Júlia jobb mellétől a Wall Street-i bika heréjéig – szerencsehozó helyek a világban, és a mögöttük rejlő történetek
Nemrégiben Veronában jártam: hiszen örök Shakespeare-rajongóként muszáj volt látnom Júlia erkélyét. Bakancslistás hely volt számomra akkor is, ha pontosan tudom, hogy Júlia fiktív személy. Mi, emberek mégis összetetteben működünk annál, mint hogy hasonló földhözragadt dolgokkal foglalkoznánk, amikor számunkra valami érzelmileg fontos helyről van szó. Így hát nem a valódi Júlia valahai lába nyomáért zarándokolunk egy kis olasz városba, hanem inkább Shakespeare szellemiségét, az igaz szerelem mindenhatóságát és a tiltott gyümölcs romantikáját keressük benne. Meglepő módon pedig akad, aki a hősnő bronzba öntött jobb mellének érintéséért érkezik. Vajon miért? Milyen más helyeket tartunk még számon a világon, ahova kedves babonák, a végső kétségbeesés, vagy csak egy kis lelki kapaszkodó hív minket? Ezekből gyűjtöttem nektek néhányat. Széles-Horváth Anna írása.
–
Júlia jobb melle és az örök szerelem ígérete
Miután Júlia erkélyéhez közeledve beálltunk a kígyózó sorba, meglepve vettem észre, hogy a tömegből egyedül engem érdekel a világirodalom leghíresebb kérdésének helyszíne, mindenki más a Júlia-szoborhoz áll sorba.
Bevallom, az általános műveltségemből hiányzott az a rész, miszerint
a bronz Júlia jobb mellének szorongatása meghozza az örök szerelem szerencséjét, vagy ha a pároddal egyszerre ragadjátok meg a szóban forgó testrészt (de kizárólag a jobb oldalit!), akkor csak a halál választ el egymástól titeket.
Bár szeretem az illúziókat, a meséket meg a varázslatot, valahogy ez a rituálé annyira nem csigázott fel (kicsit bizarr egyébként a cicin tartott kézzel fényképezkedők látványa, miközben mégis láthatóan nemtől, kortól, bárminemű hovatartozástól függetlenül összehozza az embereket). Hazaérve pedig nem is találtam semmi nyomós indokot ennek a hagyománynak a kialakulására (ha valaki tudja, kérem, írja meg). Az viszont világossá vált: az eredeti szobrot már jó ideje lecserélték egy másolatra, mivel a jobb mell nemcsak kopott, de olykor lyukadt is a nagy lelkesedés következtében.
Idén márciusban a másolat is hasonló sorsra jutott, a tapizó turisták benne is kárt okoztak. Eközben a gondolkodásbeli változás is új szeleket ígér, mivel
a hagyományt mára többen szexistának ítélik.
A javaslatok szerint feljebb kellene helyezni a szobrot, és egy levélszekrényt tenni alá, így ösztönözni a népet, hogy inkább írásban kérje a maga szerencséjét (a megtört szívűek Júliához címzett leveleinek hagyománya egyébként is létezik). Talán nem lehetetlen a jól berögzült fogdosás elengedése. Hogy mi köze ugyanis az örök szerelemnek a témában valójában legszerencsétlenebbül járt fiatal nő másodlagos nemi jellegének jobb oldali megtestesüléséhez, arra amúgy sincsen logikus magyarázat. Így talán egyszer a feledés homályába vész. De vajon jó lesz-e az nekünk?
János és a kutya, a szerencse földi helytartói
Jó hír: közelebb is találunk szerencsehozó helyet, ha úgy érezzük, mégiscsak szükségünk van egy elég régi babonára, hogy visszaszerezzük a lelkesedésünket (és ez nem szégyen, hiszen olyan jó hinni a csodákban). Prágában néhány óra alatt ott lehetünk, és átsétálhatunk a több mint hatszáz éves Károly hídon, amely mára önmagában a város szimbóluma.
Itt elhaladva találkozunk majd egy szoborral, nevezetesen Nepomuki Szent Jánoséval, aki a XIV. század második felében lett jegyző majd később a prágai dóm papja.
A legendák szerint hűsége és becsületessége miatt vált mártírrá, mivel a féltékeny cseh király dühös fenyegetőzésére sem adta ki felesége, Johanna királyné gyónási titkát. IV. Vencel ezért nemcsak megkínoztatta, de a folyóba is vetette. Később avatták szentté, de ezen a történeten alapul a tézis, hogy a szobrot megérintve János szerencsét hoz az arra járónak, valamint arra is garanciát ad, hogy az illető még visszatér Prágába.
A szobor érdekessége mégis, hogy a tövében egy dombormű látható, amelyen egy lovag simogat egy kutyát. Bár Jánoshoz nem köthető hasonló négy lábú jóbarát, a történészek az állat ábrázolását a hűség szimbólumaként tartják számon. Az elhaladó emberek többsége pedig igazság szerint János helyett a kutyát simítja meg, ami egyébként Júlia szobrához hasonlóan meg is látszik a domborművön.
A hosszabb-rövidebb ideig Prágában élők elmeséléséből tudom, hogy a biztonság kedvéért minden Károly hídon tett séta alkalmával megérintették a kutyát, nehogy ezen múljon a következő nap szerencséje. Teljesen értem az érzést, hogy egy kicsit is kényszerességre hajlamos személy számára, milyen frusztráló lehet, ha véletlenül megfeledkezik a szerencsehozó szoborról és kihagy egy napot. Azt hiszem, mindenképpen érdemes jól átgondolni mindezt, ha hasonló helyre költözik az ember.
A kő, ami nemcsak jószerencsét, de ékes szólást is ígér
Aki nem feltétlenül csak egyszerűen szerencsére vágyik, hanem kifejezett célja, hogy jól érveljen, retorikai tehetségre tegyen szert, vagy esetleg lámpalázzal küszködik a nyilvános szerepléseket illetően és azt szüntetné meg, annak mindenképp Írországot érdemes úti célul választania a közeljövőben.
Cork városától nem messze áll a Blarney kastély, egy több mint fél évszázados középkori erődítmény, amely mégsem erős falairól a legismertebb. Itt található ugyanis a legenda szerint mágikus erővel bíró Blarney-kő, amelyet megcsókolva az ember az ékes szólás művésze lesz.
A művelet mégsem olyan egyszerű: először is hátat kell fordítani a kőnek, és ülve hátrahajolni hozzá, miközben valaki fogja a lábunkat. És hogy miből ered a kő varázserejének története? Állítólag a király által tóból kimentett öregasszony bűvölte meg a helyet és kívánta azt: ha az uralkodó megcsókolja a vár fokán lévő követ, akkor mindenki meggyőző szónokká váljon.
A kő eredetéről többféle elmélet is él: például, hogy ugyanaz a kőzet alkotja, mint a Stonehenge-et, vagy hogy a keresztes hadjáratok során érkezett Blarney-be.
Ahogy Írországban élő ismerősöm figyelmeztet: a szerencséért mindenképpen tavasszal vagy nyáron zarándokoljunk ide, hiszen ősszel meg télen a hatalmas köd miatt nem igazán gyönyörködhetünk a várhoz tartozó parkok és a hely látványában sem.
A kő története nemcsak a csók hagyományát őrizte meg, de egy nyelvi fordulatot is: a király ugyanis állítólag odaígérte I. Erzsébetnek a kastélyt, de a kő miatt mégsem akaródzott teljesítenie a megbeszélteket. Mindig valami kifogást talált arra, most éppen miért nem megfelelő az időpont. Elméletileg az angol nyelvbe Erzsébet ezzel kapcsolatos megszólalása nyomán került be a blarney kifejezés: ez olyan jól hangzó beszédre utal, ami sértés nélkül szeretne megtéveszteni és befolyásolni.
A királynő ugyanis a sokadik alkalommal már csak legyintett a mentegetőzésre, mondván: blarney-beszéd!
Anyagi javakat hozó bikák Európán túl
Ha főleg az anyagi javakat illetően keresnénk a szerencsénket, akadnak hasonlóan bűvös helyek kicsit messzebbre is. Vajon a Júlia-kérdés jegyében mennyire lehet szexistának nevezni egy állatszobor bronzheréinek dörzsölgetését csak azért, mert az ember egy kis szerencsére vágyik?
Nos, New Yorkban már senki nem csodálkozik, amikor a turisták tömegei a Wall Street nevezetes bikájának tövében állnak sorba a kultikus heresimiért: a szobrot 1989-ben készítette el az amerikai-olasz Arturo di Modica. A csaknem 3 méter magas és 5 méter hosszú szobor, amely több mint három tonnát nyom, a jövőbe vetett hitet, valamint az amerikaiak erejét szimbolizálja.
Elkészítését a híres tőzsdei fekete hétfő ihlette, az érintés pedig szerencsét, és minden bizonnyal – a születésének háttere nyomán – anyagi jóllétet hoz.
Ha nincs kedvünk Amerikához, de hasonló bikára van szükségünk: 2010 óta Sanghajban is letudhatjuk a szerencsehozó ügyletet. A művész ugyanaz, a bika csak majdnem. Kicsit szélesebb és hosszabb, mint idősebb tesója, sőt ahogy az alkotója megjegyezte: „vörösebb, fiatalabb és erősebb is.” A szobor elméletileg a felfele ívelő kínai gazdaság szimbóluma, illetve azt az üzenetet is magában hordozza, hogy az ország nem foglalkozik a másokat érintő esetleges gazdasági válsággal, amíg ő maga jól teljesít. Mindenki döntse el maga, mennyire szimpatikus számára ez a koncepció, mindenesetre, ha arra jár, kicsit is hisz a babonákban és nem szégyenlős, azért nyugodtan megsimogathatja az ázsiai bronzbika férfiasságát. Hátha hazaérve meglesz az a lottóötös.
Nem kell mindenért máshová menni
Szerencsére itthon is találunk hasonlóan kultikus helyeket, és ha még nem tettük, mindenképp érdemes felkeresni őket. A kedvencem – Balaton mellett felnövő lányként – a badacsonyi Rózsakő: a legenda szerint Kisfaludy Sándor és felesége, Szegedy Róza, szerettek ezen a kövön üldögélni. A kő pedig éppen utóbbiról kapta a Rózsa nevet.
A bazalttömbre azonban nem elég ráülni: a lánynak és a fiúnak együtt, a Balatonnak háttal kell helyet foglalnia rajta, miközben fogják egymás kezét. A jutalom természetesen az örök szerelem.
Jó hír, hogy némi kedvezmény jár a nőknek a balatoni mágiában: elméletileg úgy is teljesül a szerelmi varázs, ha a lány egymaga ül rá a kőre, és közben a szeretett személyre gondol.
Bár a szerencsehozó helyek töredékéről meséltem most, valahol a történet mégiscsak körbeért: szerelemmel kezdtünk, szerelemmel fejezzük be. Hogy mi igaz és mi nem a badacsonyi legendából, teljesen mindegy, ahogy a többit illetően is. Elég a hely varázsa, az évszázadok, évtizedek alatt átadott mágikus történetek tovább élése, a mögöttük rejlő hit és remény, amit az emberek nemcsak éreznek, de jót kívánva el is mondanak egymásnak. Talán pontosan ez a lényeg és ez a valódi szerencse, ami bennük rejlik: a kapcsolódás és a korokon átívelő mese, amely közösséget és együttes élményt teremt.
Ti milyen hasonló helyen jártatok, vagy hova szeretnétek mindenképp eljutni?
Kiemelt kép: Wikipedia / A.Savin; Getty Images / LUke1138; Getty Images / Marcio Silva