek a gyerekek?  

Új gyermekvédelmi törvényre és egy teljesen más szemléletre. Mert 1997 óta hatalmasat változott a világ.

Gyurkó kiemeli: megjelent a digitális gyerekkor, megjelent a gyerekek saját kompetenciáinak elismerése, és ennek mentén a képessé tétel, a részvételiség és az empowering igénye is.

„Egész egyszerűen a világ ma ott tart, hogy a gyerekek védelme és a képessé tétele az kéz a kézben jár, és nem a veszélyeztetésektől akarjuk megvédeni, hanem a jóllétéért akarunk mindent megtenni. Tehát egy 21. századi koncepcióban másfél millió gyerek jóllétéért kellene megtenni mindent, és ebbe beletartozik az őértük felelős felnőttek jólléte is, mert a gyerekek nem tudnak jobban lenni, mint azok a felnőttek, akik körülöttünk vannak.”

A stratégia helyett azonban tűzoltás van – a frontvonalban és a jogalkotásban egyaránt. Ma Magyarországon, ha egy családnak segítségre van szüksége, akkor túl gyakran nem kapja meg addig, amíg nincs krízis, mondja a szakember.

A bedobott kövek újabb és újabb hullámokat vetnek (például ezért tartunk most ott, hogy a Bicske kapcsán, hozott mérlegelés nélküli bejelentési kötelezettség miatt a gyermekvédelmi szolgálatok gyakorlatilag belefulladnak a rengeteg jelzésbe). 

Annak pedig, hogy botránytól botrányig haladunk, Gyurkó szerint az a következménye, hogy elszórtan, meggondolatlanul, sok esetben salátatörvényekben módosítgatják a jogszabályokat, így a meglévő, nagyrészt a benne dolgozó utolsó szakemberek elhivatottságának köszönhetően még elketyegő rendszert is földarabolják és tovább véreztetik. Ezért aztán esély sem marad arra, hogy a gyerekvédelem egyetlen, összetett, jól működő rendszerré álljon össze.

D. Tóth Kriszta