Az év horrorfilmjének kikiáltott Longlegsnek nagyobb lett a füstje, mint a lángja

–

A film, amiről elhitted, hogy MEG KELL NÉZNI

Hatalmas hype alakult ki a Longlegs érkezése előtt, óriási várakozás előzte meg, köszönhetően a kampánynak, amelynek során igazán nem kímélték magukat a filmkészítők.

„Alig várom, hogy végre mozikba kerüljön, és én is lássam!” – nagyjából ez volt az általános mondanivalója a kommenteknek minden poszt alatt, ami a Longlegs című thriller hazai bemutatójával volt kapcsolatos. A sorozatgyilkosos filmek rajongói jobban számolták vissza a napokat, mint az adventi kalendárt két nap alatt felzabáló kiskölyök a karácsonyt. Nem hibáztatom őket, hiszen valóban óriási marketingkampány előzte meg a film érkezését, ami a közösségi oldalakat vírusszerűen tarolta le, azt sugallva, ebből az élményből aztán tényleg vétek lenne bárkinek is kimaradnia.

Az előzetes beharangozó során plakátokon jelent meg a 458-666-4355-ös telefonszám, amit ha felhívtak, akkor azon vagy az hangzott el, hogy „Várni fogok”, vagy a Boldog születésnapot című nótát énekelte el a címszereplő. Ezen kívül egy képsorozat jelent meg az Instán, illetve egy rakás rövid, kódokat tartalmazó videó, de létrehoztak egy hamis, bűnügyi fórumokra hajazó weboldalt is a kilencvenes évek stílusában, amelyen a filmben megjelenő gyilkossági ügyek szerepeltek.

Nem csoda, hogy a világ horror- és thrillerrajongó tábora tűkön ülve várta, hogy végre megtekinthesse A Művet, amiről azt ígérték, ez lesz a legjobb a műfajban A bárányok hallgatnak óta.

Olyat alakított, hogy szinte elhittem!

De még a forgatáson is igyekeztek minden izgalmi puskaport ellőni. Maika Monroe (a nyomozót alakító színésznő) egész idő alatt csupán egyetlenegyszer találkozhatott Nicolas Cage-dzsel, méghozzá akkor, amikor a kihallgatási jelenetet forgatták. Hogy minden részletet jól tudjanak rögzíteni, Monroe-ra egy olyan mikrofont is feltettek, ami a szívverését vette fel. Állítólag az ominózus jelenet, illetve Cage „teljesen őrült” alakítása annyira felkavarta, hogy a pulzusa 76-ról 170-re ugrott fel a felvétel végére, ezt pedig a filmet megelőző promóciós trailerben is felhasználták. Jól hangzik, nem mondom… csak az a szkeptikus kisördög ne ülne ott a vállamon, azt sutyorogva, hogy ez egészen biztos nem igaz.

Ha én nézőként unottan üldögéltem a székemben, akkor ki van zárva, hogy a kamerák kereszttüzében, a stábbal maguk körül, miután Cage-et egy perccel előtte ecsetelte le a sminkmester, mert leizzadta a fehér mázat az arcáról, Monroe a szívrohamig bele tudta magát élni a másik alakításába.

Nyúlfarknyi Nicolas Cage

A sztori körüli besózott hangulatot csak fokozta, hogy a főszerepet Nicolas Cage-re osztották, aki kijelentette, ez lesz az első és egyetlen sorozatgyilkos filmes alakítása, mivel „nem szereti az erőszakot, és nem akar olyan embereket játszani, akik másokat bántanak”.

Aha…

Szerintem teljesen felesleges azon aggódnia, hogy éjjel-nappal csörögni fog az ügynöke telefonja, és rendezők zokognak majd hisztérikusan a kagylóba, miközben azt bizonygatják, hogy Cage, és csakis ő játszhatja el a következő kasszasiker sorozatgyilkos szerepét. Ami azt illeti, nem elég, hogy a Longlegsben Nicolas Cage-nek ránézésre kábé 6 perc képernyőidő jutott, de

úgy elmaszkírozták, hogy nekem a film háromnegyedénél esett le a tantusz, a mozivásznon valóban őt látom, és hiába várok, nem lesz ennél „Nicolas Cage-esebb”.

De őszintén? Oly mértékben felismerhetetlen, hogy ennyi erővel eljátszhatta volna ezt a szerepet bármelyik zugivó házmesternő egy rosszabb napján.

Nem túl bonyolult forgatókönyv

A sztori maga is nagyjából annyira szövevényes, mint amilyet egy skandináv krimiírókurzus hallgatója ötletelne össze az első iskolai napja végén, amikor megrészegülve a sok újdonságtól még elhiszi, hogy ő lesz a következő Jo Nesbø.

Miután kiderül, hogy az FBI nyomozója, Lee Harkert (Maika Monroe) médiumi képességek birtokában van, fiatal kora és tapasztalatlansága ellenére megbízzák azzal, hogy segítsen kideríteni, ki állhat a megfejthetetlennek tűnő sorozatgyilkosságok hátterében. Az ügyben egészen Harkert érkezéséig képtelenek előbbre jutni a nyomozók, ugyanis minden eset olyan, mintha nem kívülről érkezne az elkövető, hanem valami rejtett okból kifolyólag maguk az apák pusztítanák el kegyetlen módon a saját családjukat, ráadásul mindannyian a lányuk születésnapja környékén. Ám onnantól fogva, hogy az üveges tekintetű újonc is beszáll a nyomozásba, az események okkultista irányt vesznek és megnyugtatóan felgyorsulnak.

Hogy azért a dráma is átjöjjön, illetve érezze a néző, hogy egyre fokozódik az iszonyat, az FBI-nyomozó, aki eleinte olyan faarccal mered el a távolba, mintha modellt ülne a Resting Bitch Face című portréhoz, egyszer csak megrázza magát, és nekiáll érzelmeket is felvonultatni: a rémült tekintete mellett időnként elkezd úgy zihálni, amit én, amikor felkaptatok a negyedik emeletre.

Igaz történet alapján?

Sokan azt feltételezték, hogy a filmben megjelenő születésnapi gyilkosságokat valós események ihlették (nem ez lenne az első ilyen eset a thrillerek történelmében), azonban a valós inspirációt egészen másutt kell keresni. A rendező elmondta, hogy a filmben szereplő babákat (amelyek az előzetesben is feltűnnek egy-egy villanásra) JonBenét Patricia Ramsey gyilkossági ügyének egy apró részlete ihlette. 

A szépségversenygyőztes kislányt ismeretlen tettes ölte meg hatéves korában, a pincében megtalált holtteste mellett pedig egy ajándékdobozban bizarr módon egy életnagyságú baba volt, amelyet egy az egyben JonBenét-ről formáztak, és ami a lány egyik szépségverseny-ruhájába volt öltöztetve. 

A film tehát – legalábbis számomra – egyáltalán nem felelt meg azoknak az óriási elvárásoknak, amiket olyan nagy erőkkel próbált felcsiholni.

Úgyhogy végül az a szólás jutott róla eszembe, amit mifelénk szoktak mondani: az alkotók olyan nagyot akartak fingani, hogy a végén befostak.

Kiemelt kép: ADS Service Kft.

Fiala Borcsa