A hét számlap az a sorozat, amire csak annyit tudunk mondani, tök oké

–

Jó nagy bajban vagyok, mert szívem szerint abból állna ez a cikk, amit a címe is sugallani akar: A hét számlap című minisorozatot meg lehet nézni: egyáltalán nem fog fájni, de nem fog sok helyet foglalni az emlékeidben. Van, akinek jobban fog tetszeni, van, akinek kevésbé, de ide a rozsdás bökőt, hogy a többséget ugyanúgy nem fogja megérinteni egyik oldalról sem, mint engem.

Jó alkotásokról jó véleményt írni, rosszakról talán még jobb...

na, de a közepesekről?! Kínszenvedés.

Ami az első rész után egyértelművé vált számomra, hogy ezt a szériát nem az alapanyag iránti lelkesedés, az alkotni vágyás vagy a történetmesélés szeretete hozta létre, hanem a racionalitás: nagyot mennek mostanában a krimitörténetek, Agatha Christie művei jó alapok, megvan a két híres húzónév is, akik miatt ott a bizalom a nézőkben, hogy jó lesz, hát „gyártsuk le, hogy pörögjön a lóvé”.

Így hát A hét számlap tisztességes iparosmunka: közel sem fenomenális alkotás, de ugyanilyen távolságra helyezkedik el a bűnrossztól is. Erős közepes minden értelemben.

Na jó, vegyük sorba...

Azt őszintén nem értem, hogy miért pont ezt, a rajongók által is sokat kritizált Christie-regényt adaptálták, és bár sokat változtattak a történeten (ami ez esetben inkább a javára vált), de korántsem annyit és úgy, hogy a regényt ért „klisés” és „felületes” jelzők ne állják meg a helyüket a sorozat esetében is. De emellett lendületes, pörgő cselekményű a történet, ami visz magával, a karakterek pedig szórakoztatóak.

A szövegkönyv is összességében elfogadható, a pár poénos vagy frappáns beszólásra (nincs belőlük túl sok) jut ugyanannyi Scooby-Doo-szintű szájbarágós monológ (szerencsére ezekből sincs).  

A színészek egytől egyig hozzák a kötelezőt, Helena Bonham Cartert és Martin Freemant mindig örömmel nézem a képernyőn, de a többiek is teljesen elfogadható teljesítményt nyújtanak.

A fényképezés szép, a jelmezek és a díszlet visszaadják a kor hangulatát, de ne fejfájósan nézd meg a sorozatot, mert a folyamatos óracsörgés az őrületbe fog kergetni.

A főszereplő lány tipikus „erős női karakter” annak minden agyonhasznált és végletekig unt személyiségvonásával együtt, de illik a történethez, és a többi szereplőről sem lehet egyebet mondani, mint hogy láttuk már őket másik történetekben, de itt is jó helyen vannak.

A rejtély nem vág földhöz, de izgalmas annyira, hogy végig akard nézni a szériát, és bár vannak benne logikátlan húzások meg tátongó lyukak, ezek nem zavarnak túl sok vizet, mert a végére azért összeáll a történet – csak nem szabad túl sokáig agyalni rajta. A jó hír, hogy nem is lesz rá igényed.

Ja, és kb. másfél meglepő csavart is tartogat a sztori, még azoknak is, akik olvasták a regényt.

Összességében

Nem tudom, és nem is akarom tovább ragozni, mennyire közepesen jó sorozat A hét számlap. Az ilyenekre szoktam azt mondani, hogy ha szereted a krimit, tedd el egy esős délutánra, tök oké lesz. Tényleg.

via GIPHY

Dián Dóri