A Születésnap mindvégig az egyik személyes kedvencem maradt. A minap újra fellapoztam, és megütődve fedeztem fel, hogy a regény hősei, fő karakterei és még a történet maga is egészen más fényben tűnik fel mint korábban, a most divatos értékrendekkel összevetve. Össze is szedtem a tíz legérdekesebb változást: mi számított akkor (az '50-es évek végén) általánosnak, sőt olykor menőnek, ami ma már nem az, illetve mi jött divatba azóta.

Figyelem, a következő írás iróniát tartalmaz!

1.

Auerék. Auer néni – kőkemény üzletasszony és self-made woman, Auer Szilvia – gold digger

Az Auer család két tagja: Auer néni, a maszek kozmetikus az egyik negatív szereplő a regényben, a lánya, Szilvia pedig egyenesen a sátán. Szilvia ostobaságokra veszi rá, kihasználja és meg is lopja a főhősnő Borit, rajta keresztül akarja felszedni az Eperjes Benjámin utcai ház jóképű mérnökét, és folyamatosan férfiakkal flörtöl, hátha valaki majd elveszi feleségül, megszabadítja 16 évesen a tanulástól, és természetesen eltartja, hogy „iskolát se kelljen látnia, nemhogy más munkahelyet.” Édesanyja, Auer néni pedig kétszínű, önző szépasszony, aki 39 évesen képtelen felfogni, hogy „anyának is kell már egyszer lennie az életben, nem csak szép asszonynak.”

2018-as értelmezés:

A csinos, dekoratív self-made woman, Auer néni erős, független nőként felépíti saját vállalkozását, miközben egyedül neveli csinos, életrevaló Szilvia lányát, akit luxusfeleségnek szán. Szilvia tudatos, kitűzött céljaiért keményen dolgozik, az eszközökben nem válogat, az elutasítások nem szegik kedvét, és tisztában van vele, hogy egy okos nőnek „nem kell mindig arra gondolni, hogy örökké a Galambos Pista felesége”. Hány elő példát látunk erre manapság?

2.

Illésék. Illés néni, a látástól-vakulásig dolgozó, örökké fáradt házmesternő, és csendes, kötelességtudó idősebbik lánya, Cila

A főhősnő édesanyja és nővére épp az ellentétei a fenti duónak. A házmester, Illés néni a lelkét kidogozza, a családjának él, nem fontosak számára a külsőségek, csak a férjének akar tetszeni. Igazi tyúkanyóként mindent a gyerekeiért tesz, még szép holmikat is csak nekik vásárol. Amikor elmegy saját pénzéből Borinak ruhát venni, ahhoz is a férjétől kér engedélyt. A halk szavú, szófogadó Cilát rajongással veszi körül mindenki a családban, mert „úgy végezte el a technikumot, hogy mindenki csak dicsérte”.

2018-as értelmezés

A női alárendeltség és önfeláldozás tipikus példája, amikor a nő beleszakad az otthoni teendőkbe, azaz a láthatatlan munkába.

Családját éjjel-nappal kiszolgálja, mellette dolgozik és még plusz állást is vállal, elhagyja magát és feladja az önállóságát. A lelkét kitevő mártír és a Miss Tökéletes, pedáns, stréber fiatalasszony, aki még az eljegyzését is a szülei jóváhagyásával tartja meg, manapság inkább ellen-, mint rokonszenves.

3.

Bori, a főhős – öntudatos, kreatív fiatal lány, aki változtatni akar a sorsán

Illés Bori, a regény főhőse, a hosszú szőke hajú, kék szemű, hibátlan fogsorú, magas, csinos 14 éves lány, aki felnőttebbnek látszik a koránál, és mindenáron a felnőttek közé akar tartozni. Képben van a legutolsó divattal kapcsolatban, tudja, mi áll jól neki, szeret ruhát tervezni, válogat a körömlakkok között. Tudatosan választ magának pasit is, akinek megszerzéséért mindent bedob. A dolgok haladnak is szépen, de Borival megfordul a világ, amikor bálványa, Auer Szilvia kicsalja és ellopja tőle az új, búzakék ruhájára és tűsarkú cipőjére szánt pénzt, amiért Bori egy egész nyári szünidőt átdolgozott. A ruha és a cipő minden konfliktusok forrása, mert Borit nem engedik úgy öltözni otthon, ahogy szeretne, emiatt többször is komolyan összevész a szüleivel. „Bejelentettem otthon, mit kérek, (…) valódi, nagylánynak való ruhát meg cipőt, és hogy szabad legyen levágatni a hajamat, vagy legalább engedjenek kontyot, vagy egyágú hajfonatot.”

2018-as értelmezés

A mai világban Illés Bori kortársai szupersikeres influenszere lenne, aki mindig tudja, mi a menő, tudatosan építi fel magát, stílusban, divatban mindig egy lépéssel a többi előtt jár, és pontosan tudja, mit kell tennie, hogy megvalósíthassa önmagát, vagy megszerezze álmai pasiját.

Tele van kreativitással, önálló, igazi nő már zsenge kamaszkorában is. Ha a szülei korlátozzák valamiben, kész a szó szoros értelmében megdolgozni a céljai eléréséért, és nem adja fel egykönnyen.

4.

Jutka, a tolakodó stréber

Borinak is van ellenpontja, az igazi eminens diák, Mikes Jutka, aki túl azon, hogy alapból kitűnő tanuló, szociálisan is aktív. Nemcsak őrsvezető, hanem közben ápolja idős nagymamáját, vezeti a háztartást is, halott nagypapája sírját gondozza, és még különmunkát is vállal. Emellett kiváló úttörő, ahol tud, segít, és még az új kabátjáról is hajlandó lemondani, ha ezzel erkölcsi leckét adhat Bori számára.  

2018-as értelmezés

Bár tanárai és környezete nagyra becsüli Jutka eredményeit, nem sok barátnője akad.

Nem érdekli semmi, teljesítménykényszere van, kontrollmániás, ráadásul tolakodó is. Ha az ember vele van, selejtnek érzi magát, és unalmas hallgatni a folyamatos okoskodását arról, te mit csinálsz szarul, és hogyan kellene csinálnod.

Már most látszik, hogy ez a csaj 14 évesen is egy megkeseredett szingli, aki képtelen élvezni az életet, és folyton beleszól mások életébe ahelyett, hogy a magáéval törődne.

5.

Illés bácsi – az elnyomó, parancsoló, mások sorsa felett rendelkező apa

Bori apja, a trolivezető Illés Károly bácsi, akit mindenki rendes, tisztességes, dolgos embernek tart, („Illésék rendes népek, nem komáznak mindenkivel”) imádja a családját. De szigorú feltételekhez szabja, milyen ruhákban járjon a lánya, hogyan hordhatja a haját, és kikkel barátkozhat. Erkölcsi szabályai szigorúak, de világosak, nemcsak környezetére, önmagára nézve is érvényesnek tartja őket, felesége és nagyobbik lánya ezért is rajong érte.

2018-as értelmezés

A mindenható apa, aki fejedelemként trónol a családjában, adhat és elvehet, oszt és megvon, ha kell. Hatalma korlátlan, ha rosszkedvű, mindenki fülét-farkát behúzva közlekedik, felpillantani sem nagyon mernek, de ha vidám, a környezete is az lesz.

Manapság az ilyen családfő cikinek, a viselkedése pedig zsarnokoskodásnak számít.

6.

Galambos néni – a helikopterszülő

Galambos Pista, Auer Szilvia vőlegényének anyja, aki (miután férje odaveszett a II. világháborúban) egyedül neveli fel fiát, szándékosan nemet mondva egy új párkapcsolatra és egy új életre. Teljes munkaidőben dolgozik, mindent feláldoz gyermekéért. „A gyerek elég nekem életcélnak” – vallja. Amikor Pista minden kapcsolatot megszakít vele, hogy tiltakozása ellenére feleségül vegye a gonosz és számító Auer Szilviát, Galambos néni összeomlik. Bori vigasztalja, előrevetítve, hogy fia házassága nem fog sokáig tartani.

2018-as értelmezés

Galambos néni a tipikus helikopterszülő, aki nem hajlandó másra hagyni és másnak adni a gyerekét, folyamatosan körülötte zsong, és önző módon kisajátítja. Nem csoda, ha a kisfia felnőve minél előbb a saját útját akarja járni, menekül előle, a kapcsolatuk pedig megromlik. Túlzásba vitt féltésének a gyerek issza meg a levét, például egy elnyomó párkapcsolatba menekülve. Egy nőnek önmagára is gondolnia kell, a gyereket pedig önállóságra kell nevelnie.

Az anyaság nem lehet életcél, hiszen a gyerek előbb-utóbb felnő. Fontos a saját élet is, hiszen mindenki tudja: boldog anya = boldog gyerek.

7.

Csiszár néni – a bizalmi ember

A tanácstag, Csiszár néni, Boriék felső szomszédja, mint egy jó tündér van jelen a szereplők életében. Ha bárkinek bármilyen gondja akad, Csiszár néni fogadóóráján beszámolhat róla, és biztosra veheti, hogy segítségre talál. Csiszár néni jó kapcsolatot ápol a hatóságokkal, a hivatalokkal, sok mindent el tud intézni, ráadásul általában mindenről mindent tud.

2018-as értelmezés

Csiszár néni az az ember, akitől mindenki ódzkodik. Neki lejt a pálya, kedvez a rendszer, megvannak a megfelelő politikai és társadalmi kapcsolatai.

Ő az, akiről senki nem tudja, pontosan mekkora hatalma van, de azt mindenki sejti, hogy nagy. Nem árt vele jóban lenni, aki teheti, elkerüli, vagy beáll a sleppjébe egy kis extra haszon reményében.

8.

Pelikán – a kibírhatatlan

Pelikán, azaz Tibai néni idős, magányos hölgy a harmadik emeletről. Férje meghalt, lánya nem törődik vele. Folyton fiatalokat próbál a lakására csábítani, társasjátékozni és kakaót inni, nem túl sok sikerrel. A sorsa akkor fordul meg, amikor Illés nénit elüti a troli, így egy ideig ő veszi át Boriéknál a háztartás vezetését. Ettől kivirul.

2018-as értelmezés

Az idős, panaszkodó, múltba néző, csak a saját bajait ismételgető gyógyszerfüggő, magányos özvegyasszony, aki összekeveri a társalgást a panaszkodással, és aki nem fogy a szóból, ma is találkozhatunk vele.

9.

Gyerekmunka, okés?

A regényben többször is visszatérő problémakör a munka és az ahhoz való viszony. Az Illés szülők nemegyszer felemlegetik átdolgozott gyerekkorukat, Mikes Jutka megállás nélkül robotol otthon vagy másodállásban, és Boritól is elvárás, hogy amit tud, végezzen el a ház körül, segítsen be az anyja teendőibe. A 14 éves kamaszok számára a napi fizikai igénybevétel teljesen természetes, sőt, kötelező.

2018-as értelmezés

 A gyerek maradjon gyerek, amíg tud!

Épp eléggé leterhelik őket az iskolában, a különórákon, késő este érnek haza, és még akkor kezdik a leckeírást.

Hadd pihenjen szerencsétlen, nem várható el egy kiskamasztól, hogy mindennap kétszer felseperje az udvart – már ha van.

10.

A lányok életcélja a házasság, a nők folyton takarítanak és főznek, kiszolgálják a férfiakat

Központi téma a férjhez menés, ami a lányok életének egyik célja, és mindent meghatározó fordulópontja. Illés Borit és baráti körét csak ez foglalkoztatja, Auer Szilviának össze is jön, Ciláról pedig sugárzik, hogy a házasság a legcsodálatosabb dolog, ami egy nővel történhet. Illés bácsi és Illés néni házassága is problémamentes, meghitt és stabil, a negatív vagy sanyarú sorsú szereplők egyedül élnek, elváltak vagy özvegyek.

2018-as értelmezés

Házasság? Majd, ha eljön az ideje, vagy akkor sem. Mi szükség van a papírra, nem az tart össze két embert, vagy ha igen, az már régen rossz.

Valósítsd meg önmagad, állj a saját lábadon, tapasztalj meg mindent.

És ha úgy döntesz, nemcsak lehorgonyzol valaki mellett, hanem ezt hitelesíted is, akkor maradj önmagad, ne ekörül forogjon az életed!

Sike Orsolya

Kiemelt kép montázsa: Fortapan.hu/HUNYADY JÓZSEF, Szabó Magda: Születésnap (1976, 2008)