Úgy kell ez a művészien becsomagolt, ösztönös társadalomkritika, mint egy falat kenyér – Krúbin voltam, ott maradtam

–

38 fok, este hét, irtózatos sor, viszonylag gyors bejutás szükséges jelképes motozás után, a küzdőtér fullon, lépni is alig lehet, két talpalatnyi helyet keresünk a tesómmal, de a levegő megáll, nem mozog. Mindenki zsizseg, várják az este nyolcat, amikor a színpadra lép az est sztárja, aki feltehetően utálja ezt a titulust. Már hetek óta nincs jegy erre a koncertre, telt házat hirdettek, a belépőkkel, túlárazva, különböző fórumokon csencselnek. Mindez annak a jele, hogy egyrészt hülye voltál, ha nem kaptál észbe idejében, másrészt ekkora rá az érdeklődés. 

Pedig az alig harmincéves fiú (valójában csak huszonhét, egy tízessel fiatalabb, mint én, baszki) alaposan megosztja az elmúlt öt évben a hazai zenei szakmát és a közönséget is. 

„Először csak húsz kölyök volt itt
Aztán megtöltöttük a Toldit
Aztán megtöltöttük az Akvát
Jól beindult a bolt itt”

Most pedig már fullra töltik a Budapest Parkot, de annyira, hogy levegőt se lehet kapni a nyitott térben. Van valami varázsa a nyakamra izzadt hajnak, a tökömről (ha lenne) is patakokban zubogó verejtéknek, az őrületnek, ami úrrá lesz a tömegen. Thuróczy Szabolcs konferálja fel őt, aki inkább tűnik egy magába forduló, elmélkedő szomszéd srácnak, mint sztárnak, de ha kiáll a színpadra, mégis olyan erővel tolja be magát az emberek bőre alá, hogy az arcom leszakad. 

Elhihetitek, hogy az ég adta világon senkiért nem állnék tetőtől talpig csatakosan, tízezer ember között majdnem másfél órát (a végéről eljöttünk, nem bírtam, nem volt oxigén), tudod, ki miatt viselném el a lökdösődést?! Csakis egy olyan előadóért, akinek a művészetéért az első pillanattól rajongok, és aki képes belém ültetni azt az eufóriát, amire vágyom.

„Képzelheted, milyen érzés lehet a sok sablon sztárnak, ha rám néz / Akiknek azt mondták: »fogd vissza magad mert neked is csak akkor jár pénz«.”

Merthogy Krúbi minden, csak nem sablonsztár. Nincsenek botrányai, nem jelennek meg róla toi toi vécés hírek, nincsenek kokóbotrányok, nem hőzöng az oda nem ítélt díjak miatt. Ja, amiatt mondjuk felesleges is lenne, mert a szakma elismeri, három Fonogram is az övé lett, egyiket se vette át, szerinte nem ez a mérce, nem is ezért csinálja, csakis a művészetért és a közönségért, de ahogyan az interjúiból kirajzolódik: legfőképpen azért, mert lételeme az önkifejezés, és nem akarja mindenáron fejős tehénné változtatni a tehetségét. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Krúbi (@krubiofficial) által megosztott bejegyzés

Amikor két évvel ezelőtt Majka kiakadt azon (és egy ország előtt tette magát nevetségessé), hogy miért nem ő nyerte Krúbi helyett Fonogramot, Krú már akkor is viccet csinált belőle: egy szimpla mémmel reagált, ennyire erőltette meg magát. Most meg a koncerten nemes egyszerűséggel megajándékozta a díjjal az egyik leghűségesebb rajongóját, aki már délben odaállt a kapuhoz, hogy a legjobb helyről élvezhesse a kedvencét. 

Ez a rajongói attitűd is azt mutatja: valamit tud a srác, az előadói attitűd pedig azt sugallja: nem a díj a lényeg, hanem a közönség szeretete.

„A maradék ötvennégy ember undorodva nézi
Hogy mi a faszért vagyunk még itt azt senki sem érti
De mégse merjük elhagyni a mosdónk
Mert csak a húgy és szarszagban érezzük magunk igazán otthon”

Krúbi, polgári nevén Horváth Krisztián 2017-ben bukkant fel egy tehetségkutatón az Orbán verd ki a Ferinek című számával, ami prímán lerajzolta a 2018-as választás előtti politikai helyzetből való kiábrándultságot. Igaz, sok minden nem változott azóta, ezt a számát pedig olyan csodálatos balladai előadásban nyomta le pénteken, hogy komolyan mondom, sírtam. Jó, nem sírtam, hanem üvöltöttem vele a szöveget, mert a húgyszag csak még nagyobb lett, és ugyanabban a szaros hordóban állunk azóta is, csak most már lögybölik is, és észre se vesszük, csak szépen belefúlunk. 

Ez a fajta művészetbe csomagolt társadalomkritika, ez az ösztönös, mindenféle erőlködés nélküli művészet pedig úgy kell a kiábrándult népnek, mint egy falat kenyér.

Úgy foglal politikailag állást, hogy nem áll ki a pulpitusra, nem tépi a száját, nem habosítja, egyszerűen csak megírja dalban, albumban, milyen keserű és kiábrándult a helyzet, és ezzel bizony nagyon sokan együtt tudnak érezni.  

Az Ösztönlény című albumról a Dinamit című szám egy elképzelt Orbán-monológ, de Krú nem fél élve boncolni saját magát sem, és aki ezt képes megtenni, az az én szememben egy bátor ember, és igazi alkotó.

„Tudom, boldog emberek nincsenek
Csak hormonok vannak és ingerek
Amikor kiásod végre a kincsedet
Az a kis endorfin lesz a mindened
Az előbb itt volt, zsupsz, most már nincs veled
És újra kergeted, te sem vagy másmilyen
Benned is ott van a sapiens”

Bár nem kérdezted, de az Ösztönlény albumról ez, vagyis a Sapiens a kedvenc számom, de minden egyes dalában megtalálható a rejtett mondanivaló, amire ha figyelsz, akkor kirajzolódik egy veszteségeit és sikereit megélő, őszinte, fiatal előadó, egy zsigeri tehetség alakja, akiért nem feleslegesen állnak sorban a kánikulában, és akiért megéri nem kapni levegőt.

Mert ez a fajta művészet maga a levegő, azzal együtt, hogy nem mindenki érti, és sokan csak legyintenek rá, hogy mi ez a szar.

Addig jó, amíg legyintenek, mert az azt jelenti: nem vált tömegcikké. 

Krúbi nem akar mindenkinek megfelelni, sőt leginkább csak magának szeretne. Nem akar az elszállt rock and roll arc lenni, sőt ki is figurázza a hirtelen jött népszerűségét, mert csordultig van iróniával és öniróniával, csak ezt a fajta humort kevesen értik. 

Szállj, Krú, magasba, te vagy a hős, úgy kellesz nekünk, mint a levegő, ami ugyan a Budapest Parkból elfogyott, de a show olyan volt, hogy az állunk leszakadt. Szóval:

„Libabőr fut minden karra
A basszus szíved marja
A szövegem el nem felejtem ezzel nem lesz baj ma
Mert szerencsére a picsád hátára rá van varrva”

Szentesi Éva

Krúbit tavaly DTK is elvitte magával. Az interjút ITT tudjátok megnézni

Kiemelt kép: Facebook/Krúbi - Csákvári Péter fotója