„Ölel, nagyon Tied – Csinszka” – Ady halála után Babitsot ostromolta az özvegye

–

1916 márciusában, amikor javában dúlt az első világháború, a harcok során megvakult katonák megsegítésére jótékonysági rendezvényt szervezett a magyar irodalom egyik meghatározó folyóirata, a Nyugat. Rockenbauer Zoltán írja a Csinszka, a halandó múzsa című könyvében, hogy az eseményen, amelynek a Zeneakadémia adott otthont, egyszer csak egy „félénk és visszariadó, keskeny arcélű, olajsárga bőrű, fekete hajú, sovány ember” lépett fel a pódiumra, aki „minden erejét összeszedve önkívületi állapotba került”, és „különös dallamossággal zihálta zaklatott sorait annak a bennsőjéből kiszakadt költeménynek”, amelynek a Húsvét előtt címet adta:

Ó béke! béke!

legyen béke már!

Legyen vége már!

Aki halott, megbocsát,

ragyog az ég sátra,

Testvérek, ha tul leszünk,

sohse nézünk hátra!

Ki a bünös, ne kérdjük,

ültessünk virágot,

szeressük és megértsük

az egész világot:

egyik rész a munkára,

másik temetésre:

adjon Isten bort, buzát,

bort a feledésre!

(Babits Mihály: Húsvét előtt – részlet)          

A „fekete hajú, sovány ember”, a kor egyik legjelentősebb költője, Babits Mihály volt

Előadását hatalmas ováció fogadta, hiszen a háború értelmetlenségének és a béke vágyának szenvedélyes hangsúlyozásával a végletekig tudott azonosulni a feltüzelt közönség. Az alig huszonkét éves Boncza Berta, becenevén Csinszka is el volt ragadtatva Babits „roppant indulat szülte” költeményétől. A nő lelkét viszont nem csak a forrongó világban történő aggasztó események gyötörték:

egy éve volt Ady Endre felesége, és már egy ideje rájött, hogy az alkoholista, vérbajos költővel való házassága messze áll attól, amiről néhány évvel korábban ábrándozott, miközben Ady megnyerő fényképeit nézegette vagy a verseit olvasta.

Kénytelen volt elfogadni, hogy voltaképpen a férje ápolására és rigolyáinak elviselésére „szerződött” – cserébe viszont Adyné lehetett, így elérte azt a társadalmi rangot, amit csak a házastársa által kaphatott meg.

Férje – aki már régóta két végén égette a gyertyát – szűk három év múlva, 1919. január 27-én meghalt. Temetésén Babits Mihály mondta az egyik búcsúztató beszédet. 

Hamar lekerült az özvegyi fátyol

A Zeneakadémia emlékezetes jótékonysági matinéjának hőse a temetés után alig egy hónappal levelet kapott, amelynek feladója Csinszka volt. Az özvegy látni akarta Babitsot, és a találkozó helyét is megszabta: fel akart menni a költő lakására. „Egyszer megszólalt az előszobám csengője […] és akkor bejött ő, félénken és szívdobogva jött, mint egy kis diák, egy nagy mappa volt a hóna alatt – mert azzal az ürüggyel jött, hogy a rajzait akarja megmutatni” – emlékezett vissza Babits az első találkozásra.

A költő visszautasította a nő közeledését: „Alázatosan és félénken beszélt, izgatottan leste a szavamat. Félt, hogy elkergetem. És én csakugyan durva voltam hozzá, mert éppen csak ez kellett még nekem! Mikor oly torkig voltam az egész világgal. Semmit sem akartam volna már, csak hogy békét hagyjanak, ne kelljen szólnom semmit, csak amit már ezerszer megszoktam, rendes agglegényéletet, kávéházakat, csak egy pár embert körülöttem, akik már bútorok: halált az életben.”

Babits ugyan ódzkodott a kapcsolattartástól, Csinszka azonban hajthatatlannak bizonyult, és próbálkozásai eredményre vezettek: egy idő után már rendszeresen találkoztak a költővel. A nő elkísérte Babitsot az egyetemen tartott óráira is – főleg az Ady-szemináriumokon tűnhetett indokoltnak a jelenléte, a hallgatók ugyanis megtiszteltetésnek vették az özvegy jelenlétét.

Babits eleinte úgy tekintett Csinszkára, mint egy érte rajongó gyerekre.

A Másnapok kifutója című versében például „drága kisfiúként” említi a nőt, aki pedig kapcsolatuk elején „Adyfiúként” vagy „Csinszka fiúként” írta alá a költőhöz írt leveleit.

Ahogy telt az idő, Csinszka egyre jobban ostromolta a költőt, a leveleiben pedig sokszor intim hangot ütött meg: „megszeretném csókolni a drága, mégiscsak kölyök kezedet. Nekünk egymást még véletlenül sem szabad elvesziteni többet Mis”. „Nagyon szeretlek, ezért nagyon kell vigyázz magadra. Jobb ha holnap délelőtt látlak, nekem mindegy és ha tehetem úgy 7 óra körül lehet hogy fölszaladok és megcsókolom a kezedet drága Mis. Királyfi, — oly gyönyörű, hogy vagy nekem. […] Ölel, nagyon Tied – Csinszka.”

Babits eleinte ugyan visszafogottan fogadta a nő rajongását, de azért beengedte őt a mindennapjaiba: amikor például nem volt otthon, felmehetett Csinszka a lakására, amelyet segített rendben tartani. A költő a nő óvó gondoskodásáról, a bosszantóból egyre inkább üdítővé váló közelségéről a verseiben is írt:

Jön Lánykó, nagy szemében hoz huncut örömöket

- mily öröm énnekem hogy öröm vagyok én neked,

s elindítád a lankadt órát, szívemet!

(Babits Mihály: Régi friss reggeleim – részlet)

Babonás félelem

Hogy az intimitás milyen fokáig jutott el Babits és Csinszka kapcsolata, nem lehet tudni. Babits állítólag ódzkodott a nővel való szexuális kapcsolattól – egyrészt azért, mert félt attól, hogy elkapja a vérbajt, másrészt tartott Ady „átkától”. A költő ugyanis az Aki helyemre áll című versében a következőt írta: „Átkozott legyen az / Aki helyemre áll majd / Ínyére méreg hulljon / Két szeme megvakuljon”.

(Mindkét félelme alaptalan volt, ugyanis Ady már nem fertőzött a Csinszka-korszak idején, az említett vers pedig évekkel a házasságkötése előtt keletkezett.)

Voltak olyan feltételezések, amelyek szerint Csinszka azért környékezte meg Babitsot, mert Ady halálát követően újra egy ismert költő felesége akart lenni, visszaszerezve az elvesztett társadalmi rangját.

Amikor viszont egyszer megkérdezték az esetleges házasságkötésről, indulatosan kijelentette: nem akar hozzámenni Babitshoz.  

– Hallom férjhez akar menni. Én a maga helyében nem tenném le az Ady nevet – szólította meg Csinszkát az egyik ismerőse.

– Nem akarok a nemzet özvegye lenni! – válaszolta indulatosan a nő.

– Hallom Babitscsal is emlegetik… – jött a válasz.

– Nem! Az irodalomból elég volt! – csattant fel Csinszka.

(Forrás: Aki nem akart a nemzet özvegye lenni – Boncza Berta)

Voltak, akik viszont azt állították, hogy Csinszka mégis csak el akarja magát vetetni a költővel – egy fortély segítségével. Hogy igaz volt-e ez a feltételezés, nem bizonyosodott be, az viszont tény, hogy az erdélyi lapokat 1920 tavaszán valaki arról tájékoztatta, hogy „Babits Mihály és özvegy Ady Endréné” az esküvőjükre készülnek.  

„Mint hiteles forrásból értesülünk, Ady Endréné a legközelebbi időben férjhez megy Babics (sic!) Mihályhoz. […] Boncza Bertának képe pedig az irodalomtörténet két lapján lesz látható nem kis örömére a gimnazistáknak, hogy két költő mellett csak egy feleség nevét kell megtanulnia a vonatkozó évszámokkal” – írta a nagyváradi Szabadság 1920. március 31-én.

A hír cáfolata gyorsan megjelent.

„Álhír Ady özvegyéről. Az egész erdélyi sajtót bejárta legutóbb az a hír, hogy Ady Endre fiatal özvegye nemsokára házasságra lép Babits Mihállyal, a kiváló költővel. Azt is megírták a lapok, hogy Babits Mihály fiatal nejével nemsokára a csucsai kastélyba költözik. A nagyváradi lapok most Ady özvegyének családjától szerzett információk szerint megcáfolják a fiatal özvegy és a költő között kötendő házasság hírét” – szerepel a kolozsvári Ellenzék 1920. április 8-i számában. 

Se veled, se nélküled

Babits és Csinszka kapcsolatában az idilli időszakokat nagy összeveszések követték, amelyek után volt, hogy hetekig nem találkoztak. A nőnek nem tetszett, hogy a költő a tanítványaival – például Szabó Lőrinccel és Komjáthy Aladárral – túlságosan bizalmas viszonyt ápolt. A zaklatott időszakot élő Babits – aki a közéleti szerepvállalásai miatt is támadások kereszttüzébe került – pedig néha úgy érezte, inkább visszavonulna az „elefántcsonttornyába”, és nem kér az őt körülvevők rajongásából sem.

Egyszer meg is kérdezte Csinszkát: „Miért komplikálod az életemet?”.

De amikor nem látogatták egymást, intenzív levelezés folyt köztük. Soraikból kiderül, a sérelmeik ellenére továbbra is vágytak a másik közelségére. 

Amikor viszont Babits 1920 elején hosszabb ideig szülővárosában, Szekszárdon tartózkodott, fordult a kocka: már a költő vágyódott epekedve a tőle távolodó Csinszka után – derül ki Rockenbauer Zoltán Csinszka, a halandó múzsa című könyvéből. A nő ekkor írt levelei azt sugallják, hogy már nem hiányzott neki annyira költő, ezért késleltetni akarta a következő találkozást. „Pihenned kell. Sokat aludni, rendesen élni, enni és nem gondolni semmire, ami izgat. Nagyon kérlek, vesd ki magadból egy kicsit Pest és az egész szomorú és meggyalázott világ baját, keservét”.

Nem tudni, feltűnt-e Babitsnak, hogy Csinszka ebben a levelében milyen elragadtatással ír a társaságában megforduló Márffy Ödön festőművészről: „Márffy ma – rajtad kívül, akit nem tudok mértékkel mérni – a legjobb barátom. Okos, csöndes, jó ízlésű – kinek a hideg tartózkodásán túl meleg, egyszerü és mély a jósága”.

Néhány hónap múlva – csakúgy, mint kapcsolatuk elején – Babits váratlan levelet kapott Csinszkától. De ezúttal arról számolt be neki az asszony, hogy feleségül ment a festőművészhez:

„Drága Mis! A régi, változatlan barátsággal jelentem, hogy a napokban megesküdtem Márffy Ödönnel. Új gazdámmal nagyon meg vagyok elégedve. Nagyon jó kis lány vagyok és igyekszem lenni, rád pedig nem szűntem meg nagy szeretettel gondolni…”

Babits beletörődően válaszolt: „Kedves Csinszka! Nagyon köszönöm kedves baráti leveledet, köszönöm, hogy megtartottál emlékezetedben. Kívánok neked minden örömöt és derűt.”

Sokak szerint az állhatott a meglepő frigy hátterében, hogy Csinszka megunta Babits hezitálását, és imponált neki Márffy magabiztossága, határozott fellépése. 

Babits sem maradt sokáig egyedül: Csinszkáék esküvője után öt hónappal elvette Szabó Lőrinc korábbi menyasszonyát, Tanner Ilonát, akinek a Török Sophie művésznevet adta. (Kazinczy Ferenc felesége után.) A két házaspár időnként azért találkozott, de Babits és Csinszka barátsága voltaképpen megszakadt: már nem leveleztek tovább, aminek Babitsné féltékenysége is oka lehetett. Tizennégy évvel a szakításukat követően viszont a költő még írt egy verset Csinszkához. Ugyanis 1934 őszén, miután hazatért feleségével az olaszországi útjukról, megrendítő hír fogadta: a nő október 24-én agyvérzés következtében elhunyt. Babits pedig a Furcsa elmenni délre című költeményével búcsúzott tőle:

Furcsa elmenni Délre

és hazajönni télre,

furcsa és iszonyatos.

Halottak napja van ma:

a halottak fogadnak.

Furcsa és iszonyatos.

Milyen puha és süket

ködök tömik az eget!

Furcsa és iszonyatos.

Tán hogy senkise értse

amit a holtak beszélnek...

Furcsa és iszonyatos...

Források: Aki nem akart a nemzet özvegye lenni – Boncza Berta. In: Özvegyek és árvák a régi Magyarországon, 1550–1940. Szerk.: Erdélyi Gabriella. Budapest, 2020, Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Történettudományi Intézet. 271–293.

Rockenbauer Zoltán: Csinszka, a halandó múzsa, Noran Libro Kiadó, 2017.

nevpont.hu, hvg.hu, Academia.edu, konyvtar.dia.hu, oszk.hu, ujvarad.ro

Egy korábbi írásunkat is figyelmetekbe ajánljuk Csinszkáról.

Kiemelt képünk forrása: Wikipedia/ Petőfi Irodalmi Múzeum

Nádudvari Péter