Nincs árnyalat, aminek több jelentést tulajdonítanánk: így lett a háziasszonyok, a szexszimbólumok, majd a feministák színe a rózsaszín
A történelem során a rózsaszín sokáig csak egy volt a sok árnyalat közül, az 1900-as években férfiak és nők egyaránt viselték, kisfiúk és kislányok szaladgáltak rózsaszínbe öltöztetve. Akkor hogyan lett belőle mégis sztereotípia? Miért lett a rózsaszín a lányok, a kék pedig a fiúk színe? És vajon miért viselünk rózsaszínt szerdánként? Mindennek megvan a maga története, a rózsaszínét most Mózes Zsófi meséli el.
–
1900 előtt az Egyesült Államokban a legtöbb csecsemő fehér ruhát viselt, nemtől függetlenül. Ezek a szettek a gyerek életkorára utaltak, később a színes ruhadarabok viszont sokkal inkább a fizikai tulajdonságokat voltak hivatottak kiemelni: a sötét hajú és szemű gyerekek később rózsaszínt viseltek, a szőkéket kékbe öltöztették. A XX. század színes babaruhák iránti rajongásával a hangsúly a korról a nemre helyeződött át. Egy 1918-as folyóirat cikke szerint a rózsaszín a fiúknak, a kék pedig a lányoknak való, mégpedig azért, mert a rózsaszín, mivel határozott és erősebb szín, egyértelműen jobban illik a fiúkhoz. Egy másik katalógus azt javasolja, hogy a lányok viseljenek kéket, mert az sokkal finomabb és kecsesebb tónusú.
Mamie Eisenhower rózsaszín ruhája az 1953-as beiktatáson
1953-ban a D-napi partraszálló erőket irányító tábornok, Dwight D. Eisenhower lett az Egyesült Államok elnöke, a beiktatási eseménye pedig óriási szerepet játszott abban, hogy a rózsaszínre a nőiesség szimbólumaként tekintsünk.
Felesége, Mamie Eisenhower ugyanis a ceremónián egy hatalmas strasszkövekkel kirakott, élénk rózsaszínű ruhát viselt, kiegészítőként pedig egy pár, szintén rózsaszín kesztyűt húzott.
A beiktatási ceremónián viselt ruha meglehetősen szokatlan volt a háború idején, ekkoriban ugyanis a nők általában sötétebb színű, egyszerű stílusú ruhákat viseltek.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
De Mamie-nek nem csak az öltözködését jellemezte a szín – szinte minden, amihez hozzáért, rózsaszínné változott. Amikor férjével beköltöztek a Fehér Házba, azt a sajtó munkatársai Rózsaszín palotának kezdték nevezni, őt pedig first ladyként a rózsaszín anyjának hívták. Ekkoriban ugyanis a Fehér Házban minden rózsaszín, krémszínű és zöld színekben tündökölt, még a konyha és a fürdőszoba is rózsaszínben pompázott.
Mamie rózsaszínhez való vonzódása vezetett aztán ahhoz, hogy a közvélemény úgy kezdett gondolni az árnyalatra, mint amit a hölgyek viselnek. Ezt pedig tovább erősítette, hogy a first lady előszeretettel látta el a hagyományos nemi szerepek által rárótt feladatokat.
Ahogyan ő maga is mondta: „Ike irányítja az országot. Én forgatom a disznóhúst!”
Akiknek ez az érdekeit szolgálta, kihasználták a pillanatot, hogy Lady Mamie színét népszerűsítsék
Tévéreklámokban futottak a rózsaszínű termékeket ajánló hirdetések a konyhai eszközöktől az arckrémekig, a kislányruháktól a lakásbútorokig. A rózsaszín tehát mindenütt Mamie-re, a népszerű és hagyományosan női karakterre utalt.
Majd 1957-ben, Audrey Hepburn főszereplésével megjelent a Mókás arc című amerikai film, benne a Think Pink című ikonikus dallal, ami elég határozott üzenettel kezdődik: egy divatmagazin női szerkesztője, Maggie Prescott kijelenti, hogy a nőknek egész Amerikában száműzniük kell a feketét, elégetni a kéket, és eltemetni a bézst. Ez a dal a rózsaszín és a női nem összekapcsolásának bebetonozását szolgálta, méghozzá akkora sikerrel, hogy egy filmbeli szereplő még is azt mondja: „Két hete nem láttam olyan nőt, aki mást viselt volna, mint rózsaszínt.” Ugyanebben az évben a hollywoodi színésznő, Jayne Mansfield megvásárolta a Rózsaszín Palota néven híressé vált kastélyát, amiben az utolsó szög is pink volt, nem beszélve a plafontól a padlóig érő, rózsaszín szőnyeggel borított fürdőszobájáról.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
De nem Mansfield volt az egyetlen híresség, aki rózsaszínbe borult: Elvis Presley nemcsak rózsaszín öltönyöket, kabátokat és nadrágokat viselt, de rózsaszín autót vezetett és rózsaszín hálószobában aludt.
A szexikonok a jólét és a remény ígéretét közvetítették a rózsaszínnel
Amikor megkérdezték, hogy miért éppen a rózsaszín, Mansfield így reflektált: „Mert boldoggá tesz.” A szín hatása állítólag Mansfield pink úszómedencéjét ünneplő partiján materializálódott, ahol a medencét csordultig töltötték rózsaszín pezsgővel.
Szintén 1957-ben, a közönségnek rózsaszín pezsgőt kínálva bemutatták a mozikban a Cary Grant és Deborah Kerr főszereplésével készült Félévente randevú (An affair to remember) című filmet. Grant és Kerr egy Európából New Yorkba tartó hajóúton vesznek részt, és annak ellenére, hogy mindketten jegyben járnak, végül az út során viszonyba kezdenek, ami pont olyan, mint a rózsaszín pezsgő: szórakoztató, könnyed és nem utolsósorban élvezetes.
Úgy tűnt, a teljes társadalom rózsaszín mámorba zuhant, az árnyalat azonban mindig megosztó szín volt, és maradt is
1950-ben Helen Gahagan Douglas, a Broadway-sztárból lett politikus Richard Nixonnal szállt szembe az amerikai szenátusi székért Kalifornia államban. A politikai kampány során – a filmiparon belüli kommunista szimpatizánsokkal való szoros kapcsolatai miatt – egy újság arról számolt be, hogy ha Douglas nem is volt éppen vörös, de „határozottan rózsaszínű”. A választások alatt Nixon csapata rózsaszín papírra nyomtatta a Douglas ellen irányuló propagandát, így ezek a rózsaszín lapok, valamint a Los Angeles Daily News által ráaggatott Pink Lady becenév színezte be Douglas politikai karrierjét.
Később is társultak negatív üzenetek a színhez, például amikor Susan G. Komen 1991-ben rózsaszín szalagokat osztogatott a New York-i Survivor Race futóinak. Az esemény a mellrákra igyekszik felhívni a figyelmet, a szalagot pedig, amelyet Evelyn Lauder, az Estée Lauder Companies munkatársa tervezett a Self magazin egyik szerkesztőjével együttműködve, a HIV- és AIDS-szervezetek piros szalagja ihlette.
Sokak szerint azonban a rózsaszín szalag azt az üzenetet erősíti, miszerint a rózsaszín egyenlő a női nemmel, ami egész egyszerűen egyenlő a mellekkel.
A kétezres évek elején megjelenő női empowerment könyvek pink borítói nagyjából ugyanabban a pillanatban kerültek a boltok polcaira, amikor nőket és lányokat bátorított arra Amanda Seyfried, hogy szerdánként rózsaszínt viseljenek. Ez az ironikus szín megpróbálta ledobni magáról a Malibu Barbie kedves mosolyát, és azt a Bajos csajokból ismert plasztikok lányfőnöki attitűdjével helyettesíteni.
2017. január 21-én több százezer férfi és nő, fiatal és idős vett részt a washingtoni Nők menetén
Az esemény résztvevői Donald Trump ellen tüntettek, sokan az abortusz hozzáférhetőségét támogató, míg mások a nemek közti egyenlőséget sürgető transzparensekkel érkeztek a menetre. A nap folyamán a hírcsatornák és a közösségi oldalak olyan képeket sugároztak, amelyek az esemény résztvevőinek sokszínűségét mutatták be, az egyik legmegosztóbb ruhadarab mégis az úgynevezett „pussyhat” volt. Amikor a pink kötött sapka jellegzetes színéről kérdezték, az esemény szervezői, Krista Suh és Jayna Zweiman azt mondták, hogy a
rózsaszín közös viselése erőteljes nyilatkozat a megalkuvás nélküli nőiességről, és arról, hogy megalkuvás nélkül állnak ki a nők jogaiért.
De nem mindenki érezte úgy, hogy a rózsaszín, vagy a pussyhat választása ideális jelképe lenne a Nők menetének. Petula Dvorak, a Washington Post rovatvezetője például kijelentette, hogy az „aranyos és vicces” szín magában hordozza annak a veszélyét, hogy bagatellizálja a nők ügyét.
Mostanra a rózsaszín talán eljutott oda, hogy a hagyományos, Mamie-féle nőiességgel szembeszállva használják, de még mindig nem tartunk ott, hogy csak egy árnyalat legyen a sok közül. Pedig, ki tudja, lehet, hogy ha abbahagynánk a gyerekeink színek szerinti kategorizálását, közelebb kerülnénk a világhoz, amelyben kevesebb a sztereotípia, a szexizmus és kevesebb az előítélet is.
Mózes Zsófi
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Alma Haser
