Nem tudom, ti hogy vagytok Dalí szürrealizmusával, de engem mindig lenyűgözött az ezernyi apró részlet, a háttérben megbúvó kis figurák és a visszatérő motívumok kavalkádja. A művész munkásságát bemutató, idén tavasszal Budapestre látogató kiállításon nemcsak hogy megcsodálhatjuk az alkotásait, hanem be is léphetünk a leghíresebbekbe. De ne szaladjunk ennyire előre. Pichler Zsófi írása.
–
Előreláthatóan június végéig a Komplex ad otthont a Budapesten korábban még nem látott Dalí-műalkotásoknak. Amikor először hallottam a kiállításról, laikus művészetkedvelőként rögtön festményekre gondoltam, ez a kiállítás azonban másik oldaláról közelíti meg az ezerarcú művészt (akinek különleges otthonáról Krajnyik Cinti írt korábban). A Beniamino Levi által vezetett Dalí Universe magángyűjtemény jóvoltából betekintést nyerhetünk abba, hogy az alkotó milyen széles körben használta a különféle művészeti technikákat a változatos módszerekkel készült szobrokon és litográfiákon keresztül. A galerista Levi és Dalí között a hatvanas évektől szoros barátság alakult ki, Levi volt az, aki bátorította a művészt, hogy a vászon síkjából kilépve, a szobrászatnak is szenteljen nagyobb figyelmet, miután már kísérletezett korai éveiben a háromdimenziós alkotással.
Dalí kiállítás - Fotó: Csatlós Norbert
A kiállításon látható több mint kétszáz kis- és nagyméretű szobor között sétálva úgy érezhetjük, a művész korábban ismert festményei is megelevenednek előttünk, ismerősként köszönthetjük az olvadó órákat vagy a vissza-visszatérő mankók, támasztékok formáját. De ne gondoljuk, hogy a festmények egyfajta háromdimenziós megjelenítéseivel találkozunk majd: a visszatérő jegyek ellenére más formavilággal, a festményektől eltérő, újfajta kompozíciókkal is megismerkedhetünk.
Dalí munkáiban szintén gyakori elem a kemény külső mögött rejlő puha belső, mivel nagyon foglalkoztatta ez a sokféleképp továbbgondolható motívum, így számtalan csiga és homár rejtőzik a kiállított művek között, két- és három dimenzióban egyaránt.
Dalí kiállítás - Fotó: Csatlós Norbert
Ismerősökre lelni
A szobrokon kívül grafikai munkákat is láthatunk a kiállításon, ezek közül a legtöbb a festményekhez hasonlóan részletgazdag, így hosszú percekig időzhetünk előttük, újabb és újabb apróságokat felfedezve. Számomra az egyik legkedvesebb része a kiállításnak az volt, hogy egy barátommal a háttérben megbúvó kis figurákat keresgéltük minden képen, egészen közel állva a rajzokhoz, és olyan mintákat kiemelve, amiket a másik nem vett észre. A legtöbb alkotásról már távolról is megvolt az elképzelésem, a lendületes vonalak és élénk színek jól kivehető motívumokat alkottak, ám ahogy közelebb léptünk, újabb és újabb rétegei kerültek elő a képeknek.
Dalí kiállítás - Fotó: Csatlós Norbert
Hasonlóképp volt ez azokkal a Dalí-művekkel is, melyek egy-egy jól ismert történetet jelenítenek meg: találkozhatunk Shakespeare és de Sade márki legnépszerűbb karaktereivel, de bibliai történetek is helyet kaptak a tárlatban. Számomra talán ezek voltak a legmeglepőbbek, hiszen első ránézésre semmi szürrealista nincs egy Mózest ábrázoló grafikában – legalábbis szerintem.
Ahogy azonban újra rápillantottam, amit addig hegynek hittem, emberi alakot öltött, és az egész kép megváltozott.
Nem elég egyszer ránézni
Minél tovább vizsgáljuk Dalí műveit, annál több mindent fedezhetünk fel bennük. Én pont ezt a keresgélést szerettem benne, még az olyan klasszikus jeleneteket ábrázolóknál is, mint a korábban említett bibliai történetek, vagy a Szent Györgyöt és a sárkányt ábrázoló szobor, melyről első pillantásra nem is gondolnánk, hogy egy Dalí-alkotás. Néhány szobra bútornak tűnhet, figuráiból fiókok nyílnak, de vannak valóban bútorként funkcionáló alkotásai is, mint a száj formájú kanapé, melyen mi is helyet foglalhatunk, ha megfáradtunk a kiállítás közben. Minden egy kicsit más, mint aminek első pillantásra tűnik.
Dalí kiállítás - Fotó: Csatlós Norbert
Állatok, tárgyak és emberek keverednek egy-egy figurában, néhány fölénk magasodó alkotása egyszerre tűnik légiesnek és súlyosnak, más szobrai pedig mintha a fizika törvényeinek mondanának ellent.
„Szisztematikusan zavart kell teremteni, ez szabadítja fel a kreativitást. Minden, ami ellentmondásos, életet teremt” – állította Dalí, ezt a zavarodottságot pedig tökéletesen megmutatják a kiállított tárgyak.
Némelyiknek első ránézésre még az anyagát is nehéz megmondani, az üvegpasztából készült szobrok egyszerre tűnnek puhának és keménynek: az egyik karamellizált cukorra, a másik pedig viaszra hasonlít. Az apró, drágakövekkel kirakott szobrocskák inkább látszanak míves ékszernek, mintsem bonyolult jelentéssel bíró szobroknak (de az elfolyó órákat itt sem kell nélkülöznünk). Dalí kiállítás - Fotó: Csatlós Norbert
Ha az alkotások között sétálva nem kerülnénk eléggé Dalí hatása alá, a kiállítás végén található virtuális realitás segítségével beléphetünk az alkotó fejébe (vagy legalábbis a festményeibe). A több szempontból is szédítő élmény teszi fel a koronát a kiállításra: hosszú lábú elefántok, álomszerű zsiráfok és homokon suhanó hajók között repkedhetünk a sivatagban az olvadó órák és képzeletbeli teremtmények forgatagában. Miközben Az emlékezet fennmaradásának felbomlása közepébe csöppenünk, egyszerre vagyunk nagyon kicsik és hatalmasak, és azt sem tudjuk, hová kapjuk a fejünket.
360 fokban vesz minket körül Dalí képzeletbeli világa, és végre nemcsak közel mehetünk, de „bele is mászhatunk” a képekbe, még több apróságot felfedezve bennük.
Dalí kiállítás - Fotó: Csatlós Norbert
A VR-szemüveg nélkül aztán furcsán idegennek is tűnik a kiállítótér, bár a mellettünk szintén VR-műsort néző, vezetékkel a plafonhoz csatlakoztatott emberek kicsit Dalí világának szürrealitását idézik – mintha a Mátrixban lennénk. Vagy mintha egy nagy szerkezet apró kis alkatrészei volnánk, akiket csak akkor vesz észre a szemlélő, ha egészen közel megy a képhez.
A katalán képzőművész maga volt a megtestesült szürrealizmus. Ez az irodalmi és képzőművészeti műfaj 1924-ben vált ismertté: minden tabut elutasított, minden normával szembeszegült, és semmilyen elfojtást nem tűrt az alkotótól.
Ismerd meg Reigl Juditot, a Párizsban élő festőművészt, aki soha nem kötött kompromisszumot, mindig a saját útját járta, tíz-tizenöt évenként megújítva magát, hogy aztán nyolcvanéves kora után igazán berobbanjanak a művei, és elhozzák számára a megérdemelt világhírt. Ma ünnepli a 97. születésnapját.
Ő volt a művészvilág első celebrity-je, aki büszkén lovagolta meg a körülötte lévő felhajtást. Ráadásul pályáját úgy indította, hogy kirúgatta magát a Művészeti Akadémiáról. Dalí ma lenne 111 éves.
A Beliczay mézeskalács egykor fogalom volt Pesten. A négygenerációs mézeskalács-készítő család történetét, amely egy mesebeli fordulattal kezdődik, a Kiscelli Múzeumban ismerheted meg, ahol szó van még a mézesbábok formájának titkos jelentéséről, a mézkészítés folyamatáról méh szempontból és arról, a sütőpor megjelenésével hogyan koptak ki a szépen faragott ütőfák a mindennapos használatból.
Vannak, akiknek 21 fokban már melegük van, más 23 fok alatt didereg – és ezek az emberek gyakran együtt élnek. De mitől függ, hogy ki melyik típusba tartozik? Örökölhető-e a fázósság? Vajon máshogy fáznak-e a nők és a férfiak? És főleg: hogyan tudunk harmonikusan együtt élni valakivel, akinek teljesen más az elképzelése az ideális hőmérsékletről?
A társadalmunkban a nagyszülőség képe is erős vonalakkal van körberajzolva. Az elképzelt jövőkép sokak számára ebben csúcsosodik ki, így az unoka nélküli élet nem csupán szerep- és identitásvesztéssel járhat, hanem az élethez való kapcsolódást is átszínezheti.
„Olyan, mint egy szélvédő, amit téglával próbálnak betörni, de meg sem reped” – mondta egyszer egy pszichológus a párkapcsolatunkra, mi meg, így négy év után jól összenevettünk. Ilyen az, amikor egy kapcsolatban mindkét fél mentális zavarral küzd, és egyikük még neurodivergens is. Triggerek, maladaptív sémák, rossz illesztések netovábbja az egyik oldalon, feltétel nélküli szeretet, hajnalig tartó beszélgetések, bajtársiasság a másikon.
