–

Bár rengeteg idézet kering tőle az interneten, és sokféle feldolgozásban olvashatjuk, láthatjuk műveit, mégis arra biztatok mindenkit, hogy vásárolja meg a Szamárfül című könyvét. Nem csupán azért, mert egykori veje, a szintén költő Rigó Béla (Nálatok laknak-e állatok?) nagyszerű utószavából sok kevéssé ismert érdekesség kiderül róla, hanem azért is, mert egész más érzés egy-egy verse elolvasása után könnyesre röhögni vagy épp bánatosra sírni magad, visszalapozni, elmélázni a sorain, mint ugyanezeket átfutni az interneten.

Igen, a könnyed rímek mögött ott van az egész élete, ami cseppet sem volt könnyű

Az érzékeny, tehetséges fiú imádott focizni, és már a középiskolai csapattársait is rögtönzött verseivel szórakoztatta. Nem mellesleg országos tanulmányi versenyt nyert ógörög nyelvből, és latinból is a kiemeltek között szerepelt.

Egyik kedvenc versem tőle a Focimeccs című, íme, egy részlet belőle:

„Huszonkét esztelen, félmeztelen egyén,
egymás hátán-hegyén
nyüzsög lenn a pályán.
Mások mája táján taposnak,
és ha elég laposnak
lát a bíró minden egyest,
megítél egy tizenegyest.”

A rendszeres verselés és focizás mellett később felsőfokú zenei tanulmányokat folytatott Pesten, brácsán játszott, ezt a tudását jól kamatoztatta később az orosz hadifogságban – szinte rögtön a diploma megszerzése után, 1944-ben a frontra került. Jókedvének és zenei tudásának köszönhette, hogy három év után szabadulhatott, kiváltságosként pedig a kényszermunkát konyhán végezte, bár egy hastífusz így is majdnem elvitte.

A konyhai munka azonban a túlélést jelentette számára, hiszen nem halt éhen, mint oly sok fogolytársa.

De azért ne gondoljuk, hogy ez olyan „könnyű kenyér” volt, később ezt is megírta az Amikor szakács voltam a fogságban című versében:

„Gázok és gőzök,
köztük főzök.
Körülöttem füstös üstök:
készül a früstök!
Izmaim már merevek,
úgy kavarok-keverek.
És sűrű cseppet izzadok,
hogy hízzatok!”

A hadifogság után hazatért, versei sok helyen megjelentek, de ebből nem tudott megélni. Egykori ciszterci gimnáziumi osztálytársa, a Vígszínház későbbi igazgatója, Várkonyi Zoltán dugta be őt egy haknizó színtársulatba, ahol az volt a szerepe, hogy ha valamelyik művész késve érkezett az előző hakniból, beugorjon helyette, és töltse ki az így keletkezett lyukakat. Aztán persze kiderült, hogy a közönség sokszor jobban szórakozott az ifjú és névtelen előadó versein, mint a híres fővárosi művészek produkcióján. A többi között remek előadó is volt. Végül 1962-től, a Magyar Rádió dramaturgjaként, élete végéig azt a munkát végezte, amit szeretett: szövegekkel szöszölt reggeltől estig. 

Tóth Krisztina: Tetovált napkorong – Mese embereknek

Kult – 2021. március 7. – TK

 

Azok a sötét ötvenes évek

A magyar szórakoztatóipar, ahogy az egész kultúra a baljóslatú „három T” (tiltott, tűrt, támogatott) nyomása alatt létezett az ötvenes évektől. Romhányi nagyon ügyesen kivédte a hatalom által diktált témákat, amiket kötelezően vinniük kellett a haknizó művészeknek esztrádműsoraikban országszerte, cserébe elnézték nekik az ezzel járó extra gázsit.

A Romhányi által előadott állatos témájú kifacsart kancsalrímekbe azonban az elvtársak sehogy nem tudták beleerőltetni az uralkodó ideológiát,

sőt, észre sem vették: egy-egy állatvers olykor épp a hatalmat figurázza ki, például ez az Ebigrammák ciklusból való is:

Veszélyes mese

„Csörtetve üldözte a nagyvad a nyulat,
míg azt elnyelte egy hosszú kanyarulat,
a némán lapulva leskellő kobra
ott várt moccanatlan, mint önmaga szobra.
Így hát vedd alapul:
A nagy veszély csörtet, a még nagyobb lapul.”

A hidegháború idején, amikor minden létező csatornából „a nyugat veszélyes ódiuma” ömlött a magyarokra, nehéz volt nem a kígyóként lecsapó szovjetekre asszociálni, ez az ártatlannak tűnő mese mégis kijátszotta az „illetékes elvtársak” éberségét.

Életében nem jelent meg verseskötete,

de Rigó Béla szerint ebben a szerző is ludas volt, hiszen igen mostohán bánt saját műveivel, nem gondozta őket kellőképpen, ám azok így is szájról szájra szálltak, és fennmaradtak „a nép ajkán”.

Ráadásul Romhányinak rengeteg hivatali tennivalója volt, nagyon sok fontos posztot bíztak rá a szórakoztatóiparban. Sokoldalúságának és képzettségének köszönhetően, 1957-től az Állami Hangverseny- és Műsorigazgatóság művészeti vezetője, majd 1960–1962 között a Magyar Televízió szórakoztatórovatának művészeti vezetője volt. 1962-től haláláig pedig a Magyar Rádió Zenei Főosztályának dramaturgjaként dolgozott. 

Rejtély, hogyan és mikor tudott saját műveket írni, talán ez is szerepet játszott abban, hogy nem gondoskodott kellőképpen az életművéről. Sokkal fontosabb volt számára, hogy lányával foglalkozzon, őt pallérozza nyelvi leleményeivel (Romhányi Ágnes évtizedek óta sikeres dramaturg és költő). Emellett pedig jó barátainak, például a náluk sűrűn megforduló (eredetileg szintén zenész) Fodor Ákosnak főzött finomságokat. Úgy látszik, még a három év hadifogság sem vette el a kedvét a főzéstől. (Romhányi Ágnes megható búcsúzását Fodor Ákostól ITT olvashatjátok el.)

A popkultúra találkozása a Mézga családdal, Doktor Bubóval, Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szakival, Mekk Elek, az ezermesterrel, no meg a Macskák című musicallel

A játék éltette Romhányit, a nyelvvel való örök szerelmetes játék, rajta kívül ugyan ki más vállalkozott volna arra, hogy az amerikai The Flintstones kalandjait átültesse magyarra? Geszti Péter mesélte EBBEN a remek videóban: a filmsorozat eredetileg azért született, hogy kifigurázza egy amerikai átlagcsalád életét, Romhányi pedig a mostoha technikai körülmények ellenére is képes volt rá, hogy a magyar viszonyokra vetítse, és az akkori kispolgári élet szókészletéből, kutúrájából szedje rímbe a két kőkorszaki szaki kalandjait.

Egyik kedvenc példám erre: „Jó lenne bezárni a tekeszalont már / hazamenni és enni egy kis tokaszalonnát.”

Romhányi Ágnes elmondása szerint, az édesapja ezzel a sorozattal kínlódott a legtöbbet. Viszont megérte a sok gyötrődés, mert jellegzetes kancsalrímeivel abszolút időtálló szöveget gyártott, sőt: a mostani rapperekre, slammerekre is hatott ez a szabad és kreatív szellem.

A Doktor Bubóban a történetek lenyűgözők

Az antropomorf figurák igen élethűen megmutatták a „legvidámabb barakkot”, azaz a szocialista Magyarországot. Íme, egy igen aktuális idézet az egyik epizódból: 

„Jó, ha minél többen kapják meg a bajt, mert annál nagyobb lehet a gyógyultak száma.”

Gyerekkoromban is elvarázsolt Csőrmester, Ursula, Teknőc Ernő vagy Bubó figurája, ahogy a gyerekeim is boldogan bámulták ezt a sorozatot, és most, a cikk kedvéért újra megnéztem jó pár epizódot. Gyerekek, ha jót akartok magatoknak ezekben a nehéz időkben, nézzetek Doktor Bubót!

Mekk Elek

Akkoriban, amikor a Mekk Elek, az ezermester című sorozat készült, Magyarország igazi „fusibirodalom” volt, „buheravilág” uralkodott, és bármennyire nyitva tartottad a szemed, a „maszek szaki” úgyis átvágott.

Az éles társadalomkritika ismét elkerülte a cenzorok figyelmét, pedig erősen benne volt ez is a gyerekeknek készült sorozatban.

Az egyik igen finom idézet: 

„Nem értitek, tyúkeszűek? Ha vagy kizárólag benn zárjátok rá, vagy kinn zárjátok ki, de akkor kizárt, hogy benn bezárjátok. De jobb, ha kinn zárjuk be, mert bent ki kell zárnom, ha kész a munkám és én kimegyek.”

Mekk Eleknek semmi nem sikerül, a kisember nem boldogul, bárhogy ügyeskedik. Igen, ezt most már tudom a mai eszemmel, de akkoriban nagyon jól szórakoztam a sorozaton, és ez ma sincs másként. Meleg szívvel ajánlom újranézésre nektek is meg a gyerekeiteknek is. 

A Mézga család

Talán ez az a sorozat, amiből a legtöbb szállóigeszerű idézet maradt fönn: az „Egy forintért megmondom”, vagy Paula sápítozása: „Bárcsak a Hufnágel Pistihez mentem volna feleségül!”, és az „MZ/X, jelentkezz!”

Romhányi Nepp Józseffel együtt alkotta meg a zseniális sorozat főszereplőit, akik azóta is élnek és virulnak, pedig a „megszületésük” óta eltelt pár évtized.

Mindenkinek volt egy Máris szomszédja, mindenkinek pimaszok lesznek a kamasz gyerekei, és legtöbbünk sajnos egyre kerekedő pocakkal fekszik ki a strandra.

Szóval Mézgáék világa: a valóság újratöltve, megspékelve egy kis fantasztikummal. Legalább néhány epizódot nézzetek meg belőle. Léleknyugtató!

Macskák

Amikor már mindenki kudarcot vallott a Macskák musical szövegének fordításával, amely T. S. Eliot Macskák könyve című művén alapul, akkor jött, látott és győzött Romhányi József. 

„Karminca kormos vagy fehér
Karminca-macska karcsú ám
Dalkincsünk szép és nem csekély
Nem nyafka nyávogás csupán!”

Bár sokan bukást jósoltak a Macskák hazai verziójának, de mint majdnem minden, amihez Romhányinak köze volt, ez is köszöni szépen, ma is érvényes, a majd negyven év alatt elképesztően sokan látták.

Rímes rémdráma most

A Vérszipoly című tényleg zseniális rémdrámáját a költő születésének századik évfordulója apropóján vette elő a Centrál Színház, Puskás Tamás rendező sokadszorra is színre, illetve most streamre vitte. Mindenképp nézzétek meg, ha akartok magatoknak pár felhőtlen órát! Többek között Básti Juli, Tompos Kátya és Cserna Antal szórakoztat Romhányi fergeteges szövegével.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Tompos Kátya (@katyatompos) által megosztott bejegyzés

Színvonalas alkotótársak és elmaradt díjak

Bár mindenki, aki valaha is dolgozott Romhányival, tisztában volt kimagasló képességeivel, és sokan ragaszkodtak a vele való közös munkához a rádióban, a színházakban és a filmiparban, mégsem kapott állami elismeréseket, hiszen a könnyű műfajban alkotott, ma már tudjuk, hogy igencsak maradandót.

Elképesztő munkabírását jelzi, hogy 211 (!) színházi bemutató fűződik a nevéhez.

Végigdolgozta az életét, bárhol szívesen szórta szellemes sziporkáit, de hiába várt az állami elismerésre,

hiába mondogatta a családjának, hogy az idén talán már megkapja a rég várt és bőven kiérdemelt Kossuth-díjat, mégis csak a halálos ágyán vehette át a Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjat, amikor már gyakorlatilag azt sem tudta, mit kap.

Élete vége felé derült ki, mennyire rosszul érintette, hogy ennyire nem méltányolták. 

Romhányi műveit olvasgatva, nézegetve elkerülhetetlen a felismerés: ő mindvégig örök érvényű emberi igazságokról beszélt rímben vagy prózában, dalszövegben vagy versben. A könnyű műfaj is csak akkor jó, ha elegendő gondolat van mögötte.

Gondoljunk hát ma Romhányi Józsefre, én például képzeletben most az összes lehetséges művészeti díjat neki adom. 

Both Gabi

Források: ITT, ITT, ITT és ITT, valamint Romhányi József: Nagy szamárfül. Alexandra Kiadó, Pécs, 2006.