–

A Vadölő. A Nagy Medve fiai. Apacsok. Emlékeztek? Meg még egy tucat indiános filmet említhetnék, amelyek világsztárt csináltak egy magas, jóképű belgrádi tornatanárból a hatvanas években.

Akkor én még nem éltem. És mikor nagyjából 15 évvel később földbe gyökerezett a lábam „Nagy Kígyó” (Csingacsguk) láttán, fogalmam sem volt róla, hogy az én drága mohikánom a Vadölőből, aki miatt az összes óvodai farsangon indiánnak öltöztem, igazából egy szerb partizán Berlinbe exportált fia.

Története épp oly szürreális, mint amilyen a XX. század volt.

Elmesélem.

Egy régi farsang… Kurucz Adrienn mint Csingacsguk

Indiánfilm az NDK-ban – minek?

Talán onnan kellene kezdeni, hogy vajon miért vették a fejükbe a keletnémetek, hogy pont indiánfilmeket fognak gyártani.

Nos, az történt, hogy elirigyelték az NSZK-ban készült Karl May-adaptációt. Az 1962-es Ezüst tó kincse – Pierre Brice-szel, a későbbi „örök” Winnetou-val – ugyanis világsiker lett.

Az NDK-ban a pártvezetés egyáltalán nem kedvelte Mayt, például azért, mert Hitler kedvenc írójáról van szó, pluszban a sztori mindig valami olyasmi, hogy indiánok fehér elnyomókkal (Winnetou és Old Shatterhand) haverkodnak – igaz, más fehér elnyomók ellenében.

Aztán úgy döntött a párt, mégiscsak tesznek egy próbát ők is westernfronton, ha már annyira bejött a műfaj a rokonoknak meg az olaszoknak is amúgy (a spagettiwesternfilmekre gondolok), ráadásul az indiános sztorikba remekül bele lehetett csomagolni a kor és a párt üzeneteit. (Később, a nagy siker nyomán el is szakadtak a May-regényektől, saját forgatókönyveket írtak.) Hisz kommunistának és indiánnak közös ellensége a népirtó fasiszta, meg az imperialista kizsákmányoló: az angol, a francia, az amerikai.

Mitić olyasféle hősöket játszott el, amilyen az apukája volt élőben. Egy elnyomó hatalom ellen küzdő, bátor, konok, megszállott, akár saját vesztébe rohanó partizánt. Indiánjelmezben. Szikrával a szemében.

Állítólag, amikor a párt és az állam akkori első embere, Walter Ulbricht megtekintette A Nagy Medve fiait (az első NDK indiános filmet), el volt ragadtatva, és közölte, hogy „weiter so, weiter so!” („Csak így tovább, csak így tovább!”).

No, de előreszaladtunk – hogy került a képbe a jugoszláv partizán, akarom mondani, indián?

Jelenet A Nagy Medve fiai című filmből – Forrás: Progress Film

Szép volt, tudott németül és értett a lovakhoz

A keletnémet filmesekkel gyakorta kooperált valamelyik baráti szocialista ország, adtak hegyeket, tájat, szereplőket, mikor mi kellett. Az indiánok indiánját szó szerint Jugoszláviában vadászta le maga A Nagy Medve rendezője, Josef Mach, aki egyébként cseh – ugyanis a keletnémet rendezőknek derogált a műfaj.

A jugoszláv filmgyárban nézegette a tablót, amelyen fiatal színészek voltak, és kiszúrta épp azt a férfit, aki korábban már kaszkadőrködött-statisztált nyugatnémet, brit és olasz filmekben, és amikor felhívta, azt állította, tud lovagolni.

Mitić ráadásul jól beszélt németül is – ám a nyelvtudás ellenére hosszú éveken át szinkronizálták, úgyhogy a hősök nem az ő hangján szólalnak meg németül.)

A film, amellyel Mitić és az „indiános ötlet” debütált, A Nagy Medve fiai volt, 1965-ben forgatták Montenegróban. Óriási sikert aratott, csak az NDK-ban tízmillióan látták.

Mitić rögvest Berlinbe költözött.

A következő húsz évben több mint egy tucat indiánfilmben játszott, mindig pozitív hősöket, akik néha sajnos elbuknak. A közönség (én!) imádta Csingacsguk, Ulzena vagy Tecumseh szerepében, a filmek Amerikába is eljutottak.

Senkit sem érdekelt – amin ma már felröhögünk – a sok szájbarágós üzenet, a rézbőrűek irodalmi németsége, vagy az, hogy valahol Kelet-Európában trappolnak a lovasok, nem az amerikai Sziklás-hegységben.

Mitić küzdött a skatulya ellen

Szerepelt az indiános filmeken kívül sci-fiben (Meteorvadászok), partizános filmsorozatban (A halál archívuma), de volt színpadi játékokon Spartacus, Robin Hood, D'Artagnan és Zorba is – kifejezetten imád énekelni, táncolni, megjelent egy kislemeze, igaz, erre sokan azt mondják, kár.

Színházban eljátszotta a Száll a kakukk fészkére című darab egyik főszerepét (igen, Indiánt alakította… ennyit a skatulyákból való kitörésről), vezetett tévéműsort, 1992 óta pedig a Bad Segebergben rendezett híres Karl May-fesztiválokon ő Winnetou az akkor nyugdíjba vonult (és két éve elhunyt) Bierce helyett.

Habár az NDK emblematikus figurája, ma is szeretik az emberek.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

@balticseadrawings által megosztott bejegyzés

És hol van Csingacsgukné?

Fene tudja, van-e.

Mitić sose lett bulvárhős, ösztönösen jól kezelte a sajtót, ha a magánéletéről kérdezik, szűkszavú, mint egy igazi indián.

A nők mindig körüldongták persze, ez nyilvánvaló, és egy időben azt pletykálták, Erich Honecker (az NDK állampártjának főtitkára volt a rendszerváltásig) feleségének a szeretője volt, de ezt tagadta.

Azt viszont nem, hogy a filmszínész Renate Blume volt egy ideig az élettársa. De az már évtizedekkel ezelőtt történt, azóta sem tudni, van-e valakije.

Egy német lapnak adott interjúban annyit mondott, sosem volt ideje ismerkedni, mindig csak dolgozott. Ehhez képest azért pár éve kiderült, van egy immár felnőtt lánya, egy késői gyerek, Nathalie. Hogy ki az anya, azt nem árulja el.

Ha be akarnátok ugrani hozzá, annyit tudok segíteni, hogy egy Berlinhez közeli tónál lakik, sokat evez, és még mindig remekül néz ki. És jó formában is van, köszönhetően a fegyelmezett-sportos életmódnak. Két éve nálunk is láthatta a közönség a Winnetou-sorozat új változatában: egy öreg indiánt alakított, Winnetou apját.

A sorozatot amúgy Horvátországban forgatták, és egy helyes albán színész volt a főszereplő. Talán van egy ovis kislány valahol a világban, aki úgy rajong érte, ahogy én annak idején Mitićért.

Meg még egy kicsit most is.

Kiemelt kép: Jelenet A Nagy Medve fiai című filmből – Forrás: Progress Film

Kurucz Adrienn