–

Szobotka Tibor életét leginkább a Megmaradt Szobotkának című könyvből ismerhetjük meg, amely saját emlékein, naplóbejegyzésein alapul, és amelyet 1982-es halála után felesége egészít ki „az irodalmi hagyatékból, naplókból, levelekből, írásokból, saját emlékeiből, hogy a világ számára összerakja egy hányattatott sorsú, kivételes tehetségű író pályaképét, önmaga számára pedig feltámassza rajongásig szeretett férjét”.

Fájdalmas gyerekkor

Szobotka Tibor 1913. március 29-én született Budapesten „a Monarchia két legkevésbé összeillő emberének” második gyerekeként. Ahogy a kulturterapia blogon olvasható, édesapja egyszerű, vidám, a testi örömöket nem megvető ember volt, míg anyja szigorú, frigid asszony, akinek az anyaság sokkal inkább terhet, mint boldogságot jelentett, így

Szobotka gyakran volt kitéve érzelmi bántalmazásnak, soha nem alakult ki benne az egészséges önbizalom és önszeretet, és már egészen fiatal korában sokat foglalkoztatta a halál gondolata.

Egykori szolgálójuk, Györgyjakab Ilka mesélt neki a rettegett halálmadárról, aminek a gondolatától egész életében nem tudott szabadulni. Első versét is szívszorító ezek ismeretében olvasni:

Rátapostak a szívemre

Irgalmatlan nagy durva talpak
rátapostak a szívemre,
szegény beteg szívemre.
Jöttek förgeteges nagy csizmákkal,
rátapostak gyermek szívemre,
érzékeny gyermek szívemre.
Aztán szép úri cipőkkel
rátapostak kis jó szívemre,
megbocsátó szép szívemre.
Papi saruk követték őket,
rátapostak hivő szívemre,
igaz istenes szívemre.

Szorongását az írásban igyekezett feloldani

Mindössze tizenkét éves volt, amikor naplóírásba fogott, és innentől minden benne kavargó érzést és gondolatot papírra vetett, amelyek hiteles kordokumentumként is szolgálnak, bemutatva az akkori társadalmi berendezkedést és politikai közeget.

„Ha mindenkinek van naplója, miért ne legyen nekem is” – írta 1925. március 7-én.

A harmincas években a Pázmány Péter Tudományegyetem hallgatója volt, aktív társasági életet élt, tanulmányai befejeztével apja hatására irodai munkát vállalt, amelybe majd belerokkant, hiszen addigra az írás nem csak a szenvedélye volt, egyes munkái már nyomtatásban is megjelentek. A második világháború Magyarországot is elérte, és Szobotka többször hadba vonult, közben pedig feleségül vette Márkus-Szoyer Ilit, a Népopera igazgatójának és egy opera-énekesnőnek a lányát. Az asszonyt korábban igazi csodagyerekként tartottak számon, ám felnőttkorára a hangja és az idegei nem bírták a szereplést, és ezáltal egyfajta kapcsolódást éreztek egymással Szobotkával.

Szabó Magda és Szobotka Tibor – Forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum

„Egy énekesnő, aki tudja, hogy ma is az, csak elvarázsolták gonosz hatalmak,

és egy író, aki tudja magáról, hogy az, csak a körülmények folyton elgáncsolják, és nincs fórum, amely arra biztatná, lépjen írásaival a nagy nyilvánosság elé, s most már aztán maradjon is ott mindörökre,

egymásra néztek a budapesti Operában. Kik tartozhattak össze, ha nem ezek ketten, kik érthették meg egymást, ha nem ők?” – írja Szabó Magda a Megmaradt Szobotkának-ban.

Szobotka korábbi nőügyeit lezárva, életében először valóban, őszinte szerelembe esett, és 1942-ben feleségül vette Ilit. A háború miatt alig néhány napot tölthettek csak együtt, és amikor ’44 karácsonyán Ili vajúdni kezdett, Szobotka nem tudta bekísérni a kórházba. Közben a főváros ostrom alatt volt, 26-án megszületett kisfiuk, az író az óvóhelyen várta haza a családját, Ilinél azonban szülés utáni komplikációk léptek fel, így a kórház pincéjében, gyertyafénynél végeztek rajta gégemetszést. Január 6-én Ilit és a kisbabát is hazaszállították, de 9-én reggel előbb a gyermek, majd 12-én Ili is elhunyt. Az író a

„saját fiát egy lekvárosládában, pelenkák között, s utána az asszonyt, akinek holt jelenléte ijeszti a pince lakóit, őt nem ládában, szekrényben temeti el az utca végén hevenyészett sírba”. Az alábbi verse a tragédia után született.

DAL

Oly kedves voltál, mint egy régi dal, 
és elhangzottál és utána csend. 
A múlt idő, a két té betakar 
jobban, mint ezer göröngy odalenn. 
Fényképed nézem, hozzá zümmögök. 
Ez volt a dal? Nem. Így hangzott talán? 
Ritmusát verik tompa, bús rögök, 
mik megkoppantak koporsód falán. 
A csend maradt utánad egyedül. 
A fényképed nem kottázza a dalt. 
Még szivárványán Isten hegedül, 
a könny, mint apró ibolya, kihajt.

Szabó Magda – az írónőről készült portrét ITT olvashatjátok Gyárfás Dorka tollából – a Megmaradt Szobotkának-ban mesél arról, hogy férjének különös érzéke volt ahhoz, hogy jóval az események bekövetkezte előtt, valamiféle különleges radar jelzését hallva megjósolja a jövőt, ahogy Ilit is kérlelte, hogy még ne házasodjanak össze, várjanak a gyerekvállalással a háború végéig.

A soha el nem jövő megváltás

Talán, hogy az élet kárpótolja a felfoghatatlan veszteségéért, 1945-ben a karrierje legsikeresebb időszaka következett, a Magyar Rádióban előbb lektor, majd irodalmi szerkesztő, műsorfőtitkár lett, és az újjáépítés éveiben írta meg Száműzetés című regényét, amely csak halála után látott napvilágot. Gyászát képtelen volt feldolgozni, és szeretőtől szeretőig járt, hogy némi vigaszt leljen, egészen 1947-ig, amikor bekövetkezett a sorsdöntő találkozása Szabó Magdával.

1947. július 14-én az Írószövetség fogadásán ismerkedtek meg egymással. Szabó Magda azonnal beleszeretett a férfiba.

„Sosem hittem, hogy van ilyen. Kinevettem, aki azt írta, jöhet az életben olyan pillanat, amikor egy másodperc töredékére megáll forgásában a világ, s hirtelen megváltozik minden – velem ez történt. Csak álltam, néztem rá; minden sejtem azt mondta, én erre az emberre vártam egész életemen át, […] miatta hárítottam el a házassági ajánlatokat, én ennek az ismeretlennek a kedvéért születtem.”

Bár az írónőt óva intették a nőcsábász Szobotkától, nem tudott ellenállni, noha az első randevújuk is rendhagyóan sikerült. Az első közös vacsorájukon a Vén Diófa étteremben Magda babfőzeléket rendelt ásványvízzel, hiszen nem szerette az alkoholt, és a férfi legnagyobb megdöbbenésére, Magda elővette macskafejes pénztárcáját és maga fizette ki a vacsoráját.

Szobotkát megrémítette ez az öntudatos, önálló, fiatal nő, aki ráadásul pofon vágta, amikor először meg akarta csókolni.

Minden belső vívódásuk és ellenkezésük ellenére végül utat engedtek érzéseiknek. 1948. június 5-én keltek egybe.

Legendás szerelmük története sokak számára ismert, bár életük közel sem volt gondtalan. 1950 után mindkettőjüket száműzték az irodalmi életből, szegénységben, depresszióba süllyedve töltötték napjaikat, de Szobotka mindig biztatta feleségét.

„Ha ő nem áll mellettem, kalapáccsal verem szét az írógépemet írás helyett, ha nem fogja a kezemet, és nem unszol naponta,

dolgozzam, nem írok én se Freskó-t, sem Őz-t, nem írok én semmit átkozódó verseken kívül. »Nekem írd meg! – kért, mikor végképp abba akartam hagyni mindent –, nekem egyedül, és ne törődj mással. Ha szeretsz, elég kell hogy legyen neked az, hogy én vagyok az olvasód«” – írta Szabó Magda.

Forrás: Wikipédia / Körkép című antológia – Csigó László

Az írónő karrierje aztán elképesztő magasságokba szárnyalt, férje életében azonban elmaradt az áttörés, depressziója végigkísérte mindennapjaikat, gyakran küszködött egészségi gondokkal, és az elismerés hiánya Szabó Magda sikerének édességéből is jócskán elvett:

„Ha valaki úgy gondol énrám, hogy boldog és sikeres életem volt, téved. Nyomorult életem volt, annyit szenvedtem miattad, hogy minden édességem megkeseredett, minden kudarcod az arcomba vágott, minden saját sikeremet szégyelltem és gyűlöltem” – írta.

Mindezek ellenére eltéphetetlen kötelék volt köztük, amely nemcsak Szobotka haláláig, hanem a síron túl is tartott. Szabó Magda emberfeletti erővel vette át szerelme életművét annak 1982. február 26-án bekövetkezett halála után, és feltett célja volt, hogy kivívja férjének azt a tiszteletet és elismerést, amely még életében járt volna neki.

„Ne félts, én a szó minden értelmében hiszek a feltámadásban. Hát csak várj majd rám a Katalin utcán, ahogy megbeszéltük, »majd jövök«, ahogy Encsy Eszter az Őz-ben ígérte. Holtbiztos jövök, olyan biztos, mint ahogy meghaltál, holtbiztos, hogy jövök, olyan biztos, mint ahogy nem haltál meg.”

És bizony Szobotka Tibor máig velünk van, nemcsak saját munkáiban, de műfordításaiban is, mint J. R. R. Tolkien A babójában, vagy Lewis Carroll Alice Csodaországban-jában, és Szabó Magda papírra vetett szavaiban is.

Krajnyik Cintia

Felhasznált források: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: Jaffa Kiadó