Letartóztatták, majd öngyilkosságba hajszolták, pedig csak egyenlő jogokat akart

–

Miközben kihallgatták, a nő táskáját is átkutatták, és csak azután engedték el, hogy a bázeli hatóságok megerősítették a személyazonosságát és a vallomását. Később kiderült, hogy a jegyzőkönyv szerint a megjelenésével terelte magára a gyanút, és felmerült annak a lehetősége is, hogy esetleg egy elmegyógyintézetből szökött meg. A nő, aki a szokatlan időpontban zöld kordbársony nadrágban, párducmintás kabátban, kalap nélkül vonult Zürich utcáin, a nőjogi aktivista, Iris von Roten volt.

Ocelotmintás kabát formálta feminista

Iris von Roten 1917-ben született egy bázeli középosztálybeli családba. Egyike volt annak a kevés nőnek, akik a korra nem jellemző módon Bernben, Genfben, majd Zürichben tanultak, és jogi doktorátust szereztek. 1946-ban feleségül ment Peter von Roten arisztokratához, Valais kanton későbbi nemzeti tanácsosához.

Iris von Rotent már a gondolat is elborzasztotta, hogy „csak” háziasszony és anya legyen,

így hát férje társaként közös ügyvédi irodájuknál dolgozott, és házasságuk során is ragaszkodott az egyenlőséghez és önrendelkezéshez.

Bár Irist már az is rendszeresen felháborította, ha összetévesztették az iroda titkárnőjével, a Panthermantel-ügy adta meg számára az utolsó lökést. Aznap este épp a terapeutájához tartott, aki többek között álmatlansága miatt kezelte, az önkényes letartóztatást pedig az egyéni szabadságjogok durva megsértésének és a nők diszkriminációjának tekintette. Úgy érezte, a vele történtek is azt bizonyítják, hogy a köztereket a férfiak uralják, ezért nyilvánosságra hozta a történetet, hogy elindítsa a nők jogairól szóló, régóta esedékes vitát Svájcban.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Literaturmuseum Strauhof (@strauhof) által megosztott bejegyzés

Harc az egyenlőségért

Az Iris által remélt vita nem jött létre. Részben együttérzéssel, részben nyílt gúnnyal, de a Panthermantel-ügyről Svájc-szerte mindenütt beszámoltak, a közvélemény azonban nem állt készen a nemek közötti egyenlőségről szóló párbeszédre.

A férfiak azért nem, mert féltették a jogaikat, a nők pedig azért, mert megriadtak az esetleges konfrontációktól.

Voltak, akik egyenesen féltették Iris von Rotent, mások ellenségesen fogadták a nézeteit, és sokan elpártoltak mellőle azok közül, akiknek a szolidaritására legnagyobb szüksége lett volna.

Ez azután sem változott, hogy megírta a Simone de Beauvoir A másik nem című műve által inspirált saját könyvét, a Frauen im Laufgittert (Nők a járókában). Az 1958-ban megjelent mű sorozatos felháborodást váltott ki – tizenhárom évvel azelőtt, hogy Svájcban a nők választójogot kaptak volna.

A Frauen im Laufgitter egyik napról a másikra a kor és az ország legtöbbet kritizált személyévé tette Iris von Rotent. Akkora botrányt kavart, hogy a nők nem a választójoggal – és ezáltal befolyással – bíró svájci férfiakat, hanem őt hibáztatták a szavazati jogukról szóló első népszavazás kudarcáért. (Arról, hogy a svájci nők választójogának eléréséhez milyen meredek és rögös út vezetett, ITT írtam korábban.)

Nem tudott megbirkózni a kemény kritikával

Egy idő után még a nők által szervezett megmozdulásokról is kitiltották Von Rotent, aki végül visszavonult a nyilvánosságtól, és 1960-ban autóba ült, hogy egyedül vágjon neki a Törökországba tartó útjának. Az utazásáról szóló könyvet, amelyet hazatérése után írt, egyetlen kiadó sem fogadta el, így ismét hosszú útra indult a Közel-Keletre, a Magreb-országokba, valamint Srí Lankára és Brazíliába. Az 1970-es években kezdte el írásban és festményben megörökíteni utazási élményeit.

Irist egyre súlyosabb egészségi problémák gyötörték, látása romlott, és súlyos alvászavarokkal küszködött.

„Ahogy a vendégnek tudnia kell, mikor távozzon, úgy kell az embernek is időben felállnia az élet asztalától” – mondta egy interjúban nem sokkal a halála előtt. Amikor már nem tudott tovább festeni, 1990. szeptember 11-én úgy döntött, véget vet az életének.

Iris von Roten öröksége

Sokáig megtagadták tőle a szellemi elismerést. 1959-ben a nők választójogának bevezetését a svájci férfi választópolgárok kétharmada elutasította. Évekbe telt, mire a svájci nők 1971-ben végre teljes mértékben birtokba vehették állampolgári jogaikat – és még tovább, amíg könyvének úttörő szerepét valóban felismerték.

Iris von Roten 579 oldalon keresztül, jogi és módszertani alapossággal tárgyalja a társadalmi egyenlőtlenségeket. A mű hadat üzent mindazon körülményeknek, amelyekkel a nőknek meg kellett küzdeniük: politikai kiáltvány volt, amely megtagadta a férfiaktól a megélt nőiesség feletti hatalmat, követelte a nők szakmai, gazdasági és szexuális függetlenségét, és elítélte a házasság azon formáját, ami a legtöbb nő számára nem volt több megalkuvásnál.

A nők teljes munkaidős foglalkoztatása mellett Von Roten követelte a háztartási és családi munka kiszervezését is: anyasági biztosítást, bölcsődék létesítését és a női szexualitás felszabadítását szorgalmazta – egyszóval minden olyat, ami akkoriban felháborító provokációnak számított.

Szexualitással kapcsolatos kérdéseket is tárgyalt, és megkérdőjelezte az úgynevezett hagyományos női értékeket. Mindenekelőtt azonban Von Roten a nők teljes gazdasági függetlenségét szorgalmazta, hogy valóban szabadon dönthessenek az életükről. 

Bár az 1950-es évek végén ezek a ma is aktuális követelések túl soknak bizonyultak – még a haladó szellemiségű nők számára is –, a Frauen im Laufgitter háromezer példánya mindössze tizenegy hét alatt elfogyott. 1959-ben megjelent a második kiadás, majd 1991-ben egy újabb, aminek hála Iris von Roten, ha csak posztumusz is, de végre megkapta azt az elismerést, amelyre mindig is vágyott.

Forrás: ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk forrása: Getty Images / ullstein bild Dtl. / Contributor

Mózes Zsófi