Budapest – még a lakói elől is – rejtett arcai – Kordos Szabolcs megírta a város botrányos titkait
Íme, egy izgalmas könyv, aminek az elolvasása után lehet, hogy többet kell majd takarítanod a kutyagumit a cipődről, de csak azért, mert onnantól fogva egyre a budapesti épületek homlokzatait fogod figyelni, és nem nézel majd a lábad elé. Cserébe viszont ráébredsz, mennyire izgalmas városban élsz, ahol minden sarkot, tetőcserepet, és repedést átszőnek a lenyűgöző történetek. Elolvastam Kordos Szabolcs egykori újságíró és lapszerkesztő, A Palotanegyed titkai bloggerének legfrissebb könyvét, és azóta én is büszke, a szülővárosába fülig szerelmes illetőként járom az utcákat. Fiala Borcsa írása.
–
Turistának lenni otthon
Valahányszor egy külföldi városban turistáskodom, és az utcákat járva igyekszem kétpofára falni a látványt, a jeleneteket, a másféle kultúrát, minduntalan elfog az érzés: mindannak, amit látok, tapasztalok, csak töredékét érthetem, hiszen nem ismerem a városrész történetét, az ország történelmét elég behatóan, nem (vagy alig) beszélem a nyelvet, nem ismerem az embereket, nem itt nőttem fel… csak félig vakon kóborló vendég lehetek, bármit is csinálok. Az Egy város titkai – Budapesti legendák, legendás budapestiek című kötet viszont épp arra világít rá: hogy a saját szülővárosomat sem ismerem igazán. Vagy legalábbis fogalmam sem volt egy csomó mindenről, amíg a kezembe nem akadt a könyv.
Honnan tudhattam volna például, hogy a főváros egyik legöregebb fája egy stílusosan Nagy Fa néven elhíresült japánakác (ami ráadásul egyenesen Kínából került hozzánk), a budai várlejtőn található a déli rondella tövében immár 250 éve, és még bírósági iratokban is felbukkan?
Kordos Szabolcs a fa eredetének Viczián Zsófia fakutatóval, a Budapesti fák – Kéregbe zárt történelem című kötet szerzőjét faggatta ki az agg akác hátteréről.
Apropó: abszolút érdemes a kötet legvégén található forrásjegyzéket is végigszemezgetni: Kordost láthatólag őszinte kíváncsiság is űzte az újságírói igényessége mellett, amikor az izgalmas hátterű helyeknek utánajárt, és közben olyan emberekkel beszélgetett, akiknek szintén szenvedélye az az apró puzzle-darabja a városnak, amit épp a szerző a kezében tart. A tanár-fakutató Viczián Zsófia mellett így például megjelenik a budafoki mágnás kastélya kapcsán Lőrik Tamás is, a Törley pincészet márkamenedzsere, borász, aki már engem is több ízben végigkalauzolt a pezsgő birodalmában, így pontosan tudom: nem véletlenül dolgozik negyven éve ugyanott, munkája egyben a szenvedélye is, ami óhatatlanul átragad a hallgatóságra is (és nem csak a szervírozott habzónak köszönhetően9.
„Az épületeket téglák alkotják, de egy várost a benne élő emberek történetei”
Ezt vallja Kordos, aki 45 különböző helyszínt mutat be a városban, és meséli el a hozzájuk tartozó sztorit Óbudától a Várig, az Andrássy úttól egészen a Palotanegyedig. Olyan helyszíneket, ahol egészen biztosan jártál te magad is, épp csak elmulasztottál felnézni az Anker-palota tetejére, és így nemcsak azt nem tudhattad, hogy az épületben lakott Hofi Géza és a felesége, de talán nem is sejted, hogy a fémpiramisban (ami sejthetően rettentő forró nyáron, télen viszont nehezen fűthető a grandiózus belmagasság miatt) ma is él egy család.
Vagy hiába villamosoztál már át a Fővám téren kismilliószor, netán kalauzoltad a piacára a külföldi vendégeidet, fogalmad sem volt róla, hogy itt élt Móricz Zsigmond is egy darabig. Méghozzá kacifántos körülmények között, egy családi tragédia után: az író első felesége, Holics Janka, miután tudomást szerzett férje viszonyáról, amit a felkapott, híres színésznővel, Simonyi Máriával folytatott, megmérgezte magát. Móricz így aztán a három gyerekével beköltözött a színésznő ötszobás otthonába. Simonyi Mária nagy áldozatot vállalt szerelméért:
nemcsak otthont adott neki, és nevelte a gyermekeit, de a saját karrierjét is háttérbe szorította az íróért, a házasságkötésüket követően már csak a családjának élt. A frigy azonban sajnos ennek ellenére sem sikerült, Móricz tíz évet élt a Fővám téren, mielőtt tovább költözött volna.
És megkockáztatom, hiába jártál több ízben a budai Vár hangulatos utcácskáiban is, fogalmad sem volt róla, mi is van épp az orrod előtt: hogy a budai Vár egyik barokk házacskája például (egészen pontosan az Úri utca 72. számú épület) valójában csak a jéghegy csúcsa: alatta a mélyben egy többszintes, 1750 négyzetméteres bunker található, amit három éven keresztül építettek teljes titokban, a kiásott földet a szomszédos üres épületen keresztül szállítva el éjjelente, de még a munkásokat is megfenyegették, hogy tartsák az államtitkot: aki beszélt volna róla, azt öt év, aki meghallgatta volna, azt pedig három év elzárással büntették.
Kordos Szabolcs könyve ezért is fantasztikus olvasmány: olyan, mintha egy régi, edzőtermi haveroddal összefutnál az Operában, és hirtelen meg sem ismernéd, hogy ez a fess, elegáns, titokzatos tekintetű alak valójában egy és ugyanaz: ő az izzadt, mackónadrágos fickó, aki a futópadon szokott fújtatni.
De hogy kezd el az ember az ismerősével ismerkedni?
Vajon mi vesz rá valakit arra, hogy a jól ismert(nek hitt!) városát új szemüvegen, egy nyomozó alaposságával figyelje meg? Kordos a saját háza táján (a Bródy Sándor utca 46-nál) kezdett el sepregetni, feltűnt neki ugyanis valami a falon.
„Igazából arra voltam kíváncsi, hogy miért van két ledéren öltözött hölgy az épületem homlokzatán. Megkaptam a választ: egy nőbolond mágnás – aki mellesleg lovag és pasa is volt egy személyben – a lányává fogadott színésznőnek építtette a bérházat. Az ifjú hölgy nem volt igazán hálás típus, egy idő után be sem engedte a lovagját a saját házába. Pár sarokkal arrébb egy alkimista krőzus lakott, meg a férje elől menekülő, már súlyosan beteg Szendrey Júlia. Kiderült, hogy minden homlokzati dísznek van valamilyen titkos jelentése, ám ezt csak azok tudják, akik ismerik a históriákat” – meséli.
A kötet persze nem lenne ilyen gusztusos és izgalmas, ha nem lenne tele egyrészt egy csomó archív fényképpel, de igen sokat tesz hozzá az élvezethez Huszár Dávid fotós munkája is.
És hogy hogyan olvasd? Semmiképp sem úgy, mint egy novelláskötetet, annak (szerintem) ilyen mennyiségben túlságosan tömör, én legalábbis egészen beleszédültem a temérdek névbe, történetbe, adatba és információba. Inkább kóstolgatni javasolom, vagy ami még jobb: legyen ez a kötet az alapja egy-egy városi túrádnak, járd be te is friss, új szemmel Budapestet, hogy megismerd a titkait. Én pedig abban reménykedem, hogy a kötetet idővel idegen nyelvre is lefordítják, hogy a hozzánk látogató turistáknak ne legyen hozzám hasonlóan olyasmi érzése: soha nem ismerhetik meg a főváros valódi arcát. Ha tökéletesen átfogó képet nem is kaphat mindenki, Kordos könyvének hatására garantáltan közelebb kerül bárki ahhoz, hogy sírig tartó szerelemre gyúljon e sokszínű, ezeregy titkot rejtő Budapest iránt.
