Malacka, batyu, boldogság – Egy családi gasztrovállalkozás születése

–

Maria

Maria orosz származású, 15 éve él Magyarországon, ahová baráti kapcsolatokon keresztül érkezett. „Még egészen fiatal voltam, amikor beleszerettem a nyelvbe és a magyar kultúrába, amiben leginkább a hangulat, az emberek, és a lazaság tetszett meg. Ez jelentette számomra Európát.

Mindkét nagypapám járt Magyarországon, az egyik akadémikus, a másik katonatiszt, nagyon sokat sztoriztak gyerekkoromban az országról, amit nagyon szerettem.”

Maria ezért is döntött úgy: magyart tanul a Moszkvai Egyetemen. Azt mondja, egyáltalán nem érezte nehéznek a nyelvet, könnyedén elsajátította. Ma már nem nagyon lehetne megmondani róla, ha összetalálkozol vele, hogy nem ez az anyanyelve.

Miután Budapestre költözött, újságíróként kezdett el dolgozni, illetve hódolt a másik szenvedélyének is: elkezdett gasztrotúrákat szervezni oroszoknak és más külföldieknek. Találkozásuk után a hasonló érdeklődésű Jivel is ezen a vonalon indultak neki felfedezni az országot, miután megismerkedtek közös munkahelyükön: mindketten az M1 nemzetiségi híradóit vezették, Maria az orosz nyelvűt, Ji pedig a kínait. „Elkezdtük bejárni az országot, végigettük a csárdákat és a SVÉT éttermeket (Stílusos Vidéki Éttermiség – a szerző).”

Ji

A harminckét éves Ji az általános iskola elvégzéséig Kínában élt. A szülei első generációs bevándorlók, akik lehetőségek után kutatva jöttek Európába, majd Magyarországon eresztettek gyökeret. „Mindennel is foglalkoztak, mint az itt élő ázsiaiak java része” – meséli Ji.

A legtöbb kínai családban megszokott módon ő is a nagymamája mellett nőtt fel, Kínában. Amikor 13 éves lett, szóltak a szülei: itt az ideje, hogy együtt legyen a család, úgyhogy csatlakozott hozzájuk Magyarországon.

Testvérei nincsenek. „Mi még az egyke rendszerbe tartoztunk, ami szerint csak egy gyerek lehet a családban.” A gimnáziumot már Budapesten végezte, majd fodrászként helyezkedett el. Egy nap aztán megkérdezte az egyik ügyfele, beszél, illetve ír, olvas-e kínaiul is (magyarul választékosan, akcentus nélkül társalog), és lenne-e kedve a televízióban dolgozni. Itt találkozott aztán Mariával, ami nemcsak nekik, de a szülei életének is új fordulatot adott.

Zsugorodó piacra adott válasz

Az ázsiai piac térnyerésével Ji szüleinek cipőboltja egyre kevésbé tudott sikeresen működni.

A lehetőségeik összezsugorodtak, amellett az is nehezítette a dolgukat, hogy ők nem beszélik a magyar nyelvet, és a baráti körük is szűkösebb. 

A két fiatal elkezdte törni a fejét: milyen vállalkozást tudnának indítani, ami új célt és feladatot ad a szülőknek? „Annak a generációnak a tagjai, akiknek a munka jelentette az életet. Így ha egyik pillanatról a másikra megszűnik az, amivel addig foglalkoztak, könnyen leépülnek” – magyarázza Ji. – „Kellett egy olyan megoldás, amivel nekik munkát tudunk adni, mi pedig meg tudjuk valósítani az álmunkat.”

Mivel Ji édesanyja, Jin Mangmang nagyon jól főz, Maria és Ji pedig a személyes érdeklődésük folytán értenek a gasztronómiához, adta magát, hogy nyissanak egy éttermet. „Mivel nem akartunk olyanok lenni, mint egy átlagos kínai büfé, modern arculatot találtunk ki, fiatalos megjelenést, és a menüt is mi terveztük meg” – mondja Maria.

Magyar gasztrokincsek

Maria nagyon szereti a magyar gasztronómiát, azt mondja, újságíróként is mindig a sztorit, az embert keresi az ételek mögött. Az elmúlt másfél évtizedben rengeteg gasztrotúrát szervezett itthon, de a mai napig talál meglepő, új dolgokat. Imádja a vidéki konyhát.

„Nagyon szeretem a tulajdonosoknak azt a hozzáállását, hogy be akarják mutatni a régiójukat, a helyi hozzávalókat, hogy az étlapon felsorolják a termelőket is. Szezonálisan főznek, most például medvehagymával, van igazi balatoni mandula, füge az Őrségből… csodálatos.”

Az orosz turisták (vagyis többnyire ínyencek egy kis csoportja) Maria idegenvezetése alatt mindig rácsodálkoznak, hogy helytelen volt az addigi sztereotípia, amiben gondolkodtak. „Nekik addig Magyarország az Ikarusz buszt, a Globus konzervet és a Tokaji aszút jelentette. Amikor mondom nekik, hogy van szarvasgomba, lehet vitorlázni a Balatonon, lehet csigát, galambot, csukát enni, igen kellemesen meg szoktak lepődni. Kinyitom számukra azokat a dolgokat, ahová azért van bejárásom, mert beszélek magyarul.” 

Ji a csárdákért is rajong, van egy precíz listája arról, hol lehet Magyarországon a legjobb tatárbifszteket enni, de a cigányzenét is nagyon szereti.  

Kétnyelvűség

Maria már magyarul gondolkozik, azt mondja, sokszor azon kapja magát, hogy magában már a magyar logika mentén felépített mondatot fordítja oroszra. Ji pedig azt vette észre magán, hogy a személyiségének is más része domborodik ki attól függően, hogy épp magyarul vagy kínaiul beszél.

„Magyarul sokkal extrovertáltabb vagyok.” 

Kincset érő rugalmasság

„A szüleim generációjának tagjai nagy túlélők” – fűzi tovább a szót Ji, hogyan állított be egy nap a szüleihez, akik addig kereskedelemmel foglalkoztak, és beszélte rá őket: nyissanak együtt éttermet annak ellenére, hogy sem az ő, sem Maria családjában nincsen senki, aki vendéglátásban dolgozott volna.

„Apu öt évvel ezelőttig egyáltalán nem főzött. A szüleim a klasszikus kínai családmodellben éltek, a leosztott szerepek mentén dolgoztak: anyu a háztartással, apu pedig az üzlettel foglalkozott. Ez aztán az étterem megszületésével teljesen felborult. Anyu átvette az irányítást, és kijelentette: mostantól ő a konyhafőnök, apu meg a keze alá dolgozik.” 

A szerepcsere teljesen zökkenőmentesen ment. „Mindketten felismerték a helyzetet: arra kell hallgatni, aki az adott területhez jobban ért. Ők is rengeteget tanultak az elmúlt évek során, és mi is velük együtt. Nagy értékük, hogy rendkívül alkalmazkodóak, könnyen felveszik a ritmust, ha meg kell valamit tanulni, zokszó nélkül csinálják.” Ji édesapja, Ji Shoushun hatvankét éves, az anyukája pedig ötvenöt.

A legelején kisebb mennyiségben, kézzel készítettek mindent Ji szüleinek apró konyhájában. Rengeteg mindent menet közben találtak ki, vagy fejlesztettek tovább, miközben innen is, onnan is igyekeztek inspirálódni, ellesni praktikákat. Az egyetlen külső segítséget egy konyhatechnológustól kapták, aki segített nekik megtervezni a munkafelületeket.

Színes batyuk, gazdag levesek

„Nem akartunk beleesni az átlagos kínai büfék kínálatába, ahol a helyi ízléshez igazítják a fogásokat – az úgy már nem autentikus. Azt sem szerettük volna, hogy húszoldalas legyen az étlap, amiben elveszik a vendég. Mi egy fiatalos, rövid menüsort akartunk, érthető ételnevekkel és bisztróhangulatú étteremmel. Mivel Ji anyukája nagyon jó töltött tésztákat, dumplingokat készít, végül emellett döntöttünk, és ezeket batyuknak neveztük el” – magyarázza Maria.

A sült batyukat zöldséglével – spenóttal zöldre, céklával pirosasra – színezik, a fekete színű batyuknak pedig a tintahal festéke ad izgalmas megjelenést.

A töltött tésztákon kívül csirke alaplével készült, batyuval, zöldségekkel és hajszálvékonyra metélt tojással gazdagított levest is árulnak. 

Családi vállalkozás

Az egész éttermet négyen csinálják, a beszerzéstől, a tervezéstől, a közösségi médiás posztoktól kezdve a marketingen át a főzésig és a takarításig. Ji szülei reggel kilenc körül mennek be az étterembe, előkészülnek, majd este tízig sütik, főzik a batyukat, heti hat napon át. „Húsvét hétfőn is egész nap batyut gyártottunk” – meséli Ji. – „Ha van egy nagyobb megrendelés például, akkor hétvégén, tévézés közben gyártjuk őket.”

A szülők, amikor a karácsonyi leállásnak köszönhetően haza tudnak látogatni, akkor ott az ismerősöktől, barátoktól tanulnak el új főzési trükköket, praktikákat, folyamatosan igyekeznek fejleszteni magukat.

Vacsoraestek

Időről időre különleges vacsoraesteket is szoktak tartani, amit Maria Kínában tett látogatása inspirált. „Ott tapasztaltam: a közös családi vacsorákon rengeteg dolgot lefőznek, amiket kitesznek az asztal közepére, és amikből mindenki vehet. Az étkezés az együttlétről is szól. Tényleg nagyon sokat dolgoznak, úgyhogy ilyenkor tudnak együtt lenni, beszélgetni.”

A kínai lakoma műfaját szerették volna megmutatni a magyaroknak is, a szezonális menü minden tételéről mesélnek, miből áll, hogyan kell megenni, mi az eredete.

Malackám!

A Zhu&Co étterem szimboluma egy stilizált malac orrocska, az étterem neve: ‘zhu’ (amit ‘dzsú-nak kell ejteni) is malacot jelent kínaiul.

„A malac a kínai kultúrában egy kedves állatka, ami a boldogságot szimbolizálja”

– magyarázza Ji, akit kicsi korában így is becéztek, hiszen már akkor is nagyon szeretett jókat enni. „Innen lett a batyuzó is elnevezve: jöjjenek hozzánk azok, akik szeretnek finomakat enni.” 

Fiala Borcsa