Ma már mosolyogva nézi az ember a harminc-negyven-ötven évvel ezelőtti televíziós műsorokat, de pontosan emlékszem, milyen nagy hatással voltak az érdeklődésemre, a pályaválasztásomra például a Cimbora, aztán Vitray Tamás és Kepes András beszélgetős műsorai, vagy a már említett Családi kör, amelyben egy-egy problémát jártak körül az alkotók egy-egy kisfilmmel, majd a pszichológus elmondta, hogyan lehetne feloldani az adott konfliktust, ki hol hibázott és miként.

Fogalmam sincs, miért, de pont egy karácsonyi részt őriz élesen a memóriám. Talán mert annyira imádtam a karácsonyt gyerekkoromban, és rettenetesen sajnáltam a fiút, aki nem kapott semmit a szüleitől, mert nem voltak jók a jegyei. Erről szólt az epizód, és a végén Ranschburg Jenő elmagyarázta, miért nem tanácsos a karácsonyi ajándékozást eredményekhez kötni, illetve ajándékmegvonással büntetni, és mi a különbség ajándék és jutalom közt.

Pont ebben rejlett amúgy a ranschburgi „titok”

Úgy tudott beszélni a pszichológiai összefüggésekről, hogy azt mindenki megértette, még egy gyerek is. Nem játszott tudóst. Igazi tudós volt, aki, mert átlátta az összefüggéseket, el is tudta magyarázni azokat bárkinek, nem kellett latin varázsigéket mormolni, mondatgombolyagokat gyártani, hogy elfedje saját hiátusait.               

Ráadásul nemcsak értette, de szerette is a tudományát, olyan lázzal és elemi kíváncsisággal közeledett hozzá, amellyel a kisgyerek szedi szét az első matchboxát. Ha ezt a fajta tüzet valaki meg tudja őrizni felnőtt korára, arra oda fognak figyelni az emberek, mert a szenvedély mindig izgalmas.

Az állandó tudásszomj az emberekhez szólás képességével és szándékával párosítva teszi a nagy tanítókat. Mint amilyen Ranschburg Jenő volt.

Ha ezeket a sorokat olvasod, bizonyára neked is vannak emlékeid róla. Láttad a tévében, olvastad a tanácsadó cikkeit a magazinokban, hallottad a Mesterkurzus előadójaként, vagy a polcodon vannak ma is a könyvei (Félelem, harag, agresszió, Személyiségünk titkai (Popper Péterrel), A nő és a férfi, Pszichológiai rendellenességek gyermekkorban, Jellem és jellemtelenség, A meghitt erőszak, Rögök az úton: egyén és család, Szülők könyve stb.).

Idézzük fel születésnapja alkalmából néhány fontos gondolatát, amelyek jól reflektálnak a közelgő ünnepre!

1.

A cikk a hirdetés után folytatódik!

„Jó lenne, ha éles különbséget tennénk a jutalmazás és az ajándékozás között. Nagyon károsnak tartom ugyanis, hogy az utóbbi években ez a különbség egyre inkább elmosódik. »Ha jó leszel, születésnapodra megkapod…«. »Ha jó leszel, húsvétra elhozza neked a nyuszi«, sőt, még a Télapónak is van egy listája a jó gyerekekről, és csak azoknak visz ajándékot. Az ilyen ajándék azonban nem ajándék, hanem jutalom. Mi is a különbség a kettő között? A jutalom eredményért jár, azért, ami a gyermekben dicséretre érdemes, az ajándék viszont jó és rossz tulajdonságoktól függetlenül az egész gyermeknek jár! Azt fejezzük ki vele, hogy vagyunk egymás számára, örülünk egymásnak, és ez minden problémától függetlenül igaz, és nagyszerű dolog! Ne alakítsuk hát az ajándékot jutalommá, és az ajándékozást ilyen formában ne használjuk nevelési célokra.”

2.

„Minden szülő tudja, hogy az éhség, szomjúság és az alvás biológiai szükséglet, azt azonban már kevesebben, hogy a testi kapcsolat is az!”

3.

„Sajnos sok olyan szülő is van, aki az ajándékot önmaga helyett adja a gyermekének. »Tessék körülnézni a kisfiam szobájában – mondja –, mindene megvan, amit egy gyerek csak kívánhat! Ráadásul mindenből a legszebb, a legjobb, a legdrágább! Nem tudom, mi hiányozhat még neki…?!« Én tudom, gondolom magamban: a szülei hiányoznak, akik folyton sietnek, sosem érnek rá, akik úgy vélik, hogy a drága ruhák és pompás játékok megvásárlásával eleget tettek minden szülői kötelezettségüknek, miközben épp a legfontosabbat nem adják meg a gyereknek.” 

 

4.

„Jó az, ha a gyermeknek minden gondolatát lesik, és még ki sem mondta, máris minden óhaja teljesül? Véleményem szerint nem. A gyermek, akinek nincs módja szívből vágyakozni valami után, mert mindent megkap, mielőtt a kívánság határozott formát öltene benne, nem ismeri meg azt a tiszta örömet, amit az ajándék jelent, és igazán értékelni sem lesz képes a tárgyakat, amelyek körülveszik őt.”

5.

„Mi, felnőtt, komoly emberek, általában megrögzött realisták vagyunk. Pontosan tudjuk, hogy nincsenek csodák; a nap reggel feljön, este lemegy, ábrándozni néha lehet ugyan, de ebből megélni annál nehezebb. Senki nem győzhet meg minket arról, hogy az üveggolyó – ha földhöz vágjuk – nem szilánkokra pattan, hanem soktornyú palotává változik, és már régen nem hiszünk a jótündérben, aki egyszer csak megjelenik és teljesíti három kívánságunkat. Mégis: néha szorongunk a sötétben, megborzongunk, ha fekete macska szalad át előttünk az úton… Az érett, illúzióktól megszabadult (vagy megfosztott?) felnőttekből is előbújik néha a csodákat sejtő gyermek…”

Kiemelt kép: facebook.com/ranschburgjeno

Kurucz Adrienn