–

Egy idilli élet pokoli epizódja

Guerrero még csak 24 éves volt, és egy ötéves kislány édesanyja, amikor egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a még akkoriban is súlyosan stigmatizált lepra, amit ma már Hansen-kórnak nevez az orvostudomány, megtámadta a szervezetét. Az addig idillinek tűnő élete egy csapásra pokollá változott. Férje egy híres és gazdag orvoscsalád sarja volt, ő maga is orvosként dolgozott, mégsem tudták elérni, hogy együtt maradhassanak, pedig egy ideig próbálták eltitkolni a betegségét, de

a jelek egyre látványosabbá váltak, a hatóság pedig szétszakította őket.

A társadalmi kitaszítottság, a megbélyegzés, a családja és az egészsége elvesztése tetéződött azzal, hogy 1942 januárjában a japánok megszállták a szigetcsoportot, majd összecsaptak a Douglas MacArthur tábornok által vezetett filippínó és amerikai csapatokkal. Josefina az addigi életmentő gyógyszereihez sem jutott hozzá. Reménytelen és kilátástalan volt a helyzete, ő azonban nem adta fel, főleg, hogy különleges ötlete támadt: a legnagyobb gyengesége lett a legerősebb fegyvere.

Mindent elvesztett, de megszabadította a városát

A második világháború embertelenségében jelentkezett a gerillákhoz. Az ellenállás földalatti hálózatokat hozott létre. Futárokra volt szükségük – olyanokra, akik anélkül tudtak fontos és titkos híreket hozni és vinni az ellenállási csoportok és a szövetségesek között, hogy gyanút keltenének. Mivel Guerrero leprás volt, az ellenőrzőpontokon nem mertek hozzáérni a japánok, féltek attól, hogy elkapják tőle a betegséget.

A stratégiája tehát hátborzongatóan egyszerű volt: