Ők nyitottak nekünk ablakot a világra – A magyar televíziózás legendáival találkoztunk
Aki nem élt még akkor, amikor hétfőnként adásszünet volt a televízióban, és először mindössze egy, később pedig „már” két csatornán követhette az eseményeket, az talán nehezen tudja elképzelni, milyen óriási szerepet töltöttek be az akkori – igen ingerszegény – életünkben azok a hírességek, akiket nap mint nap láthattunk a tévé képernyőjén. Sokáig csak fekete-fehérben láthattam az adásokat, a színes tévé elképzelhetetlen luxusnak tűnt a hetvenes években, amikor én még kislány voltam. Most megjelent egy kiváló könyv erről az időszakról, amibe igen könnyű beleveszni, nektek is szívből ajánlom! Both Gabi nosztalgiázik.
–
A bemondók mindenek felett
Nyilván én is arról ábrándoztam – oly sok kortársammal egyetemben –, hogy tévébemondó leszek, ha felnövök. Rajongva bámultam a gyönyörű és mindig nagyon elegáns bemondókat, lestem minden szavukat, élveztem, milyen szépen beszélnek, csodáltam frappáns rögtönzéseiket, és sokszor gyakoroltam a tükör előtt, hogyan konferálhatnám föl a következő műsort. A riportokat különösen szerettem, próbáltam kitalálni, mi lesz majd a következő kérdés, és nagyon boldog voltam, ha hasonló téma volt, amire gondoltam, csak valahogy nem találtam meg azokat a szavakat, amiket a profi riporterek használtak… Csalódott voltam a tükörképem láttán és a nyökögésem hallatán.
Radnai Péter, A magyar televíziózás legendái című kötet szerzője is hasonló élmények alapján dönthetett úgy, hogy a televíziózást választja hivatásául, ő viszont – velem ellentétben – meg is valósította ezt a gyerekkori álmát, hiszen már 19 évesen, az egyetem első évében gyakornokként kezdett dolgozni az óriási épületben, és gyakorlatilag beköltözött az egykori tőzsdepalotába, ami már évtizedek óta áll szomorúan és elhagyatottan a Szabadság tér 17. alatt.
A karantén hasznai
Sok embernek megváltoztatta az életét a karantén, hisz kénytelenek voltunk a négy fal között tölteni az időnk nagy részét. Radnai Péter saját bevallása szerint azzal múlatta az időt, hogy régi televíziós műsorokat nézett ahelyett, hogy tevékenyen részt vett volna a műsorkészítésben. Az Ellenzéki Kerekasztal című műsor (akkoriban még létezett ilyesmi…) Feledy Péter vezetésével különösen megragadta, és megkereste a legendás műsorvezetőt. Arra kérte, hogy meséljen neki arról az időszakról. A beszélgetés fantasztikusan sikerült, és
Radnai vérbeli televíziósként természetesen megtalálta a formáját annak, hogy munkahelye, az AMC is elég érdekesnek gondolja azt a műsorötletet, amelyet benyújtott nekik.
Húsz meghatározó, régi televíziós személyiséggel készített hosszú interjút, ami eredetileg a Spektrum televízión volt látható, de ma már a YouTube-on is megtekinthető.
Ezek a beszélgetések kerültek a Athenaeum és a Spektrum közös kiadványába, és immár nyomtatott formában is vissza-visszatérhetünk a legendás televíziós szereplők fontos gondolataira.
A korszak krónikája
Túlzás nélkül állíthatom, hogy kevés olyan kiadvánnyal találkoztam, ami ennyire töményen, sűrűn és valósághűen foglalná össze azt a korszakot, amelyben felnőttem, és amit olyan nehéz átadni a gyerekeimnek, akik már az influenszerek korában eszméltek erre a világra. Radnai Péter tézise szerint akkoriban ők töltötték be azt a szerepet, amit a mostani influenszerek képviselnek. Igaza lehet neki, hiszen mintaként álltak előttünk az egyetlen olyan csatornán, ami mindenki számára elérhető volt. Sokszor hallottam a fodrásznál például, hogy „olyan endreijuditos” frizurát szeretett volna valaki, vagy a butikokban, hogy „berkeszsuzsás” kiskosztümöt kerestek.
Az akkori igencsak szűkre szabott világunkban ők hozták az otthonunkba a híreket, ők közvetítették a trendeket. Nemcsak vidám vagy éppen könnyfakasztó sztorikat olvashatunk a kötetben, hanem a politikai, gazdasági és kulturális összefonódásokat is megérthetjük ebből a körképből.
Kinyílt a rég lezárt épület
A könyvbemutató helyszíne sem volt mindennapi, hiszen a nyilvánosság elől régóta elzárva pusztul napról napra az egykori tévészékház, ám Radnainak még azt is sikerült valahogy elérnie, hogy erre az egyetlen alkalomra bemehessenek az érdeklődők a jéghideg, kopár, elhagyatott palota aulájába, ami régen maga volt az élet. Én is jártam ott párszor, amikor különböző irodalmi műsorokban énekeltem, és később sorban álltam a pénztárban, hogy megkaphassam a honoráriumot a szereplésemért. Igen, ott helyben fizették ki készpénzben a gázsit. Szóval rég volt, na, egy másik világban, ahol még páternoszter röpítette a magasba vagy vitte le a mélybe a tévéseket.
Emlékszem, milyen nyüzsgés volt ott minden alkalommal. Most a lepusztultságában is méltóságteljes épület az egykori televíziós műsorkészítők személyes jelenlétében különösen szívfacsaró volt. Akármennyire is róluk szólt ez az ünnepi esemény, mégis valami tapintható melankólia járta át a könyvbemutatót és az épületet is.
Tulajdonképpen megrendítő volt szembesülni az idő múlásával, amit nemcsak a könyv szereplőinek arcán és testén láthattam, hanem a tekintetükben látható szomorúság is jelezte, hogy fáj nekik, amiért alig-alig akad köztük olyan, akiknek ma is aktív szerepet szánnának a televíziózásban vagy a rádiózásban.
Pedig mérhetetlen mennyiségű tapasztalat van a birtokukban, amit kár volna elpazarolni, hiszen ez igazi kincs, csak teret kellene nekik adni arra, hogy a fiatalabb generációknak is átadhassák azt a felkészültséget sem nélkülöző tudást, ami néha fájóan hiányzik a mostani műsorkészítők gyakorlatából.
Radnai Péter kitartásának és professzionalizmusának köszönhetően ez a kötet és a YouTube-on található műsorfolyam lehet az első lépés ahhoz, hogy ebből a kincsből mindannyian részesülhessünk, és a velünk élő legendák is megkaphassák a méltó helyüket a kollektív emlékezetünkben, hisz annak idején ők nyitottak számunkra ablakot a világra.
Képek: Csiszér Goti / WMN – Goti Photography
Kiemelt kép: Fortepan
