Ha máshonnan nem is, a Godzilla című film főcímzenéjéből, illetve az Every Breath You Take című Police-feldolgozás kapcsán az is ismeri Puff Daddyt, aki amúgy nemigen hallgat hiphopot. A ma már P. Diddy néven futó Sean Combs a kilencvenes évek óta meghatározó arca a műfajnak és a zeneiparnak is – igaz, végre mind világosabban kirajzolódik, hogy ez a meghatározás nem túl tisztességes eszközökkel történik.

Amikor 2022 nyarán P. Diddy átvette a BET-gálán az életműdíjat, hosszú, szívhez szóló beszédet intézett az egybegyűltekhez szeretetről, a „sötét időkön” való túllépésről, és háláját fejezte ki azoknak, akik segítettek ebben. Önmagára Brother Love-ként utalt.

A beszédben – a kamerába nézve – külön megemlítette exbarátnőjét, Cassie Venturát, aki akkoriban mellette állt, aztán L betűt formázott a kezéből. Mivel a Love (szeretet) szóról hadovált a beszédben, ez felfogható a szeretet jeleként, de Amerikában valójában a looser, azaz vesztes jele. 

Cassie ekkor már négy éve nem volt Diddy barátnője, ő azonban folyamatosan csesztette valamivel a közösségi médiában, jelezve, hogy vissza akarja kapni. És nem ő volt az első nő:

amikor Jennifer Lopez annak idején szakított vele, Combs a verőembereivel igyekezett „jobb belátásra bírni” az énekesnőt. Amikor pedig egy másik exe, Kim Porter összejött valakivel a kiadóvezetésből, nemes egyszerűséggel véresre verte a férfit.

Felmerül a kérdés: ha mindenki látta, tudta, miért nem történt semmi. Nos, Cassie Ventura történetén át megérthetjük, miért. És egyben megérthetünk valamit a hatalommal való visszaélés természetéről is.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

LOVE (@diddy) által megosztott bejegyzés

Az ikonnak leáldozni látszik

Amikor az említett díjátadó újratraumatizálta Cassie Venturát, úgy döntött, nem szabad annyiban hagynia a dolgot. Barátnője, az énekes-dalszerző Tiffany Red nyilvánosan is kiállt mellette, amikor üzent Diddynek, hogy szálljon már le végre az áldozatáról – azt azonban még Cassie sem sejthette, hogy az ő kiállása nyomán hirtelen öt másik nő pereli be korábbi szexuális erőszak miatt P. Diddyt. Ezek között szerepel csoportos nemi erőszak, testi, mentális és verbális bántalmazás is. 

Ebben szerepe volt annak is, hogy 2022-ben évültek volna el azok a bűnügyek, amelyeket Diddy az öt nő ellen elkövetett – ők pedig úgy döntöttek: egy ilyen embert csak ne állítson be ikonként a popszakma. 

Azért nem a konkrét bűnökkel folytatom ezt az írást, mert már látom magam előtt azok kommentjeit, akik nem olvassák végig a sztorit. „Ennyi idő után jut eszükbe?” meg „Eddig nem panaszkodtak, biztos nem volt annyira rossz”, stb. Épp ezért most a végéről indulunk: nézzük csak, miért várt négy évet Cassie Ventura, és miért tűrte éveken át azt, amit Combs művelt vele!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

The Executive Tea (@theexecutivetea) által megosztott bejegyzés

A húszas évei elején járó Cassie pályakezdő énekesnőként ismerkedett meg a hiphopmogul, kiadótulajdonos P. Diddyvel, aki természetesen azonnal hatalmas karrierrel kecsegtette őt. Ismerjük a bántalmazás természetét:

a kezdeti love bombing részeként Combs tíz lemezre szóló (!) szerződést ajánlott a nőnek – ebből azonban mindössze egy lemez készült el. Mivel azonban a kontraktus a Bad Boy kiadóhoz láncolta a nőt, annak gyakorlatilag ellehetetlenült a karrierje. A leggusztustalanabb pedig, hogy a szakmai szerződésében szerepelt egy záradék, amely megtiltotta, hogy nyilvánosan rosszat mondjon P. Diddyről.

A férfi csakhamar bántalmazó üzemmódba váltott, és a végletekig kihasználta, hogy Cassie bármit elviselt azért, hogy Diddy ne bántsa, és végre beindulhasson a karrierje. Ennyit tehát arról, hogy „de minek nem ment máshova akkor”. Hát ezért. Mert szerződésbe foglalták, hogy nem kezdhet új életet. És ezt a szerződést nem akkor tolták az orra alá, amikor már bántalmazta őt P. Diddy. 

Amikor Cassie előlépett a vádakkal, Combs persze tagadott mindent, ahogyan tagadja az összes többi vádat is. Ekkor azonban felkerült az internetre egy Los Angeles-i hotel biztonsági kamerájának 2016-os felvétele, amelyen világosan látható, amint Sean Combs üti-vágja, rugdossa és a folyosón vonszolja a fájdalomtól és félelemtől magzatpózba görnyedő Cassie Venturát. Diddy 50 ezer dollárt ajánlott a hotelnek azért, hogy ez a felvétel soha ne kerüljön nyilvánosságra – de szerencsére valakinek fontosabb volt az igazság, mint a pénz.

És a végére hagytam az igazi „csemegét” azoknak, akik mindezt még mindig képesek lennének bagatellizálni, mondván, „el lehet menni, ott lehet hagyni”: amikor Ventura a szakítás után megismerkedett, és randizni kezdett Kid Cudival, egy másik rapperrel, P. Diddy azt mondta a nőnek: legszívesebben felrobbantaná Kid Cudit a kocsijával együtt. Kitaláltátok már, ugye? Kid Cudi elismerte: valaki felrobbantotta a háza előtt parkoló autóját.

Ő szerencsére nem ült benne – de talán nem kell több ahhoz, hogy Cassie félelmei jogosnak bizonyuljanak, ugye?

Rosszfiúk – csak sokkal rosszabbak, mint képzeled

De hogy lett Diddy a zeneipar egyik emblematikus arca? A Bad Boy kiadó a hiphop történetének meghatározó labele. 1993-ban alapította az akkor még Puff Daddyként ismert Sean Combs, és a legnagyobb név, akinek itt jelentek meg a lemezei, egyértelműen az 1997 májusában meggyilkolt Notorious B.I.G., akit minden idők egyik legjobb rapperének tartanak. Rajta kívül a kiadó égisze alatt jelentek meg egy időben Faith Evans, Janelle Monáé, Pitbull, Machine Gun Kelly lemezei is. Elég sokatmondó, hogy a kiadó produceri csapatát úgy hívják: The Hitmen. Azaz: a bérgyilkosok.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

LOVE (@diddy) által megosztott bejegyzés

A nagy rivális a Suge Knight alapította Death Row Records volt.

A két kiadó között akkor mérgesedett el a viszony, amikor egy, a Bad Boysszal való vita után lelőtték Knight barátját és munkatársát, Jake Roblest. Az eset egy atlantai bárban történt, Jermaine Dupri születésnapján, ahonnan a gyilkosság előtt kevéssel vezették ki Diddyt és társaságát. 

Nem ez azonban az egyetlen kétes ügy, amely P. Diddy nevéhez köthető.

  • 1991-ben 9 ember meghalt, 29 pedig megsérült egy részben Diddy által rendezett kosárlabdameccsen, ahová majdnem kétszer annyi embert engedtek be, mint amennyi biztonsági szempontból legális lett volna, és a biztonsági személyzet is felkészületlen volt.
  • 1998-ban Combs és emberei az irodájában támadták meg Steve Stoute kiadóvezetőt, Nas akkori menedzserét. Az ok az volt, hogy Combs ki akart vágatni egy részletet a Hate Me Now című dal klipjéből, a menedzser azonban azzal együtt küldte el a videót az MTV-nek. Stoute-nak eltört a karja és az állkapcsa a támadás során.
  • 1999-ben egy New York-i klubban kezdett egymásra lövöldözni Matthew „Scar” Allennel, a „nézeteltérés” oka az volt, hogy Diddy meglökte Allent, akinek kilöttyent az itala, és ezt nehezményezte.
  • A 2013-as MTV VMA afterpartin a láthatóan szétcsapott Diddy arcoskodni kezdett Kendrick Lamarral. Amikor J. Cole megakadályozta, hogy leöntse itallal Lamart, Diddy lökdösni kezdte őt.
  • Noha tagadja, de régóta tartja magát a pletyka, hogy 2014-ben megütötte Drake-et egy instrumentál miatti jogdíjvitában.
  • 2015-ben megrángatta edzés után a fia, Justin Combs UCLA-futballcsapatának edzőjét. 

A nők elleni erőszak pedig külön felsorolást képes megtölteni:

  • Exbarátnője, Gina Huynh, 2019-ben beszélt először nyilvánosan arról, hogy Combs ötéves kapcsolatuk alatt testileg, mentálisan és verbálisan is bántalmazta. Előfordult, hogy teljes testsúlyával megtaposta a hasát, vagy hátulról fejbe verte. Fontos mozzanat – később majd érthetővé válik –, hogy Gina előtt Combs úgy tüntette fel korábbi barátnőjét, Cassie-t, hogy a nő mindenben sokkal jobb utódjánál, aki sosem érhet az ő nyomába. 
  • Nos, ehhez képest Cassie 2013-ban beperelte Diddyt, amiért kapcsolatuk során minden elképzelhető módon bántalmazta őt, amikor pedig a nő szakított vele, megerőszakolta. Ugye, így már kezd kirajzolódni a bántalmazói minta?
  • 2022-ben Diddyt beperelte egy másik nő, akit 1991-ben bedrogozott, megerőszakolt, s az erről készült videót később büszkén mutogatta másoknak (ezúton is gratulálunk ezeknek a „másoknak”).
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

LOVE (@diddy) által megosztott bejegyzés

  • Ugyanezen a héten egy nő azért perelte be, mert 1990-ben vagy 1991-ben Diddy Aaron Hall énekes-dalszerzővel megerőszakolta őt és barátnőjét. Az erőszak után Diddy saját otthonában rontott rá a neve elhallgatását kérő áldozatra, hogy megfélemlítse, nehogy beszélni merjen a történtekről.
  • Tavaly decemberben előállt egy harmadik „Jane Doe” is, akin 2003-ban Diddy Harvey Pierre-rel, a kiadó korábbi elnökével és egy harmadik férfival csoportos szexuális erőszakot követett el. A lány ekkor 17 éves volt, Pierre zenei karrier ígéretével szervezett találkozót Diddyvel neki, ahol itatták és bedrogozták az ekkor még középiskolás áldozatot.
  • Egy nappal később a Grammy-díjas énekesnő, Tiffany Red, nyilvános levélben támasztotta alá Cassie vádjait a bántalmazásról, különös tekintettel arra a részre, ami a leghihetetlenebbnek tetszett addig a közvélemény számára: Diddy arra kényszerítette barátnőjét, hogy férfi szexmunkásokkal szexeljen, miközben ő nézi. Amikor Tiffany Red próbálta megvédeni Cassie-t, Diddy „hisztis énekespicsának” nevezte.
  • Az idén Crystal McKinney perelte be Diddyt, akit a férfi 22 éves korában karrierlehetőséggel csábított „tárgyalásra”, ám végül megerőszakolt.
  • Hetedikként April Lampos perelt, aki elmondta, hogy a kezdetben love bombingoló Sean Combs 1995-től tartó kapcsolatuk idején négyszer megerőszakolta.

Sejthető: a lista korántsem teljes. Térjünk vissza Cassie ügyére! A Diddy és közte 2023-ban megkötött megállapodás értelmében egyik fél sem beszélhet kettejük ügyéről, és a nő jelentős anyagi kártérítést kap az elszenvedett bántalmazások jóvátételeként.

„Na, ez is csak a pénzre hajtott” – hallom a kommentelőket, úgyhogy álljunk meg egy pillanatra.

Cassie Venturát a tíz lemezre szóló szerződése elvágta az énekesnői pályától, felmérhetetlen anyagi károkat okozva ezzel neki. A kivásárlást pedig olyan mértékben akadályozta P. Diddy, hogy az ügyvédek úgy fogalmaztak, nemcsak Cassie főnökével, de egyben bántalmazójával kellett tárgyalniuk, aki mindent megtett, hogy ellehetetlenítse a nőt. Nyilván arra számított, hogy az majd félelmében visszatér hozzá. 

Március 25-én Sean Combs miami és Los Angeles-i otthonában is razziázott az FBI. A Rolling Stone magazin fél éven át tartó oknyomozó munkája során mintegy 300 korábbi munkatársát, ismerősét, barátját kereste meg, közülük alig 50-en mertek nyilatkozni. Gondolom, a fentiek tükrében érthető, milyen változatos eszközökkel, mekkora anyagi és hatalmi befolyással érte el Diddy azt, hogy ez a hajmeresztő történet a kilencvenes évek eleje óta egyre nagyobbra és undorítóbbra dagadhasson. Noha a részletek még csak most kezdenek körvonalazódni, és a nyomozásról alig tudunk valamit, ez így is a könnyűzene történetének egyik leggyomorforgatóbb ügye.

Milyen kár, hogy P. Diddy helyett nem azoknak osztanak életműdíjakat, akik kiálltak a bántalmazó ellen – és akik kiálltak az áldozatok mellett.

Kiemelt kép: Getty Images / Paras Griffin / Contributor

Csepelyi Adrienn