–

 Szabó Magda egyszerre kíméletlen, mégis empatikus a saját figuráival

Sokáig hajlamos volt arra az irodalmi kánon, hogy a magas színvonalú lektűr birodalmába száműzze Szabó Magda műveit. Gömbölyűre csiszolt mondatait, melyeken híresen hosszan szöszölt, egy ideig csak fanyalogva figyelte a szakma.

Pedig ezek a szövegek nem csupán szépelegnek: hajlékonyak ugyan, és roppant kecsesek, mint egy macska, de bármikor kiereszthetik a karmukat. Az olvasó pedig ilyenkor felszisszen, hogy micsoda sebeket kapott.

Lüktetés a lélekben, mely hetekkel később is ott sajog még a tudat mélyén.

Első találkozásunk

Sokakhoz hasonlóan első találkozásom Szabó Magdával a Tündér Lala című meseregény kapcsán volt. A történet azonnal elvarázsolt. Sokáig nem értettem, mi okoz disszonanciát számomra mégis a történetben. Később rájöttem, hogy dühös vagyok Írisz királynőre, amiért olyan tehetetlen, annyira könnyen befolyásolható, és ennyire gyenge anya, aki képtelen megvédeni a fiát. Pedig bizonyos olvasatból Szabó Magda ebben a mesében is családi mitológiájuk egyik újabb szárnyas oltárát festette meg, csak épp mesealakokkal. Hiszen a fügében talált kisgyerek, és Amalfi Kapitány oly nehézkes felvállalása a királynő részéről, mint Szabó Magda anyja, Jablonczay Lenke, (apja) Szabó Elek iránti kötelességszerű szerelme, mely egy éjszakára nyílt csak ki, utána pedig száműzte a hitvesi ágyból. A Tündér Lala Aterpatere pedig az én szememben a Rickl Mária nevű nagymama és a Gizella nevű nagynéni manipulatív figurája egybegyúrva, akik a Sánta alakjától kezdve a szexualitástól való elrettentésre mutatott állati jeleneten át oly sokszor vonták fekete mágiájuk körébe Lenke lelkét a Régimódi történetben.

Második találkozásunk

Akkor történt, amikor az Abigél valósággá vált: volt egy névtelen levelezésem a gimnázium idején. Már akkor nagyon közel éreztem magamhoz Szabó Magdát, amikor megtudtam, hogy a Dóczy Református Gimnáziumba járt. Akkor pedig végképp lelki rokonnak tartottam, amikor az is világos lett számomra, hogy a mamája a Debreceni Svetitsbe. Ennek budapesti testvériskolájában végeztem én is, a Patronában. A gimnázium számomra nemcsak a hasonlóan nagy formátumú pedagógusok miatt volt emlékezetes, mint Stillmungus, aki Szabó Magda mamájának egyik jeles tanára volt, hanem a társaság miatt is. Egyik legjobb barátnőmet is ennek az iskolának köszönhetem. Ráadásul Dórával való levelezésem szinte egy az egyben az Abigélt idézi. Csak mi szobor helyett a cipősszekrénybe rejtettük az üzeneteket. Természetesen fogalmam sem volt róla, hogy a barátnőm az. Egy felsőbb évesre vagy egy tanárra gyanakodtam. A levelekben tanácsok, segítő gondolatok és rengeteg idézet, olvasmányélmény kavargott. Mit nem adnék, ha ma is lenne egy ilyen „ismeretlen” szellemi patrónusom, akivel lelki rezdülésekről és apróságoknak tűnő nagyon fontos dolgokról levelezhetnék.

Harmadik találkozásunk

Ez végre egy személyes találkozás. Abban az évben törtét, amikor az olyannyira várt és szeretett Für Elise jelent meg. Szabó Magda ott ült egy kis asztalka mögött, mosolya, mint mindig, egyszerre pajkos és vesébe látó. Úgy éreztem, megmérettetek, mint Emerenc előtt az emberek Az ajtó című regényében. Ott álltam a könyvesboltban, toporogtam előtte, hogy kinek is kérjek tőle ajánlást. Végül apám számára dedikáltattam vele a könyvet. Amikor a lapon „Péternek szép életet” kívánt, még nem sejthette, hogy szavainak egykor mekkora jelentősége és többletüzenete lesz, hiszen egy egész család kapaszkodik majd ennek a mondatnak a tündöklő hitébe és erejébe, hogy az az élet ne csak szép legyen, de hosszú is.

Negyedik találkozásunk

Az Ókutat a húgom adta kölcsön, aki kicsit olyan számomra, mint a kitalált Cili, és a négy év korkülönbség ellenére különös lelki ikerség fűz hozzá. Ezt a könyvet olvasva belém hasított, milyen klassz lehetett, hogy valakinek ilyen csodálatos mesékkel kitéglázott ösvényen futhatott végig a gyerekkora. Olyan fantasztikus fészekben nőhetett fel, melyből nem csupán kilökik, vagy etetik hűbelebalázs módjára… esetleg elfújnak neki egy trillát kapkodva. Hanem megtanítják a repülés tudományának minden részletére, testét a legfinomabb étkekkel táplálják, és az éneklés összes technikai trükkjével felvértezik a torkát. Szóval az Ókutat olvasva, a kötelező irigységen kívül egyvalamit éreztem még.

Azt, hogy hazaérkeztem. Hogy ezentúl Szabó Magda nyelvi otthonában akarok élni, és ott is szeretnék megöregedni.

Ötödik találkozásunk

Felnőtt fejjel aztán jöttek más regényei: amit a gyerekeimnek újraolvastam, és a többi idősebbeknek való is elém került. Nem tudnék kizárólagos kedvencet említeni, bár egy vissza-visszarémlik a tudatomba: a Régimódi történet. Annak ellenére, hogy az arányait nem gondolom tökéletesnek, a bevezető érzésem szerint túl hosszú, a vége meg talán sebtiben lecsippentett. Mégis annyira hangosan rezonált rá a lelkem, hogy magam is megijedtem: talán a családom még felriad a nagy zenebonára. Hiszen mindenki érezte már árvának magát, és mindenki át tudja élni, milyen egyedül lenni, teljesen egyedül, amikor minden segítségkérésre alkalmas eszköztől megfosztanak: legyen az egy csengettyűzsinór, egy emberi odafordulás vagy egy törődő gondolat.

Szabó Magda intellektusa zavarba ejtő. Így volt ez már gyerekkora óta: amikor meséltem műveltségéről, a nagyobbik lányom egész egyszerűen strébernek nevezte, pedig azért őt sem kell félteni.

Szabó Magda nagy hatalmú tündérek – vagy inkább varázslók –gyermekeként olyan tudást és szeretetet kapott, mellyel csak kevesen büszkélkedhetnek.

De amivel a leginkább meg tudja fogni az olvasót, az a mélységes humanitása. Még a legellenszenvesebb figurájához is van egy megértő mondata, mellyel irizáló fénybe vonja alakját. Olvassunk hát Szabó Magdát, kopogtassunk be hozzá délutánonként, és igyunk meg vele képzeletben egy kávét, ahogy hőn szeretett férje tette azt. Mert a könyvei máig elevenek, lüktetők, szókimondók.

Vannak porosodásra hajlamos, köszvényes történetek. És van Szabó Magda, akinek könyvei örökké „hajlékonyak” és érvényesek maradnak.

Fotó: Gaál Csaba – Petőfi Irodalmi Múzeum

Finy Petra

Olvassatok még WMN-t Szabó Magdáról! EBBEN A CIKKBEN Szentesi Éva ír a saját életéről az írónő szövegeinek tükrében. ITT PEDIG Kemény Zsófi fiatal költő-író-slammer szövegét olvashatjátok róla.