A nő, akiről New York első, kizárólag nők számára fenntartott hotelét nevezték el

–

Martha Dandridge 1731. június 2-án született, elsőként John Dandridge és Frances Jones nyolc gyereke közül.

A virginiai nők többségétől eltérően – akik ebben az időben nem voltak írástudók –, Martha korán megtanult írni és olvasni, és egész életében örömöt és vigaszt talált ezekben a tevékenységekben. Aktív levélíróként is ismert volt, és rendszeresen megfordult a helyi anglikán templomban – itt ismerkedett meg első férjével, Daniel Parke Custisszal is.

Daniel Parke Custis harmincnyolc évesen közel húsz évvel volt idősebb újdonsült feleségénél. Mégis azzal, hogy megvárta, amíg olyan nőt talál, akit az apja jóváhagy számára, Custis biztosította saját és leendő örököseinek – és Marthának – anyagi biztonságát.

A párnak négy gyereke született: 1751-ben egy Daniel Parke Custis nevű fiú, majd 1753 áprilisában egy lány, Frances Parke Custis. Bár a keresztnevek hagyományos családi nevek voltak, a gyerekek dédapja szigorú feltételhez kötötte az öröklést: csak azok kaphattak a családi vagyonból, akik keresztnevük részeként a Parke nevet viselték. Így született meg John Parke Custis 1754-ben, Martha Parke Custis pedig 1756-ban.

Társadalmilag és gazdaságilag kiváltságos életük ellenére alig hét évvel az esküvő után Daniel Parke Custis életét vesztette, és végül egyik gyerek sem élte meg a húszéves kort.

Másfél évvel első férje halálát követően Martha és George Washington 1759-ben összeházasodtak

Martha Dandridge Custis fiatal, vonzó, gazdag özvegyként nagyobb szabadságot élvezett a saját sorsának megválasztásában, mint élete bármely más szakaszában. Házasságkötésük idején mindössze huszonhetedik életévében járt, közel háromszáz rabszolga állt a tulajdonában, és közel húszezer hold földdel rendelkezett.

A George és Martha közötti vonzalom kölcsönösnek, erőteljesnek és azonnalinak ígérkezett. Martha elbűvölő, vonzó és gazdag volt, és George-nak is megvolt a maga vonzereje: magas, impozáns alak, aki a hírnevére katonai vezetőként tett szert.

Miután Washington a függetlenségi háború miatt 1775-ben elhagyta Mount Vernont, több mint hat évig nem tért vissza. A tábornok a hosszú téli hónapok során, amikor a harcok holtponton voltak, megkérte Marthát, hogy csatlakozzon hozzá a téli táborában.

Az asszony minden évben megtette a fáradságos utat a táborba, és hónapokig a férjével maradt. A tábornok annyira fontosnak tartotta felesége jelenlétét az ügy szempontjából, hogy a kongresszustól kérte az utazási költségeinek megtérítését. 1758 végén aztán Washington lemondott katonai megbízatásáról, 1759. január 6-án pedig Martha Dandridge Custis férjhez ment szerelméhez.

Amerika első first ladyjeként Martha igyekezett rászolgálni a címre

Ahogyan férje tisztában volt azzal, hogy az Egyesült Államok első elnökeként tettei precedenst teremtenek a jövő vezetőinek, úgy Martha is tudta, hogy first ladyként tanúsított viselkedése mintául szolgál majd a jövő államfőinek feleségei számára.

Az egyik legfontosabb lépéseként rendszeresítette a péntek esténként megtartott fogadást, amelyen bárki részt vehetett.

Ezeken az összejöveteleken a kongresszusi tagokat, a méltóságokat és a helyi közösségből érkező férfiakat és nőket fogadták az elnöki kúriában, akiknek így nemcsak egymással volt alkalmuk beszélgetni, de az elnöki párral is szóba elegyedhettek.

Végrendeletében George Washington kijelentette, hogy a tulajdonában lévő 123 rabszolga – a Custis-örökösök között felosztandó hozományi rabszolgáktól elkülönítve – a felesége halála után elnyeri szabadságát. Félő volt azonban, hogy ezek a rabszolgák fellázadnak és megölik őt, így

Martha úgy döntött, hogy már korábban cselekszik: 1801. január elsején, valamivel több mint egy évvel a korábbi elnök halála után Washington rabszolgái elnyerték szabadságukat.

Martha mindig is kissé labilis egészségi állapota Washington halála után rohamosan romlani kezdett. Mindössze két és fél évvel férje után a first lady is meghalt 1802. május 22-én.

Az ő nevét viselte New York első, kizárólag nők számára működtetett hotele

A XIX. század eleji Amerikában a legtöbb nő számára szinte elképzelhetetlen volt a kíséret nélküli utazás gondolata. A többnyire nemek szerint elkülönített társadalomban a közép- és felsőosztálybeli fehér nőktől nem várták el, hogy érdeklődjenek az utazás vagy a városi lét iránt, és az otthont tartották az igazi életterüknek.

A legtöbb nyilvános helyen nemcsak rosszallóan néztek a nőkre – hanem sok helyről ki is tiltották őket.

A városokat erkölcstelen, a nők számára alkalmatlan helyként démonizálták, az otthonon kívül dolgozó nőket pedig veszélyesnek és erkölcstelennek tartották.

Bár a munkásosztálybeli, a bevándorló és a színes bőrű nők kimerészkedtek a saját otthonukból, és gyakran a munkaadójuk házában éltek házvezetőnőként, gyanakvással tekintettek rájuk.

De az idők változnak, és nem sokkal később a városok irányába kezdtek áramlani az alsóbb osztálybeli nők is a munka reményében. Az ennek következtében kialakuló lakhatási válságra adott reakcióként kizárólag nők számára fenntartott panziókat hoztak létre, ahol idősebb nők vigyáztak rájuk – és felügyelték a viselkedésüket. 

A panziók országszerte megjelentek a városi központokban

A legtöbbet keresztény csoportok működtették, és ideiglenes lakhelynek szánták őket. A lakók között a molnároktól kezdve a nevelőnőkön és könyvtárosokon át az eladónőkig mindenki megfordult. A felvételi követelmények között olyanok szerepeltek, mint a „jó jellem” vagy a „tisztességesség”.

Ahogy a társadalmi erkölcsök tovább változtak, részben a választójogi mozgalomnak és a nők mindkét világháborúban való részvételének köszönhetően, a közép- és felsőbb osztályok nőtagjai is karriert kezdtek, és a csak nők számára fenntartott szállodák is elterjedtek.

Az olyan nevekkel, mint például Martha Washingtoné, ezek a szállodák a nők új generációit szolgálták ki, akik anyáikkal ellentétben főiskolai végzettséggel rendelkeztek, és mielőtt házasságra léptek valakivel, karriert akartak csinálni. Az 1920-as évektől az 1970-es évekig tartó fénykorukban ezek a szállodák olyan helyek voltak, ahol az ambiciózus nők hasonlóan gondolkodó társaságban lehettek, karriert építhettek – és a kezükben tarthatták a saját sorsukat.

Források: ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk forrása: Getty Images/ Stock Montage / Contributor; Wikipedia/ digitalcollections.nyhistory.org

Mózes Zsófi